Napsi

2011-01-21T22:25:00.001+01:00

2010-11-20T07:16:00.000+01:00

Tova tűnő percek leperegnek,
mint a vízcseppek,,
a pillanat varázsát,,
oly gyorsan röpítik el,
az előbb, még öröm óda,
s már itt a szürke holnap,
Sors a szépből keveset mér,
boldogságért nagy árat kér,
Az út melyen haladsz,
sokszor kihalt,
sivár,
s nem tudod majd a végén,
ki vár,
mi vár,
Beszélnek fényről,
varázsról,
lebegő boldogságról,
Mindez legyen távoli,
akár mily szép,
legyen itt és most,
csókod az álomkapu,
és szerelmed a lebegő,
boldogság.

2010-11-20T07:08:00.000+01:00

2010-11-20T07:05:00.001+01:00

Vannak pillanatok az életben;
amiket soha nem lehet elfelejteni.
Vannak pillanatok,
amelyek mint parányi tűk
megakadnak az ember húsában és idegszálaiban.
Amik oly élesen
és mélyen vágódnak be az emlékezetbe,
hogy az idő sohasem tudja kimosni belőlünk.
Halk pillanatok ezek,
csak a halk pillanatok fúródnak ilyen mélyre.
Az élet hangos, nagy pillanatait
gyakran előszedi az ember,
minden alkalommal kiszínezi,
átfesti, az érdekes, nagy pillanatok
lassanként megkopnak,
elhalnak a boros asztalok felett a szivarfüstben.
Csak azok a pillanatok az örökkévalók,
amiket nem lehet elmondani.
Ezek a kis meztelen pillanatok
szemérmesen elbújnak a szívben,
így élik magányos életüket.

2010-11-20T06:57:00.000+01:00

Álmodjatok, álmodjatok hát,
mert az álmodót meg lehet ölni,
de az álmot soha.
Aki nem álmodik, az nem tud
kilépni önmagából,
az semmit sem ad másoknak,
annak másoktól sem jár semmi,
azt elhullajtja az idő,
mint száraz levelét a fa."

2010-11-20T06:37:00.001+01:00

Mosolygó, fáradt kívánság

2010-11-20T06:35:00.001+01:00

Jó volna ilyen édes-álmoson
ráfeküdni egy habszínű felhőre,
amíg az égen lopva átoson.

Leejtett kézzel, becsukott szemekkel
aludni rajta, lengve ringatózni
acélkék este, bíborfényű reggel.

Felejtve lenne minden lomha kín,
álmot súgna illatosan ágyam:
vattás-pihés hab, lengő grenadin.

És az Isten sem nézne rám haraggal,
csak mosolyogva suttogná a szélben:
Szegény eltévedt, fáradt kicsi angyal.

Miféle kincs, miféle ajándék az, amit még kézbe venni sem lehet?

2010-10-17T07:10:00.003+02:00

"Ajándék az is, amikor a Nap megsimogatja az arcodat.
Ajándék az is, ha egy esőcsepp a tenyeredbe hull.
Ajándék az is, ha felragyog az égen a szivárvány.
És amikor a szél belekapaszkodik a hajadba, az is ajándék.

Te magad is ajándék vagy.

És a legnagyobb ajándékot akkor adod, amikor mosolyogsz."

2010-10-14T21:27:00.000+02:00

Érdekesség

2010-10-14T21:21:00.001+02:00

Mi is az a Fekete Nap?
Az őszi madárvonulás, vagyis, amikor a költöző szárnyasok a téli hideg elől melegebb éghajlatra repülnek, a világ számos részén megfigyelhető. Ilyenkor a csapatok sokszor sajátos repülési formát öltenek, ezzel kifejezve összetartozásukat vagy a rajon belüli hierarchiát - utóbbira tökéletes példa a vadkacsák esetében jól ismert V-alak.

A Dániában egyedüliként számon tartott Black Sun, azaz a Fekete Nap teljesen természetes jelenség, mégis szokatlan, meghökkentő és lenyűgöző látványt nyújt a turistáknak és a helyi lakosoknak egyaránt.

A Fekete Nap nem más, mint az az időszak, mikor a hatalmas állományú feketeseregély-csapat elhagyja táplálkozási helyét, és még a naplemente beköszönte előtt másik helyre költözik, vagy épp csak azért száll fel, hogy alkonyat idején vadászni induljon a mocsárvilág rovarokban gazdag vidékén.

A tomahawk

2010-09-19T20:11:00.001+02:00

Az indiánok és a fehérek közötti összecsapások során óriási szerep jutott a fegyvereknek. A keleti partvidék első telepesei ellen az indiánok még egyszerű fegyverekkel: kőbaltákkal, bunkókkal és mindenekelőtt íjjal és nyíllal küzdöttek. Az indián férfiak már kisfiú korukban megtanulták, hogyan kell megfelelő fából íjat készíteni, a nyílvesszőt úgy feltollazni, hogy jól repüljön, és annyit gyakoroltak, hogy még egy vágtató ló hátáról is pontosan célba találtak.

A későbbi időkben a tomahawk nevű fegyver tett szert nagy hírnévre. A szó az algonkin nyelvből származik, jelentése „vágó szerszám”. Az indiánok kezdetben saját készítésű kőbaltájukat jelölték ezzel a névvel, később azonban már a fehérektől nagy számban vásárolt acél- vagy vaspengéjű szekercéket is így hívták. A tomahawk használata gyorsan elterjedt a különféle törzsek között. Szerszámként, de fegyverként is jó szolgálatot tett az indiánoknak, akik hamarosan mesteri módon tudtak bánni vele. Az angol Thomas Anburey 1777- ben a következőket jegyezte fel: „Az indiánok végzetes pontossággal hajítják tomahawkjukat a menekülő ellenség után, akit a fején vagy a hátán ért találat biztosan leterít.”

A tomahawkkal fontos üzeneteket lehetett átadni. Ha egy törzs hadat üzent egy másiknak, akkor elküldték egyik harcosukat, hogy átadjon egy vörösre festett, harci tomahawkot az ellenfélnek. Néha olyan csatabárdot küldtek el, amelynek belsejében egy pipát alakítottak ki. Az viszont mendemonda, hogy békekötéskor az egykori ellenfelek elásták a csatabárdot.

Az európaiak kezdettől fogva tűzfegyverekkel felfegyverkezve léptek az Újvilág földjére. Az indiánok szívesen adtak állatbőröket a puskákért cserébe. Az újfajta fegyverek használata azonban eléggé nehézkednek bizonyult. Mialatt megtöltöttek egy előltöltős puskát, egy indián akár 8 nyílvesszőt is ki tudott lőni. Ezenkívül az íjjal hangtalanul lehetett lecsapni az ellenfélre, míg a puska döreje nagy távolságban felriasztotta az ellenséget.

A fehérek hadtechnikai fölényét csak az ismétlődő puskák bevezetése tette véglegessé, amelyekkel gyors egymásutánban akár tizenöt lövést is le lehetett adni. Az amerikai katonák ezekkel a fegyverekkel valósággal lemészárolták az indiánokat.

Indián hősök I.

2010-09-19T15:02:00.008+02:00

Amerika történelmén 1492-es felfedezése óta véráztatta évszázadok sorjáznak szemünk előtt. A világ többi részét sem a békés egymás mellett élés jellemezte.de amit ez a kontinens és őslakosai átéltek, az igazán nem hasonlítható semmihez.
Az európai hódítók megjelenéséig is dúltak törzsi háborúk az indiánok között.

Amíg a bevándorlók kis számban jelentek meg, gyakorlatilag békében éltek az őslakosokkal.A 17. század elején nagyobb tömegben is megindult a bevándorlás, egyre gyakoribbak lettek az összetűzések.

Az európaiak taktikája az idők folyamán – helyzetüknek és érdekeiknek megfelelően – mindig módosult.
Eleinte egyik vagy másik indián törzs mellé álltak, hogy amolyan „nevető harmadikként” területeket nyerjenek a maguk számára. Majd számuk növekedtével megfordult a helyzet. Mivel az amerikaiak már a britekkel háborúztak önállóságuk kivívásáért, az indiánok voltak azok, akik az egyes oldalak mellé szegődtek, attól függően, hogy melyiktől remélték inkább földjük megtartásának lehetőségét.
Amikor az Egyesült Államok kivívta függetlenségét, közös erővel fordult az indiánok felé, és a 19. században erőteljes hadjáratok indultak az új területek megszerzéséért.
Az ősi területeiket védelmező indián törzsek még egy ideig bíztak a külső, brit segítségben, de később belátták, hogy már csak saját magukra számíthatnak. Ekkor az indián törzsek már nem csak magukért harcoltak, de az őslakosok mindegyikéért folytatták elkeseredett küzdelmüket országszerte.
Szinte felsorolni is lehetetlen, hogy végig az 1800-as évek során mennyien próbáltak kiállni a jogaikért. A sziú, az apacs, a dakota, a szeminol, a creek, a navahó, a black hawk törzsek és még megannyi nemzetség megvívta a maga háborúját.

Ezek a történelmi idők nagy vezetőket kívántak, így több olyan személyiség is kiemelkedett soraikból, akik – talán már túl későn is, de – felismerték az indián népek összefogásának fontosságát.
Tetteik nagyságát mi sem mutatja jobban, minthogy nevüket máig megőrizte az emlékezet.

Tecumseh, Ülő Bika, Crazy Horse (Őrült Ló), Quanah Parker és Geronimo története egy mára már letűnt korról mesél, amelyben hősies ellenállásuk végül sajnos nem érte, nem érhette el a kívánt célt.

A brutális kegyetlenkedésekkel tarkított indián háborúk három évszázada szomorú eredménnyel zárult az őslakosok számára: területeik nagy részét kicsalták vagy elrabolták tőlük, népességük túlnyomó többségét lemészárolták, megmaradt tagjaikat pedig rezervátumokba kényszerítették.

Egykori hőseik legendája azonban máig él, és nem engedi, hogy lehajtott fejjel, szégyenkezve tekintsenek dicső múltjukra.

Legismertebb közülük az apacs harcos: Geronimo, akinek alakja a bátor kitartás és az ősi szellem megtestesítője.
Geronimo 1829-ben született a Gila folyó környékén, a mai Mexikó területén. Eredeti, indián neve: Goyathlay (vagy Goyaałé), ami annyit tesz: „az ásító”.

Eredetileg gyógyítással foglalkozott, de amiért neve fennmaradt az a több évtizeden keresztül folytatott harca az apacs törzsi területek elfoglalására törekvő Mexikó és Egyesült Államok ellen.
Törzsének tagjai és követői olyan különleges spirituális képességeket tulajdonítottak neki, mint a telepátia, a nyom nélkül való haladás, vagy hogy nem fog rajta a golyó. (A történelmi hűséghez hozzátartozik, hogy többször is találatot kapott, igaz, mindannyiszor sikeresen felgyógyult sérüléséből.)

A mexikói csapatok egyik támadásuk alkalmával megölték első feleségét (később még volt több is, néha több is egyszerre), illetve gyermekeit és édesanyját.

Mikor visszavágásképpen ő vezette csapatait a mexikói erők ellen, akkor kapta a Geronimo nevet. A katonák ugyanis így imádkoztak Szent Jeromoshoz: „Jeronimo!”, amikor golyózáporuk közepette látták az apacs harcost egy szál késsel az ő soraikra rontani.

Később több alkalommal is fogságba esett, de minden alkalommal megszökött, ami tovább öregbítette hírnevét.

Geronimo és csapatai voltak az utolsó független indián harcosok, akik visszautasították, hogy az Egyesült Államok magáénak mondhassa az elfoglalt nyugat-amerikai területeket.
Élete fogságban ért véget 1909-ben Fort Sill-ben, Oklahomában, ahol tüdőgyulladásban hunyt el.

Bölcsességéről és jóra való törekvéséről tanúskodik, hogy élete utolsó időszakában képes volt a hódítók vallásában is megtalálni az értéket, és elismeréssel szólni a kereszténységről, valamint megbocsátást gyakorolni a népével szemben elkövetett hatalmas igazságtalanságok ellenére is...

(fotók: Internet)

2010-09-19T13:53:00.002+02:00

Az indián népek – természeti népek lévén – jelentős mértékben alkalmazkodtak a helyi földrajzi viszonyokhoz mindennapi életük során. Így minden, amivel körülvették magukat, tükrözte a fellelhető alapanyagok adta lehetőségeket.
Kézműves technikájuk sok ezer éven át csiszolódott, és a természetes anyagok tökéletes ismeretét eredményezte – ehhez elég megnéznünk egy szarvasbőrből inakkal varrott, csont gombokkal ellátott mesteri ruhadarabot, vagy gondoljunk csak az eszkimók teljes mértékben célszerű öltözékeire és kenuira. Ők, a túlélésük érdekében, kénytelenek voltak tökéleteset alkotni…

Minden tárgyuk készítésekor, háztartási eszközeik, ruházatuk, fegyvereik megmunkálásakor a praktikum vezette őket, de anyagi világukat – mint egész életüket – át- meg átjárta spiritualitásuk. Ez nem csupán a tárgyak díszítésében, de gyakran azok rendeltetésében is megjelent.

Toll fejdísz

2010-09-19T09:54:00.003+02:00

Toll fejdísz
A madártoll az észak-amerikai indiánok számára a legszentebb jelképek közé tartozott, melyet amulettjeikbe zárva, ruhájukra varrva, ékszereik részeként, a tipik oldalára festve vagy éppen fejdíszükön viselve tiszteltek.
A tévhitekkel ellentétben, a toll fejdíszeket nem csupán törzsfőnökök viselték, noha valóban bizonyos rang megjelenítésére szolgált.
A tollakat többnyire a törzs adományozta azon tagjainak, akik akár harcban, akár bármilyen fontos feladat elvégzésével kiérdemelték azt.
Minél több tollat viselt hát valaki fejdíszén, annál több dicső tett öregbítette már nevét.

Totemoszlopok

2010-09-19T09:48:00.002+02:00

Az északnyugati partvidék indiánjai híresek hatalmas totemoszlopaikról, amelyek törzsfőnököket, szellemeket és állatokat ábrázolnak. Az egyes oszlopok mind egy mitológiai történetet jelenítenek meg, amelyből annak tulajdonosa örökletes előjogait eredeztette - ebből a szempontból hasonlítottak a középkori Európa nemesi címereihez.
A totemoszlop állhatott gazdájának lakhelye előtt, ugyanakkor gyakran az elhunyt hamvait tartalmazható síroszlopként is szolgált.

Tipi

2010-09-19T09:33:00.003+02:00

Tipi
A Lakota nyelvből eredő thípi szó jelentése: a lakóház, amiben élnek. A tipik azonban nemcsak a mindennapi életre, de a gyakori helyváltoztatásra is alkalmasak voltak.
Az eredetileg állatbőrökkel vagy nyírfakéreggel fedett, kúp alakú sátrat gyorsan szét lehetett szedni és újra össze lehetett állítani, amikor a Nagy Síkság nomád törzsei új területekre költöztek.

Tudtad?
… hogy a tipi és a wigwam nem ugyanaz?
Ez utóbbi elnevezés ugyanis az északkeleti partvidék törzseinek kupola formájú, költözködésre kevésbé alkalmas, kunyhószerű építményeit takarja.

Álomfogó

2010-09-19T09:30:00.002+02:00

Az álomfogó vagy álomcsapda kiváló példája annak, hogyan hatja át az indiánok láthatatlan hitvilága anyagi világukat. Az álomfogó ugyanis egy olyan tárgy, mely az emberek (általában a gyermekek) rossz álmainak foglyul ejtésére szolgál.
Hitük szerint a jó álmok akadálytalanul áthaladhatnak az ágy fölé helyezett álomfogó keretbe szőtt, tollakkal díszített hálójának szálain, a rossz álmok viszont fennakadnak azon, és a hajnal első napsugarai szertefoszlatják azokat.

A békepipa

2010-09-19T09:28:00.001+02:00

A békepipa (vagy francia eredetű elnevezéssel: kalumet) Észak-Amerika indián kultúráinak egyik legfontosabb rituális tárgya.
A vörös színű zsírkőből készült fej és a tollakkal, gyöngyökkel, faragásokkal díszített szár magát az indián mikrokozmoszt jelképezi: a természetet és benne valamennyi teremtett embert.
Aki magánál hordja a békepipát, az bántatlanul átlépheti az ellenséges határokat. Ezért is válhatott a dél-minnesotai bánya (a pipakövek lelőhelye) az indiánok számára örök időkre a béke földjévé, ahová mai napig is minden irányból titkos indián ösvények vezetnek.
A békepipák őrzői a törzsek megbecsült öregjei voltak, akik csak akkor vették elő azt, ha elhatározásaikat, fogadalmaikat a pipa füstjével is meg akarták erősíteni, vagy ha a közeledő idegent bizalmukba, barátságukba akarták fogadni.
Amikor szekereiken feltűntek a nyugatra vándorlók első hullámai és az arany után kutató kalandorok tömege, az első találkozáskor az indián törzsek főnökei mindig a békepipát nyújtották a fehér embernek…

2010-09-08T19:04:00.000+02:00

"Rengeteg út van és rengeteg zsákutca. Rengeteg lehetőség és rengeteg rossz döntés. Megyünk az úton, ami adatott, és néha megesik, hogy az ember lánya egyszerűen eltéved, mert rossz sarkon fordul be. Nem érdemes azon rágódni, mi lett volna ha... Meg kell keresni a helyes utat, és tovább kell menni. Mindannyian a saját utunkat járjuk. És mi a cél? Hogy megvalósítsuk önmagunkat."
Szeretettel gondolok Rád:Napsi

2010-09-05T16:04:00.003+02:00

2010-09-03T22:15:00.002+02:00

A mosoly értéke

2010-09-03T22:08:00.002+02:00

A mosoly értéke
Semmibe sem kerül, de sokat teremt.
Gazdaggá teszi azokat, akik kapják, és mégsem juttatja koldusbotra azokat, akik adják.
Egy pillanatig él csak, de emléke néha örökké megmarad.
Senki sem olyan gazdag, hogy meglehetne nélküle, és senki sem olyan szegény, hogy ne lenne gazdagabb tőle.
Boldogságot teremt az otthonban, táplálja a jóakaratot az üzleti életben és mindenütt a barátság biztos jele.
Pihenés az elfáradt embernek, napfény a csüggedőnek, világosság a szomorkodónak és a természet legjobb ellenmérge a bajokkal szemben.
Mégsem lehet megvenni, elkérni, kölcsönadni vagy ellopni, mert olyasmi ez, ami nem jelent földi javakat senki számára, amíg valaki önként oda nem adja.
És ha a karácsonyi vásár végső forgatagában egyik-másik alkalmazott, aki kiszolgál téged, túl fáradt már ahhoz, hogy mosolyogni tudjon: talán megkérhetünk, hogy legalább te nézz rá derülten.

Mert senkinek sincs annyira szüksége a mosolyra, mint annak, aki maga már nem tud mosolyogni!

Maori teremtésmítosz

2010-09-03T21:08:00.000+02:00

Valaha, az idők kezdetén, még nem élt ember a földön. Nem voltak madarak, és nem voltak állatok sem. Hiányzott az égő Nap az égről, így nem voltak fénylő nappalok sem.
Kietlen, fekete éjszaka borult a földre. Fekete éjszaka – hold és csillagok nélkül. Nem volt sehol egy szikrányi fény.
Ebben az éjszakában nem csendült hang, nem zendült szél, csak a mély sötétség hallgatott.
Rangi, az Égapa és Papa, a Földanya még összesimulva, egymásba ölelkezve feküdtek. Amiatt volt sötétség a földön. Olyan szorosan ölelték egymást, hogy a napsugár sem férhetett közéjük, a szél sem surranhatott el kettőjük között. Rangi és Papa között csak a néma, végtelen éj feküdt.
Ranginak és Papának sok gyermeke volt, s a gyermekek valamennyien istenek voltak: Tane, az erős, Tu, a harcias, Ta-whiri – Tane féltékeny vetélytársa -, Rongo, a nagyevő és Tanga-roa, a tengerek ura.
Ranginak, az Égapának és Papának, a Földanyának még számos gyermeke volt. A szülők szorosan maguk közé ölelték valamennyit. A gyermekek nem tudtak felállni, és nem tudtak járni. Csak kúsztak, másztak a sötétben, soha nem láthatták a napot, soha nem érezhették a hűsítő szelet.
Egy nap az egyik fiú, Tane így szólt:
- Nem élhetünk így tovább! Anyánk és apánk agyonprésel bennünket. Valamit tennünk kell!
- Igen, igen! – kiáltották a testvérei. – Állni akarunk! Járni akarunk! A nap fényét áhítjuk! De mit tehetünk?
A legharciasabb testvér, akinek Tu volt a neve, így szólt:
- Öljük meg őket!
- Nem! – szólt Tane. – Nem ölhetjük meg apánkat és anyánkat. Én tudom, mit kell tennünk; próbáljuk meg szétválasztani őket!
Fivérei beleegyeztek. Valahányan, csak Ta-whiri nem.
Rongo a hátát Égapának feszítette, aztán térdével és kezével tolni kezdte Földanyát. Bár minden erejét összeszedte, nem volt képes elmozdítani Rangit Papa mellől.
Aztán Tanga-roa próbálta meg szétválasztani a szülőket.
Nagyot taszított apján, s ugyanabban a pillanatban anyját lefelé nyomta. Közben fel-felhorkant, majd’ megszakadt az erőlködéstől, de nem ment velük semmire. Rangi és Papa nem mozdult egymás mellől.
- Álljatok meg! – kiáltotta Ta-whiri. – Nem szabad szétválasztani a szüleinket! Nem jó, amit teszünk.
A testvérei azonban rá se hederítettek. Egymás után sorra nekiveselkedtek, és megpróbálták elszakítani Rangit Papától. De ez sehogyan sem sikerült. Égapa oly szorosan ölelte magához Földanyát, hogy egyikük sem tudta szétválasztani őket.
Már csak két testvér volt hátra: Tane és Ta-whiri.
Tane előlépett. Tane, az erős.
Rátérdelt Papára, a Földanyára. Vállát Ranginak, az Égapának feszítette, aztán minden erejével megmozdította őt.
Rangi és Papa megremegett.
Rangi fölkiáltott:
- Gyermekeim, mit tesztek velünk?
Tane azonban megfeszítette két izmos karját, és még magasabbra emelte Rangit. Szülei sírva fakadtak, hangos zokogásuk betöltötte az egész teret. Tane ekkor még egy végsőt taszított rajtuk, s Rangi és Papa lassan eleresztették egymást. Égapa és Földanya elváltak egymástól – örökre…
Tane talpra szökkent, kiegyenesedett, s megállt közöttük szálfa-sudáran.
A fény pedig elárasztotta a földet. Most először látták meg Rangi és Papa gyermekei a Napot. Most először sétáltak szabadon Földanyán.
- Tane! – kiáltották a testvérei. – Te vagy a legerősebb köztünk. Végre szabadok vagyunk! Ezután már a nap fényében fog telni az életünk.
Csak Ta-whiri nem szólt semmit.
Rangi és Papa többi gyermeke azonban boldogan élt Földanyán, aki immár arany napfénybe öltözött.
Tane fa- és páfrányerdőket ültetett. Madarakat teremtett, hogy énekeljenek az erdőben. Virágokat fakasztott, hogy viruljanak a levelek zöldje közt. – Tane az erdők istene lett.
Tanga-roa hallal töltötte meg a föld tengereit. Némelyik halnak uszonya volt, némelyiknek kagylóháza. Ő teremtette a tenger minden lakóját. – Tanga-roa a tengerek istene lett.
Rongo, a nagyétkű; ő lett minden ehető növény atyja. Ő ültette az első édesburgonyát és a yam-gyökeret. – Rongo az ételek istene lett.
Tu volt Rangi és Papa legharciasabb gyermeke. Folyton-folyvást a csaták tüzét kereste. – Tuból a hadak istene lett.
Ők és az összes többi gyermek – a Földanyán találták meg édes otthonukat. Csak Ta-whiri nem maradt közöttük. Ő a levegőben – Rangi és Papa között – lelte meg hazáját. Ő lett a szelek istene, a hurrikánok és a viharok atyja.
Ta-whiri még ma is haragban van a testvéreivel.
Olykor keresztülsüvít Tane erdein.
Olykor átalzúg Tanga-roa tengerein.
Olykor elpusztítja Rango termését.
Olykor szürke felhőket hoz, hogy eltakarja Rangi szomorú arcát.
Égapa sír, eső-könnyei Földanyára hullanak. Földanya is sír. Az ő könnyei a források.
Eső és forrás egymásra lelnek, egybekelnek, s a végtelen erdőkön át együtt futnak a folyókkal – egészen a tengerekig.

Katus Barátnőmnek/Legendák és mítoszok a Maine Coon macskáról

2010-08-26T06:25:00.006+02:00

Valahol a múltban, a kavargó legendákon túl ott rejtőzik a szeretett Maine Coon eredetének története. Valamikor csak Maine macskának hívták, megszületését állítólag egy Tom Coon nevű hajósinasnak köszönheti, aki macskákat gyűjtött össze partraszálláskor, és magával vitte őket.Tom a legenda szerint hosszú szőrű macskákat is vitt a hajóra, még akkor is, amikor kapitány lett. Amikor partra szállt, ezek az egzotikus szépségű állatok követték őt. Ahogy az emberek szeretnének barátkozni és elvegyülni a hosszú tengeri fogság után, úgy a „Coon macskák" is szerettek volna a helybéli erős macskák közt elvegyülni. E két fajta természetes kereszteződését tartják a mai Maine Coon genetikai alapjának.

Alkalmazokodott az éghajlathoz

Az erős csontozatú Maine Coon tovább fejlődött, hogy alkalmazkodni tudjon Maine térségének kíméletlen és zord éghajlatához. Hosszú lábai átsegítették az akadályokon, a havas és fás területeken, így életerős, nagy ellenállóképességű állattá fejlődött. Bundája védi a hidegtől és széltől, a víz és hó pedig lepereg róla. Talpai nagyobbak, mint más fajtáké - hótaposóként jó szolgálatot tesznek- hozzájárulva a megfelelő súlyeloszláshoz. Fülei nagyobbak és vastagabbak, mivel csak hallásukban bízhatnak, és 75-90 fokot is elfordulhatnak, hogy még jobban kiszűrjék a hangokat. Farkuk bozontos, hogy megvédje őket a hidegtől, és hosszú, így egyfajta kormányként viselkedik, és nagyobb egyensúlyt, erőt biztosít a futáshoz és a gyorsabb manőverezéséhez. A Maine Coon-t hangja különbözteti meg a többi fajtától. Mindez, szelíd arckifejezésükkel és a mosómedvével való hasonlósággal együtt arra a téves következtetésre juttatta az embereket, hogy a Maine Coon a mosómedve (angolul racoon) és a macska kereszteződéséből jött létre és innen kapta a „Coon" nevet is.

A Maine Coon norvég származású lenne?

Mások szerint a közkedvelt Maine Coon ősei a vikingekkel utazó norvég erdei macskák lehettek, melyek alkalmazkodtak a Maine-hez hasonló éghajlathoz. Vannak, akik a new-englandi matrózok által behozott angóramacskákat tartják őseiknek.

Marie Antoinette kedvenc macskája

A fajta legendája nem teljes mindaddig, amíg meg nem említjük Marie Antoinette történetét, aki Samuel Clough kapitánnyal együtt a Franciaországból való szökést tervezgette. Előre küldte fejedelmi kincseit a kapitány hajójára, melyek közt ott volt hat a kedvenc macskáiából is. A királynő szökése sajnos véget ért, amikor elkapták és lefejezték. Szeretett macskái azonban biztonsásban elérték a Wiscasset Maine beli menedéket.

Természete elbűvölő

Bárhonnan is származnak, az biztos, hogy játékos, bohókás személyiségüket egész életükben megőrzik. Lassan fejlődnek, kifejlett méretüket csak 3-4 éves korukban érik el. „Szelíd óriások", akik szerető és ragaszkodó természettel rendelkeznek. Ez a hűséges társ sosem hagyja abba a körülötte lévők szórakoztatását a trükkjeivel, melyek oly jellemzőek fajtájára. Sokat hangoskodnak, társas lények, gyakran követik gazdájukat szobáról szobára, és nagyon készségesek, ha részt kell venniük valamiben. Különböző hangot adnak ki udvarláskor, játék közben, figyelemfelkeltés és játékra hívás céljából. Általában ez a barátságos, nyugodt, játékos, nagy szőrgombóc könnyen beilleszkedik a családokba, szereti a gyerekeket és más állatokat (még a kutyákat is)... Igazán csodálatos, intelligens macska.

-Háziállat Magazin-

A csokoládé története

2010-08-26T06:20:00.000+02:00

Sohasem fogjuk megtudni, hogyan fedezték fel, hogy a trópusi Theobroma cacao fa hüvelyében található termésből ital készíthető. A kakaó növény története az i. sz. 600 körüli időkig, Yucatan dzsungelébe és a Maya birodalomba vezethető vissza, bár a történet valószínűleg ennél is régebbi lehet. Az bizonyos, hogy Mexikó őslakói ebben az időben már foglalkoztak kakaócserje ültetvények megművelésével. A kakaóbab már ebben az időben is értékes cikknek számított, fizetőeszközként és szertartások kellékeként használták. Sőt, a szemeket megpörkölve és ledarálva a port folyadékkal vegyítették, és az így kapott habos, ám elég keserű szubsztanciát ünnepélyesen meg is itták. Az italt chocolatl-nak nevezték. A 13. század elejére azonban a mayák és toltékok hatalmát a teljes Közép-Amerikát leigázó aztékok uralma váltotta fel. A legyőzött törzseket arra kötelezték, hogy hódolatuk jeléül kakaóbabot adjanak legyőzőiknek. A 16. századra a chocolatl immár Montezuma azték uralkodó kedvenc italává vált. A csokoládé erre az időre vonatkozó története az azték legendakincs része.

Quetzalcoatl az őslakó mexikóiak tollas kígyóistene volt. A levegő uraként tisztelt istentől az emberek olyan tudást kaptak, mely magasabb szintű létezést tett számukra lehetővé. Ő tanította meg az embereket a csillagok útjának követésére, tőle kapta az ember a naptárt. Megmutatta, hogy lehet egy bizonyos vadon termő növény pelyhes csomóiból fonalat sodorni és vásznat szőni. Megtanította őket a jade kő és a tollból készült köpeny viselésére. És ami a legfontosabb: tőle kapta az ember az istenek eledelét és italát: a kukoricát és a csokoládét. A legenda szerint a világos bőrű, szakállas király, Quetzalcoatl, az istenek leszármazottja, egy ellenséges király, Tezcatlipoca csábítására ivott a varázsitalból, amely ahelyett, hogy a király ígérete szerint egy távoli királyságba repítette volna, megfosztotta őt isteni bátorságától és hatalmától. Quetzalcoatl kénytelen volt elhagyni népét, kincseit eltemette, csodálatos kakaófáit pedig tüskés mesquitocserjékké változtatta. Ezután a tengerpartra, birodalma keleti határához utazott, oda, ahol ma Veracruz áll, majd egy kígyókból készült tutajon tengerre szállt. Mielőtt elhagyta országát, Quetzalcoatl ígéretet tett népének, hogy ugyanonnan, amerre eltűnt előlük, Ce Acatl évében visszatér hozzájuk. Ez az ígéret később nagy szerencsétlenséget hozott az aztékokra.

A konkvisztádorok Ce Acatl éve az 1519-es évnek felelt meg. Ez volt az az év, amikor spanyol hódítók egy csoportja, Hernando Cortés vezetésével kötött ki Mexikóban. A kor divatja szerint szakállt viselő, világos bőrű Cortés-ban az aztékok a népéhez visszatért Quetzalcoatl istent látták. A spanyolokat az azték uralkodó, Montezuma palotájába vezették, és chocolatl itallal kínálták. A híres chocolatl ital volt az egyetlen ital, amit az uralkodó fogyasztott. Elkészítése meglehetősen bonyolult és hosszú folyamat volt, kínálása tehát nagy megtiszteltetésnek számított. Egy történész leírása szerint a chocolatl italról a következőket tudhatjuk:

"A chocolatl vaníliával és más fűszerekkel ízesített főzet, mézsűrűségű habos anyaggá elkészítve, mely fokozatosan olvad el a szájban. Hidegen fogyasztották. Az italt, ha ezt az anyagot egyáltalán italnak nevezhetjük, arany kelyhekben szolgálták fel, aranyból vagy finoman megmunkált teknőcpáncélból készült kanalakkal. Az uralkodó rendkívüli módon kedvelte, már csak az elfogyasztott mennyiségekből ítélve is: naponta nem kevesebb, mint ötven korsó chocolatl készült kizárólag saját maga részére, míg a királyi udvar számára további kétezer korsó volt engedélyezve."

A spanyolok sohasem láttak még ilyet, ráadásul az ital maga túlságosan sűrű, keserű és csípős főzetnek tűnt. Mivel azonban a chocolatl szemmel láthatólag igen előkelő dolog volt, Cortés elrendelte egy spanyol kakaóültetvény kialakítását, hogy ezen a cserekereskedelemben jól használható kakaóbabot termesszenek. Ezután az azték birodalom másfajta kincsei olyan hatalmas vonzerőt gyakoroltak Cortésre, hogy immár a királyság meghódítása lett a célja. Az első kakaóbabot 1528-ban hozta Cortés Spanyolországba, annak a kincsnek a részeként, amelyet Quetzalcoatl népétől hódított el. Amikor a spanyol konkvisztádorok 1519-ben földet értek Mexikóban, igen nagy hatással volt rájuk a chocolatl előkelősége. A dátum nemcsak a dél-amerikai spanyol hódításnak, hanem a kakaó világhódító útjának a kezdetét is jelzi.

Hogy ízletesebb legyen, a spanyolok a chocolatl-t cukorral készítették, de általában még így sem voltak elragadtatva tőle. A papok egy része pedig azért tekintett gyanakodva a kakaóra, mert úgy gondolták, hogy az felkorbácsolja a szenvedélyeket.

A spanyolok fél évszázadon át megőrizték a kakaó és a chocolatl titkát, noha a kakaó nagyritkán, utazó barátok tarisznyájában a Pireneusok vidékén túlra is eljutott. A spanyol világuralom hanyatlásával más országok is kezdtek tudomást szerezni a kakaóról, melynek fogadtatása azonban nem volt mindig kedvező.

1569-ben V. Pius pápa a chocolatl-t olyan kellemetlennek találta, hogy szerinte "az ital fogyasztása nem jelenti a böjt megszegését", és szerinte egyáltalán nem valószínű, hogy bárkinek is szokásává válhat az ital "élvezete". Még rosszabb, amit a holland és angol kalózok tettek az elfogott spanyol hajókon talált kakaóval: az értéktelen rakománynak tekintett kakaót egyszerűen a tengere öntötték.

A kakaó titka Európában csak a 17. században terjedt el. 1615-ben Ausztriai Anna, III. Fülöp spanyol király lánya feleségül ment XIII. Lajos francia királyhoz. Franciaország új királynőjével együtt új italt is kapott, a chocolatl-t, amely rövid időn belül divatossá vált az udvarban, majd népszerűsége Mária Terézia spanyol hercegnő és XIV. Lajos 1660-ban történt házasságkötése után tovább nőtt.

Az 1650-es évekre a csokoládéivás szokása elérte Angliát is. A 17. század közepén Angliában már több kávéház működött, melyekhez 1657-ben csatlakozott az első olyan hely is, ahol a chocolatl ital szenvedélyének hódolhattak. A kávéházak már ekkor komoly népszerűségnek örvendtek a nagyközönség körében, míg a chocolatl-t nemesebb italnak, arisztokratikusabb finomságnak tekintették, noha eközben sok kávéház is árulta az új italt. A híres angol naplóíró, Samuel Pepys 1664 novemberében beszámol arról, hogy egy kávéházban járva jocolatte-t ivott, ami igen jó volt. A csokoládéházak a kávéházakhoz hasonló szerepet kezdtek betölteni: politikusok, művészek, írók és más divatos személyiségek által látogatott klubok formálódtak köréjük. Két ilyen klub volt a White és a Cocoa Tree. Mindkét hely egészen a 18. századig népszerű találkozóhelynek számított, melyről gyakran tettek említést a kor költőinek és íróinak műveiben is. Addison, Steel és Gibbon gyakran jelentek meg ezekben a klubokban. Anna királynő uralkodásának idején (1665-1714) a Cocoa Tree nevű klub az akkori politikai pártok egyikének, a konzervatív Toryk találkozóhelyeként vált ismertté. Ugyanez a klub 1745-re a Stuart-pártiak főhadiszállásává vált a sikertelenül végződött Jakobita felkelés idején, mely a Stuart dinasztia (II. Jakab) számára próbálta visszaszerezni az angol trónt.

A 17. század vége felé a chocolatl már Belgiumban, Németországban és Svájcban is népszerű, sőt további főpapi támogatást kapott, amikor is Brancaccio bíboros 1662-ben egy hosszú évekig tartó vita lezárásaként ismételten kijelentette, hogy a folyadék fogyasztás (azaz a csokoládé ivás) nem számít a böjt megszegésének.

A 18. század elején I. Frigyes orosz cár kemény importvámokat vezetett be a kakaóra. Nagy Frigyes még ennél is szigorúbb lépést tett: egyszerűen betiltotta a kakaó nyilvános kereskedelmét. Ugyanabban az időben, amikor az oroszországi kakaókereskedelem szigorú korlátozás alá esett, Angliában a hatóságok úgy találták, hogy a befolyó adók révén a kakaó kereskedelme komoly állami bevételeket jelenthet. 1724-ben I. György törvénybe iktatta azt a rendeletet, amely egy font kakaóra 20 shilling büntetést rótt ki, amennyiben az áruról hiányzott az adó megfizetését jelző bélyeg.

1755 körül a kakaó másodszor is átkelt az Atlanti-óceánon, útja ezúttal Észak-Amerikába vezetett. Bár a kakaó valószínűleg már ezelőtt is megtalálható volt Amerikában, a 18. század közepe mindenképpen kiemelkedő időszak, hiszen az Újvilág gyarmatosítóinak erőteljes kakaókereskedelme éppen ebben az időben kezdődött. Hajók indultak a Karib-tengerre, hogy az itt felvett kakaóbab rakományokat a gyarmatokra szállítsák.

A 18. században fogyasztott ital és a ma ismert csokoládé íze között még mindig nagy a különbség: az akkori chocolatl ital zsíros és habos, ráadásul igen nehezen emészthető volt. Az ital ízletességével kapcsolatos problémát a holland C. J. van Houten 1828-ban feltalált kakaó sajtológépe javította meg: a készülék segítségével a kakaóbabból sikerült kivonni a zsíranyag egy részét. Van Houten ezenkívül azt is felismerte, hogy a kakaó íze alkáli sók hozzáadásával tovább javítható. Az eljárás (melyet bevezetőjének tiszteletére dutching-nak neveznek) semlegesíti a kakaóban jelenlévő savakat, és lehetővé teszi még több zsíranyag kivonását, ezáltal szárazabb, porszerűbb anyagot kapunk, amelyből kellemesebb és könnyebben emészthető ital készíthető. Van Houten munkája nyomán nyílt meg a mai étcsokoládé kialakulásához vezető út. Ezért van az, hogy annak, aki csokoládét fogyaszt, mindig édes a lehelete. (Dr. Stephanie Blancardi, 1705)

A 19. század a kakaó-feldolgozás és csokoládégyártás igazi forradalmát hozta. A század elején a kakaó-feldolgozás csak kis mennyiségeket érintő iparág volt. Szilárd csokoládétömböket készítettek, melyeket azonban főleg a csokoládé ital előállításához használtak fel. Olykor előfordult ugyan, hogy ezt a fajta csokoládét megették, de ezt kellemesnek aligha találták, mert az anyag konzisztenciája és íze elég durva volt. A század végére azonban a technika és a feldolgozási módszerek fejlődésének köszönhetően a mai csokoládétól alig különböző étcsokoládé is megszületett.
Fry
A maihoz hasonló első étcsokoládé megszületésétől azonban kanyarodjunk vissza Angliába, és ismerkedjünk meg egy Joseph Storrs Fry nevű kvékerrel.

Az első angliai kakaófeldolgozó üzem 1728-ban létesült Bristolban, egy bizonyos Walter Churchman vezetésével. Az üzem kiváltságlevelét II. Györgytől kapta. Vagy húsz évvel később egy kvéker, Joseph Fry megvásárolta Walter Churchman üzemét a kakaógyártás szabadalmi jogával együtt, így ezentúl neki is joga volt a kakaó előállítására. 1787-ben bekövetkező halála után tevékenységét özvegye, Anna, és fiuk, az első Joseph Storrs Fry folytatta.

Joseph Storrs Fry három fiát, Josephet, Francist, és Richardot is bevonta a üzletbe, és ettől kezdve a vállalkozás a J S Fry & Fiai néven működött. Mindezidáig a csokoládét kizárólag kakaóból és cukorból készítették, és a kész termék egy viszonylag durva, keserű massza volt. 1847-ben azonban Joseph Storrs Fry van Houten sajtolókészülékének segítségével kikísérletezni kezdett a kakaóvaj, a kakaómassza és a cukor vegyítésével. Munkáját siker koronázta: egy eddig még soha nem ízlelt finom csokoládét sikerült létrehoznia. Joseph Storrs Fry elkészítette a világ első valódi étcsokoládéját.

1919-ben a J. S. Fry & Sons és a Cadbury összeolvadásával létrehozták a British Cocoa and Chocolate Company-t (Brit Kakaó és Csokoládé-gyártó Vállalat) 1935-re Fry teljesen beolvadt a Cadbury-be, és bár cége már nem létezik, a modern étcsokoládé feltalálójának nevét a Fry"s Chocolate Cream ma is őrzi.
Lindt
Egy svájci csokoládégyáros is fontos szerepet játszott a modern csokoládégyártás kialakulásában. Rodolphe Lindt a berni székesegyház közelében működtette csokoládégyárát. Lindt a termék minőségének javítása érdekében állandóan kísérletezett: új eljárásokat vezetett be, módosította a csokoládégyártásnál használt alapanyagokat és a főzési időket. 1880-ban megpróbálkozott egy adag csokoládé több napon át tartó készítésével, mialatt a meleg csokoládémasszát folytonosan kevergették egy keskeny főzőteknőben. A kísérlet meglepő eredménnyel járt: a sima állagú, finom csokoládéban nyoma sem volt az addig a leggondosabban finomított csokoládéban is megmaradó szemcsés szerkezetnek. Lindt felfedezte a mai élelmiszeriparban kenőgyúrásnak (vagy konsolásnak) nevezett csokoládéfinomítást.

A lelkes újító további próbálkozásai során további kakaóvajat adott a masszához, melynek eredményeként sima és könnyen olvadó, ún. fondant csokoládét kapott. Talán túlzás nélkül nevezhetjük Lindt-et a modern csokoládé atyjának.

Jókai Mór

2010-08-25T06:52:00.001+02:00

Jókai Mór amellett, hogy az egyik legismertebb és legtermékenyebb írónk, szenvedélyes gazdálkodó is volt. 1853-ban, mindössze 28 évesen vett telket a Svábhegyen, az Egy magyar nábob honoráriumából. Ahogy Mikszáth Kálmán írta: "egy kastélyt írt össze". Amikor az író megvásárolta a területet, egy bozótossal benőtt, elvadult hegyoldal volt csupán, lakatlan terület közepén. Csak évtizedekkel később kapta meg a Költő utca nevet. Nagyjából ötezer forintba került a háromholdnyi birtok az építkezéssel együtt, ami akkoriban nagyon sok pénznek számított - mondja Kalla Zsuzsa irodalomtörténész, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa. A növényzet ritkítása után takaros kis villa épült. Teraszos műveléssel fogták meg a meredek lejtőkön lévő termőföldet, a vízhiányt a csapadékot felfogó ciszternák építésével küzdötték le.

Rengeteg fajta fát ültetett Jókai, aki kertésznek tartotta magát, és hajnali sétáin az általa plántált, nemesített és gondozott növényekben gyönyörködött. Rózsakertje is volt saját maga által nemesített növényekkel, kedvencei pedig hársfái voltak. Idősebb korában azt írta, hogy halála után ezek alatt a fák alatt szeretne pihenni. Dísznövények helyett inkább haszonnövényeket ültetett: díjnyertes volt dinnyéje és - főként magyar fajtákból álló - szőlője, amelyet aprólékos gonddal ápolt. Védte növényeit a betegségektől, szőlőtőkéi így élhették túl a filoxéravészt, ami a XIX. században a magyar ültetvények nagy részét elpusztította. Birtoka gondozásában nagy segítségére volt felesége, a színésznő Laborfalvi Róza. A népszerű tragika pompás háziasszony volt, otthon tyúkokat tartott, befőzött, Jókai kedvenc ételeit készítette. Laborfalvi Rózát 1848. március 15-én este, a Nemzeti Színház előadásán ismerte meg Jókai, és az év augusztusában össze is házasodtak. A művésznő nyolc évvel idősebb volt nála, és volt egy házasságon kívül született gyermeke is. A frigy miatt lakótársával, Petőfi Sándorral megszakadt a barátsága, özvegy édesanyja pedig kitagadta. Anyja később megenyhült, Laborfalvi Rózában az okos, áldozatkész, a fiát a szabadságharc után megmentő és eltartó nőt látta, és nem mellesleg újdonsült menye híresen kiváló főztjével is levette a lábáról - avat be Jókai életének részleteibe Kalla Zsuzsa.

Jókai regényeiben visszatérő motívum a birtok, a kert, a növénytermesztés, még kertészeti témájú írásai is megjelentek, ötven évig kertészkedett a svábhegyi birtokon. Felesége halálát követően hosszú évekig magányosan élt, majd 74 éves korában titokban feleségül vette az akkor 20 esztendős Nagy Bella színésznőt.

Jókai halála után, 1922-ben neje megvált a birtoktól, később jött az államosítás. Az ostrom idején megsérült villát az 1960-as években lebontották, helyére a mai modern épület került. A Jókai által megteremtett édenkertre csupán néhány dolog emlékeztet: az egyetlen megmaradt épület, a présház vagy majorosház, a kőpad, melyen ülve sokat fantáziált a kert gazdája, és persze a kicsiny, de nagyon informatív emlékszoba, amelyet a jövőben bővíteni szeretnének. A terület részben a Hegyvidéki Önkormányzat tulajdona, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága használja, és itt a központja a Magyar Madártani Egyesületnek is, amely az egyik legjelentősebb természetvédelmi szervezet hazánkban.

-Hetiválasz-

Csatkai József: A kukorica

2010-08-14T18:06:00.003+02:00

Születése hajnalán felsóhajtott Zöldike:
- De édes a napsugár!
Majd jött a Harmat néni és megmosdatta apró leveleit.
- Jaj de jó, jaj de jó! - kiáltotta Zöldike boldogan.
- Mi a jó, testvér? - kérdezte a szomszédja, aki egy nappal idősebb volt nála.
- Ez a két jó barát - magyarázta a szomszéd - minden reggel meglátogat bennünket.
Nemsokára jött egy harmadik barát is: Katica néni vagy röviden Katóka. Katóka kis piros szárnyú, gömbölyű bogár volt és rászállt Zöldikére. Kis levélke, fiatal levélke, most megtanítalak számolni. Számláld csak meg a pettyeimet a szárnyaimon. Zöldike rákezdte: egy, kettő, egy, kettő, egy, egy.
- Ó, te kis buta - szólt Katóka - látszik, hogy milyen fiatal vagy, háromig se tudsz számolni. No, majd ha nagyobb leszel.
Katóka elrepült, de másnap ismét meglátogatta Zöldikét.
- Számold meg a pettyeimet, Zöldike!
- Egy, kettő, három!
- Már háromig tudsz számolni. Látszik, hogy egy nappal öregebb vagy. Növekszel és művelődöl.
Egy hét múlva Zöldike már akkora és olyan művelt volt, hogy meg tudta számolni Katóka mind a hét pöttyét. Ekkor érkezett a mezők táncmestere: a szellő. Fütyölt és tanította táncolni a fűszálakat és a leveleket. Zöldike is járta az andalgót meg a palotást. Tánc közben a szomszéd odahajolt Zöldikéhez és szégyenkezve súgta:
- Tetűm van, csíp, úgy fáj!
Éppen most jött Zöldikéhez látogatóba Katóka. Zöldike mindjárt elpletykálta neki, hogy mi baj van a szomszédban.
- Csak ez a baj? Majd teszek róla! - s ezzel Katóka odarepült a tetves levélhez és megette a levéltetűt.
- Köszönöm, Katóka, jere el máskor is!
- Ide is gyere, hozzám is gyere! - kiáltották más levélkék.
Katóka pedig sorra tisztította őket.
Egy reggel nem jött el a harmat. Ami azonban nagyobb baj volt, Zöldike mellett egy csúnya, nagy csalán nőtt s elszívta a földből Zöldike mellől a vizet. Zöldike szomjazott s a csalán megégette epedő leveleit. Arra sétált egy kislány, Magduska, virágot szedett édesanyjának. Meglátta a csalánt Zöldike mellett:
- Hű, de csúnya csalán! - mindjárt kitépte és félredobta.
Zöldike megkönnyebbülten sóhajtott fel. De a hőség és a szárazság egyre fojtóbbá lett. Napról-napra gyengült és bánatos volt, mivel se Katóka, se Harmat néni nem jöttek.
- Talán meg is haltak már mind a ketten? Én se bírom már tovább, holnapra meghalok - így siránkozott Zöldike.
Eközben beborult az ég, villámlani, mennydörögni kezdett és sok ezer levélke istenfélően megborzongott. Egyszerre csak megeredt a záporeső és hullt diadalmasan zuhogva. A sok szomjas virág és levél annyit ihatott, amennyit csak bírt. Minden beteg meggyógyult, minden haldokló feléledt. Amikor pedig a zivatar múltával kisütött a nap, olyan csudálatos illat volt a mezőn s a színek mennyei szépek voltak.
Végre Katóka is megjelent, alig találta meg Zöldikét.
- De nagyra nőttél Zöldike! És milyen szép vagy!
Katóka megcsókolta Zöldikét, közben megsúgta, hogy a jó Isten megáldotta néhány apró Katókával.
- Ha nagyobbak lesznek elhozom őket bemutatni - s ezzel már röpült is kicsinyeihez.
Zöldike pedig hétről-hétre nagyobb lett, szép kukoricabuga nőtt a fején. A bugából virágpor hullt alá, ezzel a porral bepúderezte a torzsáját. A nyár végére a legszebb kukoricatorzsává fejlődött.
Kíváncsiak vagytok további sorsára? Elmondhatom, mert véletlenül tudom.
Amikor az érett torzsáról lemorzsolták a kukoricaszemeket, éppen tüzes volt a kályha. A tüzes lapra rászórták a szemeket, lett belőlük finom pattogatott kukorica. Magdika a zsebébe rakta és elment egyik barátnőjéhez. Az utcán találkozott egy kis rongyos koldusgyerekkel.
- jaj, de éhes vagyok, kisasszonykám, adj valamit!
Magdika habozás nélkül zsebébe nyúlt s az utolsó szemig az éhező gyereknek adta a kukoricát.
Így tehát Zöldikének nemcsak az élete, hanem a halála is szép volt.

Paulo Coelho: A fény harcosa

2010-08-14T07:37:00.000+02:00

Megtanultam, hogy a hősök olyan emberek, akik azt tették, ami szükséges volt, szembenézve a következményekkel. Hogy a türelem rengeteg gyakorlást igényel. Hogy vannak emberek, akik szeretnek bennünket, de egyszerűen nem tudják,hogyan mutassák ki. Hogy olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja neked a kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel, egyike azon keveseknek, akik segíteni fognak neked felállni. Hogy csak azért mert valaki nem úgy szeret téged, ahogyan te szeretnéd, ez nem azt jelenti, hogy nem szeret téged teljes szívével. Hogy sosem szabad azt mondani egy kisgyermeknek, hogy az álmok balgaságok: tragédia lenne,ha ezt elhinné. Hogy nem mindig elég,ha megbocsát nekünk valaki. Az esetek többségében te vagy, akinek meg kell bocsátani magadnak. Hogy nem számít, hány szilánkra tört a szíved: a világ nem áll meg, hogy megvárja, míg összeragasztod.”

Reményik Sándor

2010-08-14T07:29:00.003+02:00

Hogy mért csak így:

Ne kérdezzétek;
Én így álmodom,
Én így érzek.
Ilyen messziről,
Ilyen halkan,
Ily komoran,
Ily ködbehaltan,
Ily ragyogón,
Ily fényes vérttel;
Űzött az élet,
S mégsem ért el.
Menedékem:
A nagy hegyek,
Az élet fölött
Elmegyek;
S köszöntöm őt, ki zajlik, és pihen:
Én, örök vándor, s örök idegen.

Fazekas László átdolgozása: A világ keletkezése

2010-08-14T07:14:00.003+02:00

Mielőtt ég és föld szétvált volna, a világ egy nagy gőzgömb volt, a neve: Zűrzavar.Ebben az időben jött létre az öt őserőből az öt Öreg. Az első a sárga Öreg, ő volt a föld ura: a második a vörös úr, ő volt a tűz uralkodója: a harmadik a sötét úr, ő volt a vizek királya: a negyedik a Faherceg, a fák ura: az ötödik a Fémanya, a fémek császárnője.
Az Öregek működésbe hozták bennük rejlő őserejüket, így aztán a vizek és a föld lesüllyedt, az ég pedig a magasba emelkedett. A föld megszilárdult, a vizek a folyókba és tengerekbe gyűltek, hegyek és síkságok alakultak ki. Megnyílt az ég, megformálódott a nap, a hold és mind a csillagok. Szelek söpörtek végig a földön, felhők gomolyogtak az égen, eső hullott, harmat permetezett.
A sárga Öreg keringésbe hozta a föld legtisztább erőit, ehhez járult a tűz és a víz ereje. Füvek és fák sarjadtak, madarak és mindenféle állatok, kígyók, rovarok, halak és teknősök népesítették be a földet,A Faherceg és a Fémanya egyesítették a fényt és az árnyat, és megalkották az emberi nemet: a férfiút és az asszonyt.Így lassan-lassan létrejött a világ.
Volt ez időben egy, akit a jáspispalota urának neveztek.Ez varázserőre tett szert, és az öt Öreg arra kérte, hogy uralkodjék a világon, mint a legfőbb isten.Ott lakott ő a harminchárom menny fölött a jáspispalotában, mely fehér nefritből épült, és minden kapuja arany. Ott álltak a trónjánál a huszonnyolc holdház ura, a mennydörgés és a nagymedve istenei, valamint a gonosz, ártó, halált hozó istenek is. Ezek mind segédkeztek a jáspispalota urának, hogy uralkodhassék a mennybolt alatti ezer nemzetség felett, kiosztva életet, halált, szerencsét és balsorsot a törvény rendelése szerint.
Az öt Öreg pedig visszavonult, munkájuk készen, befejezve, s élnek azóta is folttalan nyugalomban.A vörös úr délen él, ő a tűz istene: a sötét úr északon él, ő a sötét északsarki égbolt istene. Vízikristály palotában lakik. Idők múltával ő volt az, aki a földre küldte Konfucsét, hogy tanítsa az embereket. Ezért hívják aztán ezt a szentet a kristály fiának.A Faherceg keleten él, ő a zöld úr, ő irányítja a lények születését és keletkezését. Benne szunnyad a tavasz ereje, ő a szerelem istene is. A Fémanya nyugaton él, a jáspistó mellett, hívják nyugati királynőanyának is. Ő vezeti a tündértáncot, irányítja a dolgok változását, szabályozza az időt és a növekedést. A sárga Öreg itt él középen, fáradhatatlanul vándorol a világban, hogy segítsen, gyógyítson, könyörületet gyakoroljon.Sokszor és számtalan alakban jelent meg a világban. Utóljára hosszú fehér szakállal született, s ezért Laocsénak, öreg gyereknek nevezték.Könyveket írt az életről, hírdette a bölcsességét az embereknek. Sok-sok követője támadt, bölcsességének fája kivirágzott, édes gyümölcsöket érlelt.Tanításait ma is a sárga Öreg bölcsességének nevezik. "Laocse volt már, és nem volt még a menny"- szokták mondani.Ez is arra utal, hogy Laocse nem más, mint a sárga Öreg maga, aki azért jelent meg, és vándorol fáradhatatlanul a világban, hogy segítsen az embereken

Shakespeare

2010-08-08T10:03:00.000+02:00

2010-08-08T08:02:00.002+02:00

Wass Albert:Mert nagyon szeretlek

2010-08-08T07:57:00.002+02:00

Tatiosz: Mennyek és pokol

2010-08-08T07:30:00.001+02:00

A mennyben csak gyönyör van, a pokolban csak siralom. De neked mindkettöből kijutott, hisz a földön élsz, mennyek és pokol között. A sors kettős játékot űz veled: ne várj tőle csak bol- dogságot, a másik kezében balszerencsét tartogat. A földi lét egyszerre menny és pokol, mégis tudd, hogy sokat ér. Rajtad múlik, melyiket választod. Nyisd ki szemed, tárd ki szíved: ami látható és érezhető, a tied, ha észreveszed... Abból végy, ami kéznél van, mert bánat a szívnek távoli dolgok után vágyódni, kövesd e tanácsom. Élj úgy, hogy jutalmad méltó legyen az ember- hez.

Wass Albert: Igazság

2010-08-08T07:02:00.003+02:00

A valódi igazságban bízhatsz bátran, kára nem eshetik. Felkél a nap, bármilyen sötét is legyen előtte az éjszaka.

Aki azt mondja Neked, hogy a rossznak győzelme lehet a jó fölött, az vak. Legyőzheti-e a felhő a napot? A sötétség a világosságot? A tél a tavaszt?

A győzelmet azonban ne téveszd össze a sikerrel. A felhőnek sikerül magát a nap és a föld közé tolnia. De legyőzte-e vajon a napot ezzel?

S ha igazságról beszélsz, akkor is vigyázz. Ne a magad egyéni érdekét vagy egy csoport érdekét nevezzed igazságnak. Érdek annyi van, ahány ember a földön. De igazság csak egy. A gyertyaláng és a reflektorfény csak méreteikben különböznek egymástól, lényegükben azonosak.

Az igazság nem emberi mérték és így ne várd tőle, hogy emberi tulajdonságokká váljék. Igazság az, hogy élsz, és hogy jogod van élni, mert megszülettél. Hogy minden ember egyforma abban, hogy meztelenül jött ide, és meztelenül, egészen meztelenül tér vissza innen. Hogy aki jó, azt baj nem érheti, akármi is történjék vele: egyenesen járhat és nyílt homlokkal nézhet szembe a világgal. Ezek az igazságok.

De nem feltétlen értékű igazság az, hogy Tied a kabát, amit szekrényedben őrzöl. A gyapjú, amiből készült, a juhé volt. Te azt vallod, hogy igazságos úton lett a Tied, de a juhnak erről bizonyára más véleménye van.

A valódi igazságban bízhatsz bátran, kára nem eshetik. Felkél a nap, bármilyen sötét is legyen előtte az éjszaka.

Ha mégis látnod kell, hogy itt-ott, az emberi hangyaboly külön – életében a rossz látszólag győz a jó felett: ne tévesszen meg ez a látszat. Káin sohasem győzte le Ábelt. Csak megölte.

Jusson eszedbe, hogy van egy jelvény, amit sokan hordanak, de kevesen értenek meg. Azt hirdeti, hogy sok idővel ezelőtt keresztre feszítettek Valakit, aki győzött az emberek bűnei fölött.

2010-03-14T07:01:00.001+01:00

"A Pilvax kávéházban azt határoztuk, hogy sorra járjuk az egyetemi ifjúságot. Először az orvosokhoz mentünk. Szakadt az eső, amint az utcára léptünk, s ez egész késő estig tartott, de a lelkesedés olyan, mint a görögtűz: a víz nem olthatja el.

Az orvosoktól a mérnökökhöz, majd a jogászokhoz vonult a számban és lelkesedésben egyaránt percenként növekedő sereg. Jókai fölolvasta a felhívást és a 12 pontot, s énvelem elszavaltatták a "Nemzeti-dal" -t. Mindkettőt kitörő lelkesedéssel fogadták, s a refrénben előjövú "esküszünk"-öt mindannyiszor visszaharsogta az egész sereg, mely a téren állt.

Landerer nyomdájához mentünk, amely a legközelebb volt hozzánk, s a 12 pontot és a Nemzeti dalt rögtön nyomni kezdték. Délfelé elkészültek a nyomtatványok, s ezrenként osztották szét a nép között, mely azokat részeg örömmel kapkodta. Délután három órára gyűlést hirdettünk a múzeum terére, s a sokaság eloszlott.

A szakadó eső dacára mintegy 10000 ember gyűlt össze a múzeum elé, onnan a városházához mentünk. A tanácsterem megnyílt, s megtelt néppel. Rövid tanácskozás után a polgármester aláírta a 12 pontot. Óriási lelkesedés tört ki!...

- Budára! Budára! Nyitassuk meg Táncsics börtönét! Ezek voltak a nép leginkább és legtöbbször hallható kiáltásai. A választmány legalább húszezer ember kíséretében fölment Budára a helytartó tanácshoz és előadta kívánatait. A nagyméltóságú helytartó tanács sápadt vala és reszketni méltóztatott, s öt percnyi tanácskozás után mindenbe beleegyezett. A katonaságnak kiadatott a tétlenségi rendelet, a cenzúra eltöröltetett, Táncsics börtönajtaja megnyílt. A rab írót diadallal hozta át a töméntelen sokaság Pestre.

Ez volt március 15-e. Eredményei olyanok, melyek e napot örökre nevezetessé teszik a magyar történelemben."

(Részlet Petőfi Sándor naplójából)

Március 15. eseményei
Délelőtt 8 óra: Az előző este kitűzött gyülekezési időpont a Pilvaxban.
8 óra után: A Pilvaxban Petőfi először szavalja el a Nemzeti dalt.
1/4 9 és 1/2 9 között: Indulás az orvosi egyetemre, Petőfi ismét elszavalja a Nemzeti dalt.
10 óra: A mérnök- és jogászhallgatók csatlakozása az Egyetem téren, Petőfi harmadszor is elszavalja a Nemzeti dalt. A tömeg a Landerer-nyomdához vonul.
1/2 11 körül: A lefoglalt gépeken megkezdik a 12 pont és a Nemzeti dal kinyomtatását.
1/2 12: A tömegnek Petőfi negyedszer is elszavalja a Nemzeti dalt, kezében a kinyomtatott példánnyal.
1/2 1 tájban: A tömeg eloszlik. Petőfi az író társaival együtt végigjárja a szerkesztőségeket, a sajtószabadság hírével a cenzúra mellőzésére biztatja azokat.
Délután 3 óra: A Múzeum-kertben népgyűlést tartanak. Hat fős bizottság megy a városi tanácshoz, Petőfi tagja lesz.
4 óra tájban: A városházán 13 fős Közbátorsági Választmányt választanak, Petőfi ennek is tagja lesz.
5 óra körül: A Közbátorsági Választmány kb. 20.000 fős tömeg kíséretében elindul Budára, a helytartótanácshoz, követelve a cenzúra eltörlését, Táncsics Mihály szabadon bocsátását és a katonai beavatkozás megakadályozását.
7 és 1/2 8 között: A tömeg visszaindul a kiszabadított Táncsiccsal Pestre.
8 óra után: Díszelőadás a Pesti Magyar (Nemzeti) Színházban.
10 óra: A városházán megkezdi első tanácskozását a Közbátorsági Választmány.

Üzenet haza

2009-10-04T10:16:00.002+02:00

http://video.xfree.hu/?n=charlotteani%7C99b1b480b0feadfe3d11cc7c7b057131

Túróczy Zoltán:Tanács

2009-10-04T09:41:00.003+02:00

Ma még Tied körülötted minden,
Adhatsz belőle, adj hát, kinek nincs,
Mert jön egy nap, talán nemsokára
S kihull kezedből minden földi kincs.

És nem lesz tied többé semmi sem.
Tollad, virágos párnád másra vár,
Mit maga köré épített egy élet,
Nem lesz több mint összeomló kártyavár.

Ma szólhatsz még jóságos, meleg szóval
Testvéredhez, ki szenved, szomorú,
Vigaszt hoz szavad zengő muzsikája
S tán rózsát hajt egy töviskoszorú.

Hajolj hát hozzá, amíg beszélsz,
Harmatként hulljon szerető szavad,
Mert jön egy nap, hogy elnémul az ajkad
És soha többé szóra nem fakad.

Ma kezed még erős, a lábad fürge,
Szolgálhatsz szegényt, árvát, beteget,
Ma törölhetsz verejtéket, könnyet:
Óh, most segíts, ha teheted!

Mert jön egy nap, hogy kezed mozdulatlan,
Mindegy, hogy ősz lesz, tél, vagy koranyár,
Mert nincs több időd, s amit meg nem tettél,
Azt nem teszed meg többé soha már.

De ma még Tied körülötted minden,
És adhatsz... Adj hát annak, kinek nincs!
Hisz jön egy nap, talán nemsokára,
S kihull kezedből minden földi kincs.

Csak az lesz Tied, amit odaadtál,
Csak az, mi minden kincsnél többet ér:
A tett, a szó, mit szeretetből adtál,
Veled marad, s örökre elkísér...

Köszönöm Semilin:)

A vak leány

2009-06-24T14:55:00.002+02:00

Volt egyszer egy vak leány, aki gyűlölte magát amiatt, hogy vak volt.Mindenkit gyűlölt, kivéve a kedvesét. A fiú mindig vele volt. Mondta egyszer a barátjának:- Ha láthatnám a világot, hozzád mennék feleségül.Egy napon valaki ajándékozott neki egy szempárt. Amikor levették szeméről a kötést, láthatta az egész világot, beleértve a barátját is.A fiú megkérdezte:- Most, hogy látod a világot, hozzám jössz feleségül?A leány a fiúra nézett, és látta, hogy vak. A lehunyt szemhéjak látványa szinte sokkolta. Erre nem számított. Az a gondolat, hogy az élete hátralévő részében ezt kell nézze, arra a döntésre vezette, hogy visszautasítsa a fiút.A fiú csendesen könnyezett, majd pár nap múlva írt néhány sort:'Vigyázz jól a szemeidre, mert mielőtt a tied lettek, előtte az enyémek voltak.'

Valahogy így működik az emberi agy, amikor megváltozik a helyzetünk.Csak kevesen emlékeznek arra, milyen volt az életük azelőtt, és ki az,aki mindig mellettük volt a nehéz időkben.Az élet ajándék.

Ma, mielőtt kimondasz egy bántó szót, gondolj azokra, akik nem tudnak beszélni.

Mielőtt panaszkodsz az ételed íze miatt, gondolj azokra, akiknek nincs mit enni.

Mielőtt panaszkodsz a férjedre vagy a feleségedre, gondolj azokra,akik Istenhez fohászkodnak, hogy legyen társuk.

Ma, mielőtt panaszkodsz az életre, gondolj azokra, akik túl hamarmentek el a másvilágra.

Mielőtt siránkoznál amiatt, hogy túl nagy távolságon kell vezessél,gondolj azokra, akik ugyanezt a távolságot gyalog kell megtegyék.

És amikor fáradt vagy és panaszkodsz a munkádra, gondolj azokra a munkanélküliekre, akik szívesen végeznék a Te munkádat.

És amikor gyötrő gondolatok rossz kedvűvé tesznek, mosolyogj egyet ésgondolj arra, hogy élsz és csodálatos, ami körülvesz.

2009-05-31T19:54:00.007+02:00

2009-05-31T19:39:00.007+02:00

Az ÉN KÖLTŐM

2009-05-26T18:22:00.006+02:00

Tamás István
Az utolsó angyalnak

Lássa meg isten

mikor már megváltozik minden
beszédessé válnak a szemek
néma marad szóra szomjas szád
s könnyezni kezdenek a kövek

rábámulsz arra, mit hallanod kéne
sejteni véled a szívnek hívó szavát
tűzként éget a körülötted felcsillanó
fénymégsem érzed a nap éltető sugarát

botorkálsz vakon, mert hiszed szabadon
lovagolsz néma eltiltott szavakon.
lesed istened minden mozdulatát
imába foglalod angyalaid dalát

de hol vannak Ők? – az égi katonák
kik oltalmat ígértek a történelem során
már nincsenek vitézek holtak a hősök
nevüket sem látod már a porladó fejfán

mikor érzed itt az idő - megváltozik minden
kiáltson a nagyvilágba szóra szomjas szád
lássa meg isten is a könnyező köveket
lássa meg, milyen gonosz lett, újra a világ…

Napocska

2009-05-16T17:11:00.005+02:00

Reményik Sándor

Napocska

Istent, Jézust nem sokat emlegetted.

Ha imádkoztál is: titokba tetted.

A holdtól féltél: megzavarta álmod.

Hidegen hagytak hűs csillagvilágok.

Az égen csak a "napocskát" szeretted.

Nem a Napot vad, izzó nyári hévvel,

Csak a napocskát ibolyalevéllel,

Csak a napocskát őszi sugárzással,

Szobán át támolygó téli verőfénnyel.

Anyám...Fehérfürtös, napfényszomjas virág,

Úgy fordultál Te is a nap felé,

Mint sok-sok kedvenc pelargóniád.

Lelkedben elzengetlenül buzogtak

S számlálatlanul, szent nap-himnuszok,

Én most e téli nap-elégiával Áldott,

eltűnt kezedre borulok.

A reggeliző asztalunkon most is

Úgy bujdosik a tűnő téli fény,

Az abrosz ráncaiba úgy fogódzik,

Úgy csillan meg a csészék peremén,

Mint akkor...

Ó, hogy a tompa tárgyak megmaradnak,

A repedt pohár, csorba csésze is,

Visszaverői örök sugaraknak.

Csak Te mentél el fecskeérkezéssel,

Alig kisarjadt ibolyalevéllel.

De az az akkor sokkal azelőtt volt.

A reggeliasztalnál ketten ültünk

Talán már februári reggelen,

És jött a napfény, az áldott "napocska",

Csillant abroszon, csészén, üvegen.

Te szóltál szokatlanul-komolyan:"A túlvilág?

Nem, azt nem hihetem,Nem úgy...

De olvastam egy álmodó tudósElméletét,

- az úgy tetszik nekem...

Azt mondja, hogy a szeretet erő,

Ha kihűl, visszasugárzik a napba,

-És szeretteink lelke érkezik Sugárhajón

Mindennap reggeliző asztalunkra.

Látod, ez így nagyon tetszik nekem."

Elhallgattunk azután mind a ketten.

A reggeliző asztalunkon most is

Úgy bujdosik a tűnő téli fény,

Az abrosz ráncaiba úgy fogódzik,

Úgy csillan meg a csészék peremén,

Mint akkor...

Ó, Anyám, hogyha igazad lett volna,

Ha Te volnál e bujdosó napocska,

Az abrosz ráncaiba Te fogódznál;

Te csillannál a csészék peremén,

Kikötött sugárhajó, drága fény!

S a tompa tárgyak, akik megmaradtak,

A repedt pohár, csorba csésze is :

Tükre lennének örök sugaradnak..

Wass Albert: Tenger az élet VI.

2009-04-05T06:27:00.002+02:00

Tenger az élet.
Sok ezer év óta hullámzik velünk, sok ezer év óta hullámzik velem. Vízcseppek vagyunk, jelentéktelen, szürke kis parányok, mind, mindannyian. Néha fent vagyunk, néha lesüllyedünk. Tenger az élet. Mindannyian keresünk mindig, keresünk egy másik vízcseppet a nagy, szörnyű óceánban. Néha megtaláljuk. Összesimulunk egy pillanatra, aztán jön egy hullám és felkap, vagy leránt a mélybe, és mi keresünk, keresünk újra tovább. Minden csepp egy másik kicsi cseppet, a mérhetetlen, szörnyű óceánban. Jaj, borzalmasan nagy ez az óceán és egy vízcsepp olyan parányi benne. Sok ezer év óta keresem már őt, kis vízcsepptársamat, és alig lelem meg néha-néha... olyankor is egy pillanatra csak. Háborog a vihar, röpít a hullám Voltam koldus, béna, nyomorék, hazám a templomajtó... ő talán királynő volt akkor és garast dobott reszkető kezembe... Császár is voltam... büszke, nagy, hatalmas... ő talán rőzsét szedett valahol az erdőn, de éppen akkor nem vadásztam ott, mert dolgom volt, más... fontosabb, nagyobb... pedig akkor is csak azért éltem, hogy megkeressem őt. Most is keresem. Néha belenézek valakinek a szemébe... aztán tovább megyek. Nem ő volt, ez sem ő volt. Néha belecsókolok valakinek a piros szájába... aztán idegenül néz össze a szemünk... ezt a vízcseppet sem én kerestem. Valaki más. Néha összesimulunk, amikor sír a tangó... kilessük egymás szíve dobogását... aztán fáradtan lehull a kezünk. Tovább. Egymás lelkébe belenézünk... csókos éjjelek virágcsodáival teleszórjuk egymást... aztán búcsút intünk és mosolygunk hozzá... és keresünk, keresünk mindnyájan, mindig, míg világ a világ. Lehet, hogy megtalálom ebben a lázas, furcsa életemben, amit ma élek. Lehet, hogy nem. Mindenütt, mindig csak őt kerestem. Űz, hajt a vágy, hogy a szemébe nézzek, mert régi magamat látom meg benne, páfrányos erdők örökzöld csendjének meseóriását. Hogy megszorítsam a kezét és a lelkébe csókot leheljek, szebbet, szentebbet, mint amilyent valaha asszonyszájra adtam. Egy pillanatra csak. Aztán jöhet ismét a hullám, leránthat a mélybe vagy sugárszálon az égig emelhet... valaki utánam csodálkozik... Aztán lehetek harmatcsepp márciusi ágon, lehetek százöles tengermélybe zárva: Mindörökre őt fogom keresni és ő engem fog keresni mindörökre.

2009-04-05T05:59:00.001+02:00

“Valahányszor elindulsz otthonról, húzd be az állad, emeld fel a fejed, és szívd tele a tüdőd levegővel, idd be a napfényt, köszöntsd mosolyogva a barátaidat, és szívvel-lélekkel szoríts mindekivel kezet. Ne félj attól, hogy félreértenek, és egy pillanatig se törődj az ellenségeiddel. Döntsd el határozottan mi a szándékod, aztán pedig egyenesen törj a cél felé. Legyen szemed előtt a magasztos cél, amit kitűztél magad elé - és akkor egy idő múlva észreveszed, hogy öntudatlanul is megragadod azokat a lehetőségeket, amelyek vágyaid teljesüléséhez szükségesek, ugyanúgy, ahogy a korallállatka kiválasztja a tenger habjaiból mindazt, amire szüksége van. Képzeld önmagadat annak a tehetséges, komoly, hasznos embernek, aki lenni akarsz, és ez a gondolat óráról órára jobban átalakít majd, hogy saját eszményedet megközelítsd… A gondolat minden, őrizd meg e helyes lelki magatartást: a bátorság, az őszinteség, a jó kedély szellemét. A gondolkozás szinte alkotás. Minden jó dolognak a vágy a szülője, és midnen őszinte imádságot meghallgat az ég. Olyanokká leszünk, amilyenekké szívünk mélyén lenni szeretnénk.” (Elbert Hubbard)

Wass Albert: Csaba

2009-03-31T21:17:00.001+02:00

“Furcsa, ahogy az idő az ember fölött tovamegy. Események, emberek, gondolatok jönnek és mennek, érzések hullámzanak az ember lelkén keresztül, aztán egy idő múlva nem marad belőlük semmi. Elkallódnak szerte az életben, mint apró haszontalan holmik a házban.Itt-ott valami leszakad az emberből, valami láthatatlan kis lelki cafat, odaakad egy ajtókilincshez, egy-egy ablakpárkányhoz, rozoga padlóhoz, keskeny sétaúthoz. Az ilyeneket emlékeknek nevezzük, tiszteljük őket hosszabb-rövidebb ideig, a szerint hogy mekkora bennünk a romantika. Aztán szépen és észrevétlenül végképpen elmaradnak mellőlünk, mint halkszavú régi barátok, vagy mint az élet, aki velünk indult s valahol egyszer lemaradt.”

2009-03-27T16:40:00.001+01:00

2009-03-26T19:20:00.003+01:00

Lunácskától és Madotól (2008)

Lunácskától (2008)

A Falkától(2008)

Az emberi világ...

2009-03-21T15:43:00.005+01:00

Az emberi világ nagy szava: a szeretet...

Másik nagy szava: a boldogság.

A boldogság sohasem közös...
Mindenki a maga számára boldog,

ahogy mindenki a más számára szeret.
Ezért a boldogsággal a magány jár együtt,

ahogy a szeretettel a közösség."
Hamvas Béla

Carpe diem,életérzés

2009-03-21T15:36:00.001+01:00

Örvendj a hóvirágnak, az ibolyának és a búzavirágnak.Az erdő csöndjének. Ha egyedül vagy: annak, hogy egyedül lehetsz.Ha nem vagy egyedül: annak, hogy nem kell egyedül légy.Vágyódj arra amit a holnap hoz, és örvendj annak, ami ma van.
Wass Albert

Márai Sándor:Köszönet a nőknek.......

2009-03-07T19:45:00.005+01:00

A nőkről általában

Köszönet a nőknek.
Köszönet neked, aki megszültél. És neked, aki a feleségem voltál. És neked, te harmadik, tizedik, ezredik, aki adtál egy mosolyt, gyöngédséget, egy meleg pillantást, az utcán, elmenőben, vigasztaltál, mikor magányos voltam, elringattál, mikor a haláltól féltem. Köszönet neked, mert szőke voltál. És neked, mert fehér voltál. És neked, mert a kezed szép volt. És neked, mert ostoba és jó voltál. És neked, mert okos és jókedvű voltál. És neked, mert türelmes és nagylelkű voltál. És neked, mert betakartad hajaddal arcomat, mikor megbuktam és rejtőzni akartam a világ elől, s neked, mert tested meleget adott testemnek, mikor fáztam az élet magányában. És neked, mert gyermeket szültél nekem. És neked, mert lefogod majd puha ujjakkal a szemem. És neked, mert kenyeret és bort adtál, mikor éhes és szomjas voltam. És neked, mert testedből a gyönyör sugárzott. És köszönet neked, mert jó voltál, mint az állatok. És neked, mert testednek olyan illata volt, mint a földnek az élet elején. Köszönet a nőknek, köszönet.

2009-03-05T19:53:00.001+01:00

Elég, ha ebéd után tíz percre ledőlsz pihenni. Elég, ha munkahelyedre lassan és kényelmesen haladsz és néha megállasz, hogy egy fát, egy virágot, vagy egy madarat megnézz. Elég, ha fél órával üldögélsz tovább a padon, mint amennyit előre szántál magadnak. Mert szépen süt a nap és a szellőnek kellemes, meleg virágszaga van. Elég, ha minden hetedik napon nem dolgozol semmit, csak örvendesz annak, hogy élsz és hogy szép a világ, amiben élsz.

Lajos bácsi:A legszebb könnycsepp

2009-03-05T18:20:00.005+01:00

Sok szép mesére emlékszem gyerekkoromból. Legszebbnek tűnik mégis az a mese, amelyet nagyanyámtól hallottam. Leírom, hogy ti is gyönyörködjetek benne:
Réges-régen történt: angyalt küldött a földre a Jó Isten, hogy vigye fel az égbe a legszebb könnycseppet. Az angyal bejárta az országot, világot. Végre rátalált egy özvegy édesanyára, aki egyetlen gyermekének koporsója felett hullatta könnyeit. Minden könnycseppje igazgyöngynek látszott, szikrázott rajtuk a napsugár. Az angyal azt gondolta, hogy könnyen teljesítette a feladatot. Túl korán örvendezett. Isten ugyan megdicsérte őt szorgalmáért, de azt mondta, hogy szebb könnycsepp is van a világon.
Az angyal ismét útnak indult. Másodszor egy ártatlan kisfiú könnyét vitte az égi trónus elé, de ezzel sem teljesítette feladatát. Újból a földre röppent. Villámgyorsan gyűjtögette a legkülönbözőbb könnycseppeket: Hálakönnyből, keserű csalódásból kihullajtottat, bánatos édesapáét, szomorú édesanyáét, haldokló emberét... Isten azonban mindezekre azt válaszolta: szebb könnycsepp is van a világon!
Szomorú volt az angyal mert nem tudta teljesíteni Isten kívánságát. Bele is fáradt a sok keresésbe. Betért egy templomba pihenni. Úgy gondolta hiába minden igyekezete, a legszebb könnycseppre soha sem talál rá. A templom félhomályában egyszer csak egy embert vett észre, aki félrehúzódva keserűen zokogott. Saját bűneit siratta, nem talált vigaszt, mert átérezte szörnyű tettét: az Istent bántotta meg. Ezért folyt a könnye és meleg esőként áztatta a poros követ. Az angyal nyomban mellette termett: szemkápráztatóan ragyogott valamennyi könnycsepp, miközben tarsolyába gyűjtögette őket. Érezte, hogy végül mégis sikerül teljesítenie a rábízott feladatot. Valóban a könnycseppek oly szépek voltak, hogy az angyal nem tudta levenni róluk a tekintetét.
Amikor a könnycseppekkel odaállt a Jó Isten elé, dicséretben részesült. Isten így szólt hozzá:
- Látod nincs szebb ragyogás, nincs aranyosabb fénysugár, mint ami a bánat könnyéről verődik vissza. Mert a bánat fakasztotta könnycseppek igaz szeretetről tanúskodnak, és csillogásukkal a bűntől megmenekült szabad ember szépségéről győzik meg a világot. A bűntől felszabadult ember az örökkévalóság fényét sugározza.
Nagyanyám így fejezte be a meséjét: Ha vétkezel, szállj magadba és őszintén bándd meg bűneidet. Isten a megtérő bűnösnek mindig kész megbocsátani. Ez már nem mese, hanem örömbe szédítő valóság.

2009-03-02T17:43:00.003+01:00

- Nálatok - mondta a kis herceg - az emberek egyetlen kertben ötezer rózsát nevelnek. Mégse találják meg, amit keresnek.

- Nem találják meg - mondtam.- Pedig egyetlen rózsában vagy egy korty vízben megtalálhatnák...- Minden bizonnyal - feleltem.

-Csakhogy a szem vak - tette hozzá a kis herceg. - A szívünkkel kell keresni.

Antoine de Saint-Exupéry

MIÓTA A VILÁG VILÁG...

2008-12-21T16:55:00.001+01:00

Vajon milyen sor idő és milyen világkép jár az eszünkben, mikor ezt mondjuk: „mióta világ a világ”..? Gondolat és érzelem tán az idő elején fakadt, de mindenesetre régtől fogva él, mert „mióta a világ világ”, az ember mindig ezt meg ezt tette, és így vagy úgy hitte a dolgokat. A kőtörő azt hiszi, hogy az ó- és újvilág útjain mindig is ugyanúgy törték a követ, ahogy ő. Ez a kőtörő felfogása, meg azé, aki nála nem különb. Így gondolkodik például az a bíró is, aki képtelen elképzelni, hogy a száza-dok folyamán akadt már pillanat, mikor nem volt büntetőtörvény és végrehajtó hiva-talnoksereg. Amit most látunk, mindig látható volt, ezt fújja kicsi és nagy a társadalmi létra minden fokán. E közhely rejtett értelmét hiába keressük. Nyilván úgy áll a dolog, hogy amit a múltban és állandóan látunk, az a jövőben sem lesz elrejtve előlünk, és így Istennek sem adatik engedély, hogy új dolgokat teremtsen.
De ha már a változhatatlanba beletörődünk is, afelől továbbra is bizonytalanok maradunk, milyen is hát az a világ, melyről ily határozottan merünk beszélni. Az Evangélium szerint a hányattatás olyan nagy lesz, aminőhöz hasonló a világ kezdete óta nem volt, sőt nem is lesz. Ettől ugyan sem a kőtörő, sem a merev bíró nem lesz okosabb, de a textus intő figyelmeztetés, mely megcáfolja a világ állandóságába és ne varietur jellegébe vetett hitünket. Mert elég egy pillanat, hogy a világ megforduljon és régi arculatát elveszítse.
Ha az Elveszett Paradicsomból ostobán és megalázottan visszatérünk és a Thébába vezető út lépcsőjén fenyegetőn és titokzatosan alkalmatlankodó régi szavak értelmét vizsgáljuk, akkor a fenti közhelyre egyszerre fény derül. A misztikus értelmezés szerint ugyanis a világ a Sátán birodalma. Így már világos a dolog.
„Mióta a Gonosz gonosz”, vannak kötelességek és emberek a világon, és vannak ostobák is, és az utca mindenkié. Van nagyvilág és kisemberek világa, van tudós világ, irodalmi világ, katolikus világ és félvilág, és vannak emberek, akik kellő hero-izmus híján, és mert az emésztés nem zavarja őket, azt hiszik, hogy sohasem halnak meg.
Léon Bloy

Ady Endre:Karácsony

2008-12-20T21:46:00.002+01:00

Wass Albert : Álomtündérhez

2008-12-18T05:57:00.002+01:00

Add a kezed, úgy halkan, csendesen.
Te nem lettél még hozzám hűtelen.
Mikor mindenki csalfán elhagyott,
Gyútottál bennem reménycsillagot.
Lelkem csendjét ha bánat felkavarta
Te elvittél az álmodó avarra.
S te mutattál mindent, ami ott terem,
A bűvös, varázsos álomréteken.
Ha megtépett az élet rózsabokra,
Vittél mogorva tölgyfa-templomodba.
Ha vérző szív volt mellemen az érem,
S töviskoszorú Messiási bérem,
Te glóriává változtattad azt,
Virágot hintettél rám és tavaszt.
Ha voltam bűnös, lázadó Kain,
Vittél az eszme Krisztus után,
S hogy az igazság sogározzon rám,
Vezettél fönt a néma Golgotán.
Ha rám viharzott lenn az ember átka,
Vittél a béke messzi csillagára.
Féltem... kezem kezdbe tévedett.
Óh, örökre áldott legyen a neved!

2008-12-16T18:27:00.000+01:00

Szabó Lőrinc:A szél meg a nap

2008-12-16T18:09:00.001+01:00

Licskes-lucskos öreg bácsi,
Hujj, hujj én a szél vagyok!
Kék udvarban seprűjével
Megkergette a napot.
Szél mondta: Hujj, hujj, hujj!
Nap mondta:bujj, bujj, bujj!
Szél kergette,
utolérte,
jól megverte a napot;
megkergette,
utolérte,
jól megverte,
összetörte,
kék udvarból kiseperte,
kendőjébe bekötötte,
mondjátok meg: hová tette?
Zsebre tette a napot.
Zsebre tette? Zsebre ő!
Azért van most rossz idő.

2008-12-15T20:27:00.004+01:00

A kis gyufaárus lány

2008-12-14T17:00:00.002+01:00

Kegyetlen hideg volt, hullott a hó és már sötétedett; az esztendő utolsó napját mutatta a naptár. A kemény hidegben egy szegény kislány járta a sötétedő utcákat, hajadonfőtt és mezítláb. Amikor elindult hazulról, még volt papucs a lábán, de annak nem sok hasznát vette. Mert a papucs nagy volt, igen nagy - az édesanyja hordta valamikor -, s ahogy két arra vágtató kocsi elől a járdára ugrott, egyszerre maradt le a lábáról mind a két papucs. Az egyikkel egy suhanc szaladt el - azt mondta, majd bölcsőnek használja, ha megházasodik, a másikat pedig meg se találta a szegény kislány.

Mezítláb járta hát az utcákat, és kicsi lábát kékre-vörösre csípte a kegyetlen hideg. Rongyos kis kötényét összefogta: egy halom kénes gyufa zörgött benne, egy skatulyát meg a kezében szorongatott. Egész álló nap hiába kínálgatta portékáját, egy szál gyufát se vettek tőle, és alamizsnát se adott neki senki: Éhesen és hidegtől reszketve vánszorgott tovább; szívszakasztó látvány volt szegény. Csillogó hópelyhek tapadtak szépen göndörödő, hosszú szőke hajára, de nem is gondolt vele.

Az ablakokból ragyogó világosság és sült liba pompás jó szaga áradt ki az utcára, hiszen ünnep volt, szilvesztereste. A szegény kis teremtésnek folyton csak ez járt az eszében.

Behúzódott egy zugba, egy kiszögellő ház sarka mögé, s maga alá húzta csupasz lábát. Ott még jobban didergett, majd megvette az isten hidege, de hazamenni nem mert, hiszen egész nap egy garast se keresett, s az apja biztosan veréssel fogadná. Különben otthon se jobb, padlásszobájukban farkasordító hideg van, a tető hasadékain besüvít a szél, hiába tömték be szalmával meg ronggyal a nagyobb réseket.

Már egészen meggémberedtek a kis ujjai. De jó lenne egy szál gyufa, csak egyetlenegy szál! Ha kihúzna egyet a skatulyából, odadörzsölné a falhoz, s meggyújtaná, a lángjánál megmelegíthetné a kezét! Végre rászánta magát, s meggyújtott egy szálat. Milyen vidáman sercent, s hogy lobogott a lángja! Fényes volt és meleg, mint a gyertyaláng, s a kislány boldogan tartotta fölébe a kezét.

Csodálatos láng volt az! A szegény kis gyufaárus lány úgy érezte, mintha szép réztetejű, rézcsövű vaskályha előtt ülne - olyan jó volt nézni a tüzet, olyan jólesett melegedni mellette! Már a lábát is kinyújtotta, hogy átjárja a meleg, de abban a pillanatban kilobbant a gyufaláng, eltűnt a vaskályha, s a kislány ott ült a hideg falszögletben egy gyufacsonkkal a kezében.

Elővett egy másik gyufát, meggyújtotta. Odahullt a fény a falra, tenyérnyi világosságot vetett rá, s azon a helyen átlátszó lett a fal, mint a tiszta üveg: a kis gyufaárus lány beláthatott a szobába. Hófehér terítővel letakart, nagy asztal állt odabenn, finom porcelán edények csillogtak rajta, s a közepén aszalt szilvával meg almával töltött sült liba illatozott. S ami a legcsodálatosabb volt: a sült liba egyszer csak kiugrott a tálból, s késsel-villával a hátában, bukdácsolva indult a kislány felé. De jaj, megint ellobbant a gyufa lángja, s nem látszott más, csak a puszta, hideg fal.

Újabb gyufát gyújtott: fényénél gyönyörű szép karácsonyfát látott, még szebbet, ragyogóbbat, mint amit karácsony este a gazdag kereskedő szobájában, amikor belesett az üvegajtón. Ott ült a fa alatt, s nézte a száz meg száz gyertyát az ágak hegyén, a tarka díszecskéket, amiket eddig csak kirakatban láthatott. Már nyújtotta a kezét, hogy levegyen egyet, de akkor megint kihunyt a csepp láng, és a sok karácsonyi gyertya lassan a magasba emelkedett, föl egészen az égig, s ott csupa tündöklő csillag lett belőle. Egyszer csak kivált közülük egy, s lehullott; ragyogó fénycsíkot hasított a sötét égen.

- Valaki meghalt! - mondta a kislány; emlékezett rá, hogy a nagyanyja, az egyetlen, aki jó volt hozzá, s aki már rég meghalt, egyszer azt mondta ,,Valahányszor lehull egy csillag, egy lélek áll az isten színe elé."

Megint odadörzsölt egy szál gyufát a falhoz, s egyszerre nagy világosság támadt körülötte. A tiszta fényben ott állt rég halott nagyanyja, és szelíden, hívogatóan nézett le kis unokájára.

- Nagyanyó! - kiáltott föl a kislány. - Nagyanyó, vigyél magaddal! Tudom, hogy itthagysz, ha a gyufa végigég, eltűnsz, mint a meleg kályha meg a sült liba, meg a gyönyörűséges szép karácsonyfa! Ne hagyj itt, nagyanyó!

És gyorsan a falhoz dörzsölt egy egész csomag gyufát, hogy marassza a kedves nagyanyót; a sok gyufa olyan fényességet árasztott, mintha a nap sütött volna. A nagyanyó sohasem volt ilyen szép, ilyen erős. Karjára emelte a kislányt, s felemelkedett vele; magasra, igen magasra, ahol nincs hideg, éhség, félelem, ahol csak öröm van és fényesség.

A hideg reggelen ott találták a kis gyufaárus lányt a házszögletben: kipirult arca mosolygott, de élet már nem volt benne, megfagyott a csodákkal teli éjszakán. Ott feküdt a halott gyermek új esztendő reggelén, körülötte egy halom gyufásskatulya és sok-sok elégett gyufaszál.

- Melegedni akart szegényke! - mondták az emberek. Nem tudta senki, mennyi gyönyörűséget látott, s milyen fényesség vette körül, amikor nagyanyja karján mindörökre elhagyta ezt a sötét világot.

Hans Cristian Andersen

Karácsony felé

2008-12-14T16:11:00.000+01:00

Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.

...Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Beheggesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.

...És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.

Juhász Gyula

Disda Jenő:Itt van a szép karácsony

2008-12-12T17:57:00.002+01:00

Itt van a szép, víg karácsony,
Élünk dión, friss kalácson:
mennyi fínom csemege!
Kicsi szíved remeg-e?
Karácsonyfa minden ága csillog-villog:
csupa drága, szép mennyei üzenet:
Kis Jézuska született.
Jó gyermekek mind örülnek,
kályha mellett körben ülnek,
aranymese, áhitat minden szívet átitat.
Pásztorjátszók be-bejönnek
és kántálva ráköszönnek a családra.
Fura nép, de énekük csudaszép.
Tiszta öröm tüze átég a szemeken,
a harangjáték szól, éjféli üzenet:
Kis Jézuska született!

1929

Karácsony és feng shui

2008-12-12T17:22:00.002+01:00

A feng shui szerint az ún. Gua-szám a személyes életenergia száma, amely azt mutatja meg, hogy a környezetünkből pontosan honnan, milyen irányból tudunk pozitív energiákat meríteni. Leírást ad arról, milyen az alaptermészetünk, és milyen képességekkel vagyunk megáldva.A születési dátum alapján egyszerűen kiszámolhatjuk a Gua-számot, ezután nincs más dolgunk, mint megkeresni a végeredményhez tartozó színeket és formákat, és így olyan ajándékot tudunk a fa alá tenni, amely a pozitív energiák révén erősíti, segíti az ajándékozottat és környezetét is.A Gua-szám kiszámítása

NŐKNÉL: Adjuk össze a születési év utolsó két számjegyét, majd a kapott szám számjegyeit is, míg nem kapunk egy számjegyet.Pl. 1976-os születési évnél 7+6=13, majd 1+3=4. Az így kapott számot vonjuk ki 10-ből: 10–4=6. Majd a következő lépésben megnézzük, hogy a kapott számhoz mennyit kell hozzáadnunk, hogy 15 legyen. Pl. 6+9=15. Jelen esetben 9-et kell hozzáadnunk, így kapjuk meg a Gua-számunkat. (Ha a szám kétjegyű, akkor adjuk össze a két számjegyet, ennek végeredménye lesz a Gua-számunk.)

A SZÁMOKHOZ TARTOZÓ SZÍNEK, FORMÁK, ANYAGOK

Tűz elem: száma a 9-es

Színei, formái: piros, bordó, lazacszínek, ezek árnyalatai, hegyes háromszögű formák, embert, állatot ábrázoló szimbólumok.
Anyagai: kagylók és műanyag.

A föld elem számai: 2, 8, 5

Színei, formái: sárga, barna, narancssárga színek, ezek árnyalatai, négyszögletes formák. Anyagai: kövek, ásványok, homok, agyag.

A fém elem számai: 6, 7

Színei, formái: fehér, szürke, fémszínek, ezek árnyalatai, kerek, íves formák.

Anyagai: fémek.

A víz elem száma: 1-es

Színei, formái: sötétkék, fekete színek, ezek árnyalatai, hullámzó formák.

Anyagai: folyadék, tükör, üveg.

A fa elem számai: 3, 4

Színei, formái: zöld, világoskék színek, ezek árnyalatai, álló téglalap alakú formák.

Anyagai: növények, fák, textilek.

Szerző: Urbán Rita

Karácsonyi szokások

2008-12-12T16:44:00.004+01:00

Írország

A gyerekek zsákot raknak ki a Mikulásnak, hogy abba tegye az ajándékokat. És hogy az öregúr se maradjon éhen, az asztalon rétest és egy üveg sört hagynak a számára.

Spanyolország

Itt az erkélyen át bemászó Télapó hozza az ajándékot. Január 6-án pedig a három bölcset várják a gyerekek, akik szintén ajándékokkal érkeznek.

Belgium

A gyermekek nem ilyenkor, hanem december 6-án kapják az ajándékot a Mikulástól. A karácsonyfa alá vagy a tűzhely közelében lévő zoknikba csak kisebb dolgok kerülnek. A karácsonyi reggeli különleges édes kenyér. Az ünnepi menü aperitiffel indul, majd tenger gyümölcseivel folytatódik, a főétel pedig töltött pulyka.

Mexikó

Az ünnep estéjén énekesek vonulnak az utcára, kezükben hosszú rudakkal, amelyekre csengettyűket és gyertyákat erősítenek. Így mennek át a városon, egészen a templomig.

Norvégia

Karácsonyeste csészényi zabkását hagynak a pajtában, így akarják a rossz szellemeket távol tartani a háztól. A feldíszített fenyőfát a családok - kéz a kézben - körültáncolják, miközben karácsonyi dalokat énekelnek.

Kenya

Még a templomokat is feldíszítik szalagokkal, virágokkal, léggömbökkel, zöld növényekkel. Az ünnepi vacsorát a szabadban készítik el, nyílt tűzön. Ilyenkor a távol élõ családtagok is hazautaznak, ha csak tehetik.

Svédország

Karácsony reggelén a templomok égő gyertyákkal várják a híveket. Az ünnepi menü: hering és barna bab. A jó gyerekeknek a Mikulás a Jultomten, egy manó segítségével osztja szét az ajándékokat.

Anglia

A gyerekek még időben levelet írnak a Mikulásnak, amit bedobnak a kandallóba, hogy az a kéményen át az Északi-sarkvidékre repüljön. Ha először az ajándéklista kap lángra, újra kell írni. Karácsonyi különlegesség a mazsolás puding, amelybe kis ajándékot is szoktak rejteni. Megtalálójának állítólag szerencséje lesz. Anglia divatot is teremtett: itt kezdtek karácsonykor fagyöngyöt függeszteni az ajtó fölé.

Olaszország

Karácsony másnapjának estéjén a gyermekeket meglátogatja a Strega Buffana nevű jó boszorkány. Söprűjén közlekedik Olaszország-szerte, és a jóknak mindenféle finomságot, a rosszaknak pedig szenet visz. Az olaszok jó barátaiknak szárított lencsét szoktak ajándékozni, hogy levest készítsenek belõle. Ez emlékezteti őket a szerény időkre, és ez hoz szerencsét nekik a következő új évben.

Ausztria

A Mikulás (Heiliger Nikolaus) december 6-án ajándékozza meg a jó gyerekeket édességgel, dióval és almával. December 24-én pedig a gyermek Jézus hoz nekik ajándékot és karácsonyfát. A gyerekek izgatottan várják, hogy megszólaljon a csengettyű. Csak ezután léphetnek a gyertyákkal, díszekkel és édességgel feldíszített karácsonyfát rejtő szobába.

Libanon

A családok karácsony előtt egy hónappal gabonamagvakat ültetnek. December 24-én pedig a cserepeket a karácsonyi barlang és a karácsonyfa köré helyezik. A barlang Jézus születésének helyszínére utal.FranciaországA kisebb gyerekek kikészítik cipőiket a tűzhely közelébe, hogy karácsony estéjén a Mikulás beletegye az ajándékot. A nagyobbak a felnőttekkel elmennek az éjféli misére, majd hazatérve ülnek az ünnepi asztalhoz.

Németország

A németek karácsonykor nagyon feldíszítik a házat. Az ablakokba fakeretre erősített színes gyertyaégőket vagy színes képeket szerelnek, amelyek nagyon szépen mutatnak a téli éjszakában. A lakások többségében megtalálható a Betlehem is. A gyerekek a karácsonyi ajándéklistát rajzokkal díszítik és éjszakára az ablakpárkányra helyezik. Tetejére cukornehezéket tesznek, hogy a Mikulás biztosan megtalálja.

Új-Zéland

A karácsony náluk a nyár közepére esik, ezért ilyenkor a többség piknikezik a szabadban, vagy a tengerpartra megy. Általában hideg sonkát és jégbe hűtött sört fogyasztanak.

Dél-AfrikaItt is nyáron van karácsony. A kiadós ebéd után a családok meglátogatják barátaikat, és karácsonyi dobozokat adnak át egymásnak, amelyben rendszerint valami ennivaló finomság van.

Finnország

A Mikulás érkezése elõtt a finnek szaunáznak egyet. Karácsony napján a legtöbb ember elmegy a templomba és elhunyt szeretteinek sírjához, hogy gyertyát gyújtson emlékükre.UkrajnaA gyerekeknek az ajándékot a Jégapó három rénszarvas húzta szánon viszi. Vele van Hópehely leány is, aki ezüstkék, szőrmedíszítéses ruhát, fején pedig korona formájú hópelyhet visel.

Ausztrália

A Mikulás "szánját" nyolc fehér kenguru húzza. A karácsonyi vacsorát a szabadban fogyasztják, majd lemennek a tengerpartra, vagy krikettet játszanak.

Csehország

Az emberek úgy tartják, hogy szenteste csodák történnek, ezért az éjszaka megsúghatja a jövőt. A Mikulás érkezését a gyermek Jézus jelzi kis csengettyűjével.

Lettország

A lettek szerint a Mikulás a szentestétől számított 12 napon át hozza az ajándékot a gyerekeknek! Az ünnepi menü: barna borsó, rétes, káposzta és kolbász.

Portugália

Az ajándékok a tűzhely mellett felsorakoztatott cipőkbe kerülnek. Az ünnepi vacsora: sózott, szárított tőkehal burgonyával.

Svájc

Zürichben ilyenkor mesevillamos jár, amely körbeviszi a gyerekeket a városon. A srácok karácsonyi dalokat énekelnek, közben pedig édességeket osztanak nekik.

Amerikai Egyesült Államok

Ahány etnikum él Amerikában, annyiféleképpen ünnepli a karácsonyt. A Kelet-Európából származó család pulykát készít karácsonyra, de a lengyel nagyszülők még ma is a keilbasit (lengyel kolbász) kedvelik. Az olasz származású férj viszont ragaszkodik a lasagne-hoz.

A Mikulás segítői

2008-12-06T05:52:00.003+01:00

A Mikulás állandó kísérője, a Krampusz. Ez az ördög formájú figura osztrák területről származik. A gyermekeket rémisztgető alak legjellemzőbb tulajdonságai és megjelenései, hogy a láncát csörgeti, virgáccsal fenyegeti a gyerekeket, a rendetleneket megbünteti.
A Krampusz figurája minden bizonnyal a téli napforduló pogány kori hiedelemvilág szellemeinek „testet öltője”, ördög formájú, patás, szőrös, szarvakkal ellátott ábrázolása pedig a keresztény gondolatkör „gonosz”-elképzeléseire vezethető vissza. A „jó” megtestesítője mellett, aki a Mikulás, szükség volt a „rossz”, a büntetést osztó megformálására is.
Rénszarvasok:
-Comet

- ÜstökösCupid

- ÍjasVixen

- CsillagDancer

- TáncosPrancer

- PompásBlitzen

- VillámDasher

- TáltosDonder

- Ágas

és természetesen 1935 óta Red Rudolph - Rudolf a piros orrú
Rudolfról csak annyit lehet tudni, hogy legutoljára, kilencedikként csatlakozott a Mikulás csapatához. Különleges, pirosan világító orra miatt maga a Télapó kérte meg egy viharos éjszakán, hogy segítsen az ajándékok kihordásában. A legenda szerint Rudolf eleinte vonakodott, de a szíve mélyén örült, hogy végre hasznát tudja venni furcsa szaglószervének, mely eddig mindig gúny tárgya volt a többi fiatal rénszarvas részéről. Hagyta kicsit kéretni magát, de végül persze elfogadta az állást, mely a világhírt is meghozta számára.

2008-12-05T21:04:00.003+01:00

Mikulás igazi története

2008-12-05T20:43:00.005+01:00

Szent Miklós a keleti egyház, máig a legtiszteltebb szentje. Krisztus után született 245-ben, Patara városában egy gazdag család gyerekeként. Már kisgyerek korában árva maradt, szüleit egy járvány vitte el. Szüleitől örökölt vagyonával, nagybátyjához - aki érsek volt - Patara város kolostorába költözött. Már kisgyerek korában megszerette az ottani életet és végül a papi hivatást választotta. Életét mindvégig az emberiségnek és a gyerekeknek szánta. 270-ben Jeruzsálemben a tengerészek védőszentjévé választották. Zarándokútjáról hazatérve betért Anatólia fővárosába, Myra városába, ahol a helyiek püspökké avatták.Püspöki évei alatt mindvégig a gyerekek és a szegények megsegítésére szentelte életét. Vagyonát a gyerekek és szegények megsegítésére költötte, miközben tanított és a szeretetet hirdette. Egy éhínség idején a teljes egyház vagyonát szétosztotta a szegények között, halála után egy darabig ki is tiltották az Egyházból.
A kolostor közelében, ahol lakott, élt egy szegény parasztember, akinek volt három lánya. Egy séta közben akaratlanul meghallotta a három lány vitáját. A lányok azon vitatkoztak, hogy másnap melyikük áldozza fel magát rabszolgának, ahhoz, hogy megszabaduljanak a szegénységből és egyikőjük férjhez mehessen.
Miklós püspök meghallva ezt a tanakodást visszasietett a kolostorba és egy marék arannyal visszatérve bedobta azt az ablakon, majd elsietett. A lányok azt hitték csoda történt, egy évvel később a csoda ismét megtörtént. A másik lánynak is adott egy marék aranyat. A lányok lépteket hallottak az ablak alatt, ezért kisiettek, ekkor látták meg, hogy egy piros köpenyes ember rohan el az ablak elől. Harmadik évben az ablak zárva marad, mert kint nagyon hideg volt. Miklós püspök felmászott a tetőre és a nyitott kéményen át bedobta az aranyat, a harmadik lány éppen akkor kötötte fel harisnyáját száradni a kandalló szerű tűzhelyre. A keszkenőbe rakott arany épp belehullott a harisnyába.
Ezután terjedt el a hír, hogy Tél-Apó minden évben megajándékozza a szegényeket. Egy idő után kitudódott, hogy ki is valójában a Mikulás, ugyanis az aranyak között amit a legkisebb lány kapott volt egy olyan darab, amit a helyi aranykereskedő adott régebb Miklós püspöknek. De ez alkalommal az is kiderült, hogy Miklós püspök minden évben december 5-én, névnapjának előestéjén rendszeresen megajándékozza a gyerekeket.
A keresztényüldözések idején elfogták, de kivégezni nem merték. A legenda szerint halálakor a lelkét angyalok vitték a végső nyughelyére, ahol egy forrás eredt. Innen hirdeti azóta is a Mikulás a szeretetet a gyerekeknek.
A Mikulás nevei:
Amerikában és Kanadában: Santa Claus
Angliában: Father Christmas
Brazíliában és Peruban: Papa Noel
Dániában: Sinter Klaas
Finnországban: Joulu Pukki
Franciaországban: Pere Noel
Hollandiában: Kerstman
Japánban: Jizo
Kínában: Shengdan Laoren
Magyarországon: Mikulás, Télapó
Romániában: Mos Nicolae
Marokkóban: Black Peter
Németországban: Christindl
Norvégiában: Julenissen
Olaszországban: Befana vagy Babbo Natale
Oroszországban: Gyed Moroz
Spanyolország: Papa Noel
Svédországban: Jultomten

2008-12-02T18:26:00.003+01:00

Nagytakarítás a Napnál

2008-12-01T18:58:00.003+01:00

Egyszer egy hatalmas, nagy felhő úgy eltakarta az eget, hogy három napig nem lehetett látni a Napot. A kiscsibéknek nagyon hiányzott a napsugár. – Hova tunhetett a Napocska? – kérdezték. – Keressük meg, hívjuk vissza az égre. – Igen ám, de hol találjátok meg? – kotkodácsolt a kotlós. – Talán bizony tudjátok, hol lakik? – Nem tudjuk – csipogták a kiscsibék –, de majd mindenkit megkérdezünk, akivel összetalálkozunk. – Koty-koty-koty, jól van, menjetek – mondta a kotlós, és ahogy illik, útravalót készített a csibéknek. Adott nekik kicsi zsákot, kicsi zacskót, zsákocskában magocskát, a zacskóban meg mézeskalácsot. A kiscsibék útra keltek. Mentek, mendegéltek, egyszer csak a káposztáskertbe értek. Látják, hogy az egyik káposztalevélen ül valaki, nyújtogatja a szarvát, hátán hordja a házát. Egy csigabiga! A kiscsibék megálltak, megkérdezték tole: – Csigabiga, nem tudod, hol lakik a Napocska? – Én nem tudom, de ott ül a kerítésen a szarka, o biztosan tudja. A szarka meghallotta, hogy emlegetik, hát mindjárt közelebb röppent, és csirregni kezdett: – Csibe, csibe, kiscsibék, hová mentek, kiscsibék? – Elbújt a napocska, megyünk, megkeressük. – Én is megyek, én is megyek! – örvendezett a szarka, és még közelebb röppent. – De tudod-e, hol lakik? – kérdezték tole. – Azt biz én sem tudom, de nyúl koma talán tudja, itt lakik a szomszédban, a répaföld csücskében. A kiscsibék meg a szarka elmentek a répaföldre. Mikor látta a nyúl, hogy vendégek közelednek, fejébe húzta a sapkáját, a bajuszát megpödörte, és a háza kapuját még jobban kitárta. – Nyulam-bulam – csipogták a csibék, csirregte a szarka –, a Napocskát keressük, nem tudod, hol lakik? – Azt biz én sem tudom, de a szomszédom, a kacsa biztosan tudja. Itt lakik a nádasban, a patak közelében. No, elmentek a nádasba, a nyúl is velük ment. A patak partján megtalálták a kacsa házát meg egy szép piros ladikot, a ház mellé volt kikötve. – Hé, szomszédasszony, itthon van-e kelmed? – kiáltotta a nyúl. – Itthon, itthon! – hápogott a kacsa. – A tollamat szárítom, három napja nedves, nem süt a Napocska. – Éppen ot keressük! – csipogták a kiscsibék, csirregte a szarka, a nyúl meg buzgón bólintott hozzá. – Nem tudod, hol lakik? – Azt biz én sem tudom, de a patak túlsó partján, az odvas bükkfa alatt lakik a sün, az bizonyára tudja. Beültek mindannyian a csónakba, áteveztek a patakon, hogy megkeressék a sünt. Meg is találták, ott szunyókált sün koma a bükkfa tövében. – Süm, sün, sün koma! – csipogták a kiscsibék, csirregte a szarka, hápogta a kacsa, a nyúl meg örvendezve ugrándozott. – Nem tudod, a Napocska merre-hol lakik? Három napja nincs az égen. Tán csak nem betegedett meg? A sün elobb gondolkodott egy kicsit, aztán így szólt: – Már miért ne tudnám! Tudom én, hol lakik, meg is mondom nektek. A bükkfa mögött van egy nagy hegy, a hegy fölött egy nagy felho, a felho fölött az ezüst Hold, onnét a Napocska csak egy bolhaugrás! Így szólt a sün, azzal fogta a botját, fülére húzta a sapkáját, és indult, hogy mutassa az utat. No, útnak eredtek. Mentek, mendegéltek, egyszer csak megérkeztek a nagy hegyre, hát annak a csúcsának a csücskibe beleakadt egy rettento nagy felho, nagyobb, mint három lepedo... A kiscsibék, a szarka, a nyúl, a kacsa meg a sün mindjárt felmásztak a felhore, jó erosen megfogóztak benne, aztán – huss!, repültek a felho hátán, meg sem álltak a Holdig. Mikor a Hold észrevette oket, egyszeribe ragyogni kezdett ezüst tányérja. – Hold, Hold, ezüst Hold! – csipogták a kiscsibék, csirregte a szarka, hápogott a kacsa, s a nyúl meg a sün is szépen kérlelte: – Mutasd meg nekünk, hol lakik a Napocska. Három napja nincs az égen, három napja vacogunk! A Hold megsajnálta a kicsi állatokat, s mindjárt elvezette oket a Nap házának kapujához. De bizony a házban sötét volt, nem égett bent a lámpa. Úgy látszik – gondolták –, elaludt a Napocska, nem akar felébredni. S akkor egyszerre rázendítettek: a kiscsibék csipogtak, a szarka csirregett, a kacsa hápogott, nyulam-bulam makogott, a sün pedig az ablakon kopogott a botjával. – Napocska-korongocska, kelj fel! Süss ki, Napocska! A Napocska felébredt, nagyot ásított. – Ki az, ki kiabál, ki zavarja álmomat? – Mi vagyunk itt, a kiscsibék, a szarka meg a nyúl, a kacsa meg a sün. Eljöttünk, hogy felköltsünk. Épppen reggel van! – Jaj, jaj, kelnék én, de hát hogyan keljek? – szomorkodott a Napocska. – Három napig eltakart egy fekete felho. Hiába sütök, mégsem ragyogok, úgy bepiszkolódtam. Amint a nyúl ezt meghallotta, mindjárt kerített egy vödröt, s elkezdte hordani a vizet. A kacsának sem kellett több, egyszeribe mosni kezdte a Napot. S a szarka a törülközovel törülgette, a sün a tüskéivel kefélgette. A kiscsibék meg a porszemeket fújogatták le az álmos Napocskáról. Ez aztán igazi nagytakarítás volt! Egykettore úgy megtisztították a Napot, hogy menten kibújt a házából, kiballagott az égre, és vidáman ragyogott. Gondoljátok, hogy micsoda öröm volt odahaza! A kotlós kifutott az ólból, maga köré hívta a kiscsibéket, és azóta is ott futkosnak az udvaron, magot keresgélnek, s ha jóllaktak, a napon melegszenek.

(Szlovák népmese)

2008-11-30T17:03:00.001+01:00

Tündi Barátosnémtól kaptam:)

2008-11-29T16:34:00.002+01:00

Egy kis virág is okozhat nagy zavart
Néhány ostoba szó szörnyű bajt
Valami elszorul legbelül
És úgy szorít, hogy az ember menekül
Nehéz úgy szeretni, ahogyan kell
Amit a másik örömmel elvisel
Nehéz szeretni okosan, józanul
Szeretni sajnos senki nem tanul
Távol tart egy félénk mozdulat
S a vallomáshoz nincsenek szavak
Valahogy mindig rosszkor érkezünk
S néha magunk elől is menekülünk
Nehéz úgy szeretni, ahogyan jó
Ahogy az örömmel elfogadható
Nehéz szeretni okosan, józanul
Szeretni sajnos senki nem tanul
A közeledés is félreérthető
A hazugság is lehet megnyerő
Néha túl érzékenyek vagyunk
Máskor meg a büszkeség a bajunk
Nehéz úgy szeretni, ahogyan kell
Amit a másik örömmel elvisel
Nehéz szeretni okosan, józanul
Szeretni sajnos senki nem tanul

(Halász Judit: Nehéz okosan szeretni)

Wass Albert : Mese a vén gombacsinálóról

2008-11-27T18:57:00.000+01:00

Amikor az állatok már mind megtanulták a maguk mester-ségét, és a manóknak nem volt több dolguk ezzel, új foglalkozás után kellett nézzenek. Néhányan fészekrakásra kezdték tanítani a madarakat, mások hálószövésre a pókokat. Voltak, akik a pillangókat és a szitakötőket oktatták, és voltak, akik a cserebogaraknak, katicabogarak-nak viselték gondját.A legerősebbik manó, akinek hosszú, fehér szakálla földig ért már, és vén volt ahhoz, hogy fára másszon, vagy egyéb nehéz munkát végezzen, nekifogott gombát ültetni. Éppen olyan időt-töltött vén manóhoz illő foglalkozás volt ez. Járta egész nap az erdőt, lassan, öregesen, és itt-ott elültetett egy-egy gombát. Fehéret, barnát, pirosat: amilyen éppen az eszébe jutott.Jóféle gombák voltak mind, amiket az öreg manó ültetett, és legkedvesebb mulatsága az volt, ha megleshette egy fa mögül, amikor valami rőzsegyűjtő öregasszony vagy gyerek meglelte ezeket a gombákat a bokrok alatt vagy a fák tövében, és boldog örömmel vitte haza, hogy vacsorát főzzön belőlük. Megelégedetten dörzsölgette ilyenkor kezeit a kis öreg manó, hogy lám csak, milyen hasznos mesterséget választott magának. Szegényemberek gondviselője lett.Egy szép napon, ahogy éppen hazafelé ballagott a gomba-ültetésből, egy terebélyes, nagy bükkfa alatt megpillantott egy idegen gombát. Szép, piros kalapos, cifra gomba volt. Emlékezett, hogy reggel arra járva két vargányát ültetett oda. Azok ott is voltak a helyükön. De hogyan került közéjük ez a szép, piros gomba?Vakarta a fejét a kis öreg manó, de nem emlékezett sehogyan sem, hogy ő ilyesmit ültetett volna. Még csak nem is látott soha életében ehhez hasonló szép, piros gombát. Vakarta a fejét, simogatta hosszú, fehér szakállát, tűnődött, gondolkodott. Háromszor is körüljárta az idegen gombát. De csak nem tudott rájönni, hogy honnan kerülhet oda.Csóválta a fejét és hazament.Mikor estefelé újra arra sétált, a gombák nem voltak ott. Sem a két vargánya, sem a szép, piros, idegen gomba.- Ki lelte meg a gombákat? - kérdezte a harkályt, aki éppen ott dolgozott a bükkfán.- Az erdész kislánya - felelte a harkály -, nagyon megörvendett ám a szép, piros gombának! Úgy kacagott, hogy még Visszhang is alig győzött versenyt kacagni vele. Igazán ügyes vagy, hogy olyan szép gombákat tudsz csinálni!A kis vén manó nem szólt semmit, és ahogy ment tovább az erdőn, lassanként maga is kezdte elhinni, hogy valamiképpen mégis csak ő ültette oda azt a szép, piros gombát. Mindössze megfeledkezett róla, mert hiszen öreg már.Hanem aztán másnap reggelre támadt ám nagy felfordulás!Alig virradt meg, jött a szarka rémült cserregéssel az erdészház felől. Ahány szál tolla volt, annyifelé borzolódott.-Haldoklik a kislány! Haldoklik a kislány! - rikácsolta végig az erdőn.Megmozdult erre ijedtében az egész erdő. Ahány manó volt, mind összefutott. Ahány tündér, mind kiugrált a virágokból. Még Visszhang is otthagyta a sziklát, és még a patak is elhallgatott ijedtében. Szerették mind nagyon az erdészek kislányát.Nosza, rohantak a manók gyógyító gyökerek után. Szedték a tündérek az ezerjófűvet, balzsamvirágot. Szaladtak vele az erdészházhoz.Ott feküdt a kislány, halálos sápadtan, az ágyon. Sírt az édesanyja, sírt az édesapja. Hiába volt minden orvosság, hiába volt a szomszédok sok okos tanácsa: nem tudták, mi baja lehetett, nem tudtak segíteni rajta.Jöttek a manók a jóféle gyökerekkel: nem használt semmit. Jöttek a tündérkék ezerjófűvel, balzsamvirággal. Éjféli harmatot is hoztak gyöngyvirágcsuporban: nem gyógyult meg a kislány ezektől sem. Csak mind betegebb lett szegényke, mind betegebb.Sírtak a tündérkék, sírtak a manók valamennyien, és nem tudták, mit kezdjenek. Odagyűltek az erdő madarai mind, az erdő állatai mind, lehajtották a fejüket és búsultak nagyon. Szerették a kislányt, mert jó kislány volt, de nem tudtak segíteni rajta. Csak álltak az ágya körül nagy szomorúsággal és nézték, ahogy egyre sápadtabb lett, egyre gyöngébb lett szegényke.Egyszerre csak befurakodott közéjük az okos kis gyík, és azt mondta:- Engedjetek oda, hadd nézzem meg, mi baja van! Odaengedték, hogyne engedték volna. Az okos kis gyík pedig nézte,vizsgálta a beteg leánykát, aztán csak zsupsz! Beugrott a szájába hirtelen, bebújt a torkába, és eltűnt.Kimeredt szemmel lesték az állatok meg a madarak mind, de még a tündérek is, a manók is és az erdészek is, szegények, hogy mi lesz ebből?Hát az lett, hogy kis idő múltával csak mászott kifelé nagy kínlódva a kis gyík a leányka gyomrából, és rángatott kifelé onnan egy nagy, piros gombát! Akkora nagy volt a gomba, hogy a kicsi gyík alig tudta vonszolni kifelé.Nagy nehezen kikecmergett vele mégis. S hát abban a szempillantásban elkezdett mosolyogni a kislány! Kipirosodott az arca, megnyíltak a szemei, felült az ágyon és kacagni kezdett! Meggyógyult, szempillantás alatt.Lett nagy örvendezés az erdészházban! Sírtak örömükben az erdészek, ölelgették, csókolgatták az okos kis gyíkot, mézzel, cukorral vendégelték meg az állatokat, madarakat. Táncoltak a tündérkék, bukfenceztek a manók. Olyan nagy vidámság kerekedett egyszeribe az erdőn, hogy még a mogorva, vén Csönd bácsi is ledobta magáról a köd-köpönyeget, és táncra perdült a mohos, vén sziklák alatt.Na, de aztán, hogy belefáradtak az örvendezésbe, vizsgálni kezdték a nagy, piros gombát. S egyszerre csak megszólalt a harkály az erdészek házának tetején.- Ohó! Ezt a gombát láttam én már! Ott volt a nagy bükkfa alatt! Még meg is dicsértem miatta a gombacsináló manót!Rá is gyűltek a gombacsinálóra valamennyien.- Hát te ilyeneket ültetsz? Hát te mérges gombákat csinálsz? Hát te vagy az oka, hogy majdnem meghalt a kislány? Hát te így, hát te úgy!Hiába szabadkozott szegény feje, hogy ő bizony maga is csodálkozott, mikor ezt a szép, új gombát meglátta a többi között, bizony csak elcsípték a nyakát, megkötözték kezét-lábát vadszőlő indájával, és vitték föl az Angyalok Tisztására, hogy törvényt üljenek fölötte.Hiába sírt szegény vén gombacsináló, hogy nem ő a hibás, hiába könyörgött. Összeült nyomban a törvényszék, hogy kimondja az ítéletet. A baglyot tették meg elnöknek. Fel is kuporodott nagy szigorúan egy száraz fára, és onnan huhogott alá a félelemtől vacogó manóra.- Ki engedte meg neked, haszontalan vén gombacsináló, hogy mérges gombát ültess el az erdőn? Amitől betegek lesznek a gyerekek?- Nem én ültettem, higgyétek el, hogy nem én ültettem - siránkozott szegény gombacsináló. - Mindössze két vargányát ültettem oda kora reggel! S amikor visszatértem, ez a piros is ott volt közöttük! Higgyétek el, hogy nem én ültettem!- Hát ki? - borzolódott föl a bagoly. - Én nem ültettem, annyi bizonyos. Nem is értek hozzá.- Én sem! Én sem! - csárogta valamennyi madár.- Én sem! - kiabálta valamennyi állat.- Közülünk sem lehetett senki - rázták fejüket a tündérek.- Közülünk sem - bizonygatták a manók -, egyedül Gombacsináló tud gombát csinálni!- Meg kell kérdezni a bükkfát - döntötte el a kérdést a bagoly. Szárnyra is kapott a sólyom azon nyomban, és szempillantás alatt ott volt a nagy bükkfánál.- Ki ültette alád a piros gombát?- A piros gombát? - gondolkozott a vén bükkfa. - Én bizony nem tudom. Alighanem aludtam még, mikor odatették. Mire fölébredtem, ott volt mind a három. Két barna, egy piros. Bizonyosan a gombaültető ültette ide őket, ki más?Egyetlen fa sem tudott többet. A mókusok sem. Még a lappantyú sem, pedig az éjszaka jár és kora hajnalban.- Csak te lehettél, semmirevaló vén gombacsináló - döntötte el végül is a bagoly -, méltó módon meg kell büntessünk miatta.Ekkor érkezett oda a szellő. Sok dolga volt, azért késett.- Várjatok - mondta -, ne ítélkezzetek még. Megkérdem a ködöt, hátha az tud valamit.El is suhant nyomban a legsötétebb sziklakatlan felé. Ott lelte a ködöt, egy nyirkos odúban. Rosszkedvű volt, mint mindig.- Mi közöm hozzá - morogta -, ha láttam, láttam, s ha nem láttam, nem láttam. Tőlem ugyan meg nem tudjátok.- Ide figyelj - bosszankodott föl a szellő -, ha meg nem mondod, hogy ki ültette oda azt a mérges gombát, örök ellenségek leszünk!- Mit bánom én - morogta a köd -, törődöm is veled...A szellő se volt rest, belekapaszkodott a köd ruhájába, és megrángatta jól. Sokat azonban nem árthatott neki, mert az mogorván beljebb húzódott a barlangba, egészen be a legmélyére, ahol a vén sánta boszorkány lakozott, és a szellő oda már nem mehetett utána.- Majd kijössz! - fenyegette meg.Mikor megtudta a bagoly, hogy a köd megtagadta a választ, gondolkodni kezdett. Gondolkoztak a tündérek is, a manók is, az állatok is, madarak is. Gondolkozott a szellő, a visszhang, a patak és a csönd. Mindenki gondolkozott. Mert, hogy igazságtalan ítéletet hozni nem szabad, azt tudták jól, valamennyien.Ekkor megszólalt az Erdő Angyala, aki mindeddig mozdulatlanul állt a tisztás szélén egy nagy fa alatt, és figyelte, hogy mire mennek az erdő népei, magukban.- Eresszétek el a vén gombacsinálót - mondta csöndesen -, nem ő a vétkes. Én tudom, hogy ki ültette oda a piros gombát. A köd is tudja. Elég szégyen, hogy ti nem tudjátok. Ezért megparancsolom mindnyájatoknak, hogy keressétek a bűnöst mindaddig, amíg magatoktól rá nem akadtok. Te pedig, öreg gombacsináló, ezentúl jobban ügyelj. S ha látod, hogy idegen gomba került a tieid közé, azonnal szólj a fáknak és a madaraknak, a szellőnek és tündéreknek és mindenkinek, akivel csak találkozol. Ti pedig gondoskodjatok arról, hogy ne nyúljon senki az ilyen gombához.Így beszélt az Erdő Angyala, és azzal intett, hogy elmehetnek. Már esteledett is az erdőn és mindenki a maga dolga után kellett nézzen. A tündérek be kellett csukják a virágok kelyhét, hogy az éjszaka hűvöse meg ne ártson nekik. A manók fel kellett hordják a csillagokat az égre, mindegyiket a maga helyére. A bagoly le kellett repüljön a faluba, hogy megszámolja az egereket, a patak pedig álomba kellett mesélje a fákat.Hogy pedig ez nem kitalált mese, amit itt elmondtam neked, hanem színtiszta valóság, azt onnan tudhatod, hogy ma sincsen még vége a piros gomba történetének.Mert lám, a nagy szakállú vén gombacsináló azóta is ültetgeti szorgalmasan a maga gombáit az erdőn. Őt magát ugyan nem láthatod, mert az éjszaka sötétjében dolgozik többnyire, de a gombákat, azokat meglelheted magad is az erdőn, fák tövében, bokrok alatt, kicsi tisztások szélén. Haza is viheted ezeket a gombákat, meg is főzheted. De csak azokat, amiket valóban a jó öreg manó ültetett.Jól vigyázz azonban, mert vannak másféle gombák is. Pirosak, fehérek, sárgák, mindenféle színűek. Ezeket a vén sánta boszorkány ülteti. Erről azonban csak az Erdő Angyala tud, meg a köd, más senki. Mert a vén gonosz akkor ülteti ezeket, amikor a köd is ott van mindenütt, és elrejti szem elől a gonosz mesterkedést.Én onnan tudom, hogy egy sánta csiga súgta volt meg nekem, aki véletlenül ott volt egy tölgyfalapi alatt, amikor a boszorkány egy mérges gombát ültetett a jó gombák közé, és szemével látta. Ez a csiga éppen útban volt a manókhoz, hogy elmondja nekik, amit látott, de sánta lévén, csak nagyon lassan tudott járni, és útközben egy félszemű sündisznó véletlenül eltaposta szegényt, így aztán még ma sem tudják a manók, meg az erdő többi lakói, hogy ki ülteti azokat a mérges gombákat.Még csak te tudod egyedül, azáltal, hogy most elmondtam neked.Szegény öreg gombacsináló néha igen nagy gondban van. Folytonosan újra meg újra kell számlálja a gombáit, hogy észrevehesse, ha idegen gomba kerül közéjük. Ilyenkor nagyon megrémül, mert eszébe jut az erdészek kislányának esete, és azonnal szól a fáknak, tündéreknek és madaraknak, hogy vigyázzanak, mert itt és itt újra mérges gomba került a jók közé!Ők aztán igyekeznek is, amennyire tőlük telik. Amikor egy gyerek hozzá akar nyúlni egy ilyen gombához, a virágokban azonnal sikoltozni kezdenek a tündérkék. (Feltéve, ha van a közelben virág.) A fák levele remegni kezd, ők ennél többet nem tehetnek. De ha van a közelben egy madár, bármiféle madár, és megtudja, amikor egy gombaszedő gyerek hozzányúl egy mérges gombához, az ilyen madár ijedten rebben föl az ágról, és jajveszékelni kezd a maga nyelvén. Mert a madarak nagyon szeretik a gyerekeket, és féltik őket az ilyen gombáktól.Ezért hát, ha gombát szedni kimégy az erdőre, figyelj ám nagyon a fákra, a virágokra és a madarakra. Ők jót akarnak neked. És ha sokat vagy velük, egy idő múlva megérted, amit mondanak.Kérlek, ne feledkezz meg az okos kis gyíkról sem, aki az erdészlányka gyomrából kihúzta a piros gombát. Ne bántsd soha, ha összetalálkozol vele. Neked is lehet még szükséged reá.Hogy pedig mindez való igaz, amit itt elmondottam, azt abból is láthatod, hogy a szellő a mai napig sem békült ki a köddel. Valahányszor rátalál, mindig megkergeti. A ködöt nem is szereti senki az erdőn. Mert a köd tudja, hogy ki ülteti a mérges gombákat, de nem mondja meg. Ő ugyanis szövetséget kötött a vén sánta boszorkánnyal.Szegény vén gombacsinálónak ma már a gondtól kétakkorára nőtt a szakálla. Egészen beleöregedett a keserűségbe. Bárhova rejti is a gombát, mindig talál másnap közöttük olyant, amit nem ő ültetett. És hiába kérdi a fákat, a madarakat, az állatokat: senki se tudja, ki ültette oda azokat a gombákat.De te most már tudod, ugye?És amikor majd felnősz, és azt látod, hogy az emberi élet jó gombái között is sok a mérges és veszedelmes gomba, akkor jusson eszedbe ez a mese. Jusson eszedbe, és ne légy soha azok között, akik a gombacsinálókat ártatlanul ítélik el, boszorkányok által gyártott gombák miatt. Mert aki igazságtalanul ítél, az a ködnek és a boszorkányoknak a szövetségese.

Saját bejegyzés

2008-11-26T12:35:00.002+01:00

Életrajzi bejegyzéseket azért írtam a blogba, hogy igenis meg kell ismernünk azoknak az íróknak, költőknek az életútját is, akiknek műveiből nagy igyekezettel - esetleg divatból - idézünk. Én nem szeretem a felszines dolgokat. Azt tartom, hogy nem a mennyiség a lényeg, hanem a minőség. És hogy ki, milyen képességekkel rendelkezik, mennyire kreatív, mind saját magán múlik. De soha semmit nem szabad siettetni. Minden gondolat és elképzelés - ahogy szokták mondani - kiforrja magát....

Akik ismernek, tudják , hogy ez a gondolatom miért született.....

Wass Albert

2008-11-26T11:56:00.000+01:00

Wass Albert életrajza

2008-11-26T11:55:00.002+01:00

Tartalomjegyzék
1 Élete
1.1 Származása
1.2 Ifjúsága
1.3 A háború alatt
1.4 Emigrációban
1.5 Magyar állampolgársága
2 Irodalmi munkássága
2.1 Művei
3 Emléke

Márai Sándor életrajza

2008-11-23T21:16:00.006+01:00

Tartalomjegyzék
1 Életrajz
2 Munkássága
3 Műveinek fogadtatása
4 Főbb művei

Osho - A szeretetről...

2008-11-23T21:07:00.000+01:00

A Sarkcsillag a legállandóbb, legmozdulatlanabb csillag. Minden szüntelen mozgásban van, ez az egyetlen csillag, amely nem mozog.
A szeretet a sarkcsillag. Minden mozog, kivéve a szeretetet. Minden változik, csak a szeretet marad állandó. Ebben a változó világban a szeretet az egyetlen változatlan szubsztancia. Minden más áramlás, átmenet. Csupán a szeretet örök. Tehát ezt a két dolgot nem szabad elfelejtened. Az egyik a szeretet, mert az az egyetlen dolog, ami nem illúzió. Az az egyetlen valóság; minden más álom. Vagyis, ha szeretetteljessé tudsz válni, valódivá válsz. Ha eléred a totális szeretetet, önmagaddá válsz, az igazsággá, mert a szeretet az egyetlen igazság. A második dolog, hogy amikor sétálsz, emlékezz arra, hogy valami benned sosem sétál. Ez a lelked, a sarkcsillagod. Eszel, de valami benned sosem eszik. Dühös leszel, de valami benned sosem lesz dühös. Ezer és egy dolgot csinálsz, de valami benned tökéletesen túl marad a cselekvésen. Az a sarkcsillagod. Tehát séta közben emlékezz arra, ami sosem sétál. Mozgás közben emlékezz a mozdulatlanra. Beszéd közben emlékezz a csendre. Cselekvés közben emlékezz a létezésre: Mindig emlékezz arra, ami tökéletesen állandó, ami sosem pislákol, sosem ingadozik, ami nem ismer változást. Ez a változatlan benned, a valódi. És a szeretet az eszköz ahhoz, hogy rátalálj.

Osho életrajz

2008-11-23T21:01:00.001+01:00

Osho India Madhya Pradesh nevű megyéjében, Kuchwadában született 1931. december 11-én. Már kora gyermekkorától önálló, szabad életet élt, próbára téve a vallási, társadalmi és politikai tradíciókat. Mindig azt hangsúlyozta, hogy a tudást az embernek magának kell megtapasztalnia, nem pedig vakon elfogadnia mások tudását és hitét.
Huszonegy éves korában történt megvilágosodása után még befejezte egyetemi tanulmányait, majd évekig filozófiát tanított a jabalpuri egyetemen. Eközben széltében-hosszában bejárta Indiát, nyilvános vitákra hívva az ortodox vallási vezetőket, megkérdőjelezve létjogosultságukat. Rengeteget olvasott; hogy ismereteit gyarapítsa, mindent elolvasott, ami a mai hit- és filozófiarendszerekkel, valamint a mai pszichológiával foglalkozik.
A hatvanas évek végén sajátos dinamikus meditációs technikákat kezdett kifejleszteni. A mai embert, mint mondja, annyira leterheli a múlt élettelen hagyományainak súlya és a mai kor rohanó életmódja, hogy csak egy katarzis-technika alkalmazásával képes ellazulni, és a gondolat nélküli meditáció állapotában feloldódni.
Élete során Osho az emberi tudat kibontakoztatásának szinte minden aspektusáról beszélt, lámpást adva a mai lelki kereső kezébe. Tanítását nem intellektuális megértésre, hanem megtapasztalásra alapozta.
Nem tartozik egyik tradícióhoz sem: “Én egy teljesen új vallás-tudat kezdete vagyok – mondja -, kérlek, ne próbáljatok a múlttal összekapcsolni, a múlttal nem érdemes foglalkozni.”
A világ minden tájáról érkeztek tanítványok, barátok, keresők. A számukra tartott előadásokat több mint hatszáz kötetben kiadták, több mint harminc nyelvre lefordították. Azt mondja: “Az én üzenetem nem egy doktrína, nem egy filozófia. Az én üzenetem egy bizonyos alkímia, egy tudomány az átalakuláshoz, tehát csak akik készek egójukban meghalni, és újjászületni valami merőben újban, valamiben, amit most el sem tudsz képzelni... csak annak a kevés embernek lesz bátorsága meghallgatni, mert engem hallgatni veszélyes.”
"Ha engem hallgatsz, akkor megtetted az első lépést az újjászületésed felé. Tehát ez nem egy filozófia, amit magadra ölthetsz, mint egy kabátot, s aztán henceghetsz benne. És nem is doktrína, amiben vigaszt találsz gyötrő kérdéseidre. Nem, az én üzenetem nem valami verbális kommunikáció - ennél sokkal kockázatosabb: nem egyéb, mint halál és újjászületés."
Osho 1990. január 19-én elhagyta testét.
Tanítása most is virágzik, meditációs módszerei az egyéni kutatás műhelyének fontos kellékei. Poonai asramját ma is keresők ezrei látogatják a világ minden tájáról, hogy részt vegyenek a belső növekedést elősegítő meditációs programokon….

2008-11-23T18:57:00.002+01:00

Bölcsesség

2008-11-21T05:49:00.004+01:00

Colleen McCullough: Tövismadarak

2008-11-20T18:14:00.002+01:00

"A mondabeli tövismadár csak egyetlenegyszer énekel életében, de akkor szebben, mint a föld bármilyen más teremtménye. Ahogy elhagyja fészkét, egy tövises fát keres, és nem nyugszik, amíg rá nem talál. Akkor az ádáz ágak között rázendít dalára, és fölnyársalja magát a leghosszabb, leghegyesebb tövisre. Haldokolva fölébe emelkedik önmaga szenvedésének, hogy túltrillázza még a pacsirtát, a csalogányt is. Egyetlen csodálatos dal, az élete árán. De akkor az egész világ elnémul, őt hallgatja, és Isten mosolyog az égben. MERT A LEGESLEGJOBBNAK MINDIG FÁJDALOM AZ ÁRA... Legalábbis a monda szerint."
Ez pedig a történet vége:
"A madár, begyében a tövissel, változhatatlan törvénynek engedelmeskedik; nem tudja, mi űzi-hajtja, hogy fölnyársalja magát, s dalolva haljon meg. Amikor a tövis beléhatol, még nem tudja, hogy a halál közeledik, csak dalol, dalol, amíg csak annyi élet van benne, hogy egyetlen hangot kiadjon. De mi, amikor a tövisre fölnyársaljuk magunkat, mi tudjuk. Mi értjük. És mégis, mégis megtesszük. Mégis megtesszük."

Gerhard Kiefel: Két kéz

2008-11-20T17:42:00.004+01:00

Azt mondta egyszer a kicsi kéz a nagynak:
-Te hatalmas kéz, szükségem van terád, mert nélküled szinte semmit sem érek. Éreznem kell a tenyered melegét, mikor felébredek és mellettem megjelensz. Amikor éhezem és táplálékot adsz, és segítesz, hogy megragadjak valamit és felépíthetem apró ajándékaim. Velem vagy midőn járni tanulok, s hozzád futok, ha félelem gyötör. Kérlek, ne hagyj el maradj velem!
S a nagy kéz így válaszolt a kicsinek:
-Te kicsi kéz, szükségem van terád, hogy belém kapaszkodj és megragadj. Hadd érezzem kedveskedésedet, mert érted kell kezet fognom sokakkal, de játszani és mosolyogni sem tudok, csak veled együtt, mikor átölellek, s veled együtt felfedezem újra a világot, a csodálatos, kicsiny dolgokat.Hadd érezzem jóságodat, azt, hogy szeretsz, veled együtt tudok ma kérni is, és hálát adva megköszönni dolgokat. Légy mindig velem, erősítsd a kezem!

2008-11-14T12:41:00.002+01:00

Osho: Az én utam...

2008-11-14T12:37:00.006+01:00

Az én utam a bárányfelhők útja

Rendszerint a vágyainkat követjük: hegynek fel, völgynek le, ahová a szél sodor. Nem megyünk, hanem vitetjük magunkat, miként a faág, amely úszik az árral. Hol szelíden, hol vadul - mindig a víz természete szerint. Két nézet között lebegünk: minden nap új szeszély!Ha csak boldogok akarnánk lenni, az könnyű dolog volna, ámde boldogabbak akarunk lenni a többieknél, s ez bizony csaknem mindig nehéz, mert a többieket boldogabbnak véljük annál, mint amilyenek valójában.

"Vehetsz házat, de otthont nem

Vehetsz ágyat, de álmot nem

Vehetsz könyvet, de tudást nem

Vehetsz pozíciót, de tiszteletet nem

Megfizetheted az orvost, de az egészséget nem

Megveheted a lelket, de az életet nem

Megveheted a szexet, de a szerelmet nem(ez is boldogság...)"

Egy idős bácsitól a századik születésnapján megkérdezték:"

Hogy lehet az, hogy te mindig boldog vagy?"

Az öreg azt válaszolta:

"Minden reggel, amikor fölébredek, választhatok:

Boldog legyek ma, vagy boldogtalan?...és én a boldogságot választom..."

2008-11-12T19:06:00.004+01:00

Wass A. Mese az erdőről

2008-11-12T19:00:00.002+01:00

Tudnod kell, hogy amikor a Jóisten a világot megteremtette, és már mindennel készen volt, összehívta négy legkedvesebb angyalát, hogy szétossza közöttük a világ kincseit. Az igazi kincseket.Az egyiknek a jóságot adta. Hogy szálljon le vele az emberek közé, és mindenkinek a szívébe lopjon egy darabot. A másiknak a szeretetet adta, a harmadiknak a békességet. Láthatod: igazi nagy kincseket osztott szét az angyalai között a Jóisten. És az angyalok leszálltak a kincsekkel a földre.Minden emberhez odamentek, de az emberek lezárták a szíveiket óriási lakatokkal. Gyűlölet, irigység, rosszindulat és gonoszság vették körül a lakatokat, és Isten angyalai hiába mentek egyiktől a másikig; a szívek nem nyíltak meg, és ők nem tehették bele ajándékaikat.A Jóisten látta ezt, és nagyon elszomorodott. Mert tudta, hogy baj lesz az emberrel, háborúság lesz, nyomor és pusztulás. Házaikban gyűlölet lakozik majd, és jajgatástól lesz hangos a föld.És ahogy ott szomorkodott, egyszerre csak elébe állt a negyedik angyal és azt mondta:- Nézd jó Istenem: odaadtad a jóságot, a szeretetet és a békességet, de nem érnek vele semmit az angyaltársaim, míg az emberek szíve zárva van. Add nekem az erdőket, és én majd megnyitom velük az emberek szívét.- Próbáld meg – mondotta a Jóisten, és mosolygott, és ez a mosolygás olyan volt, mint amikor a Nap átsüt a felhőkön-, próbáld meg! Neked adom az erdőket.Az angyal megköszönte szépen, mivel jól nevelt angyal volt, és már szállott is alá az erdők közé.Egy tisztásra leszáll és körülnézett. Mozdulatlanul és sötéten álltak kereken a fák, akárha nem is éltek volna.- Van itt valaki? – kérdezte az angyal.De nem felelt senki.- Van itt valaki? – kérdezte most már hangosabban, és erre előlépett a legmohosabb és legvastagabb bükkfa mögül az Öreg Csönd.- Csak én – szólalt meg mély és rekedt hangon, és borzolt zúzmószakállából kirázott néhány apró csigát. Hosszú, szürke ködköpeny volt rajta, és a hangja azért volt olyan mély és rekedt, mert náthás volt szegény.- Más senki? – csodálkozott az angyal.- De igen – felelte az öreg -, itt vannak még a manók, a tündérek és itt van a vén boszorkány is valahol.- Miért nem jönnek elő?Az öreg Csönd sóhajtott.- Nincs semmi dolguk és azért zsémbesek és rosszkedvűek valamennyien.Az angyal megcsóválta fejét, aztán tapsolt:- Manók! Gyertek elő!De semmi nem mozdult. Újra kiáltott az angyal, újra hiába. Ekkor megszólalt az öreg Csönd.- Majd leányom, a Visszhang előhívja őket.Csak intett, s a háta mögül már elé is szökött egy kék ruhás kis lányka, fölszaladt a sziklákra, és végigkiáltott az erdőn:- Manók! Gyertek elő! Isten angyala szólít!Erre aztán nagy álmosan kezdtek előkecmeregni innen is, onnan is a nagyszakállú kismanók.- Hol voltatok? – kérdezte tőlük az angyal.- Aludtunk – felelték ásítozva -, nincs semmi dolgunk, hát aludtunk.- Úgy? Nincs semmi dolgotok? Na, várjatok csak, majd adok én nektek munkát!Azzal újra tapsolt:- Tündérek! Gyertek elő!De azok bizony nem jöttek. Az angyal intett föl a sziklára, s a Visszhang kiáltozni kezdett, azon nyomban:- Tündérek! Isten angyala szólít!Hát erre aztán jönni is kezdtek, innen, onnan szállingóztak elő, de durcásan, rosszkedvűen, kisírt szemekkel.- Hát nektek mi bajotok van? – nevetett az angyal, amikor meglátta őket.Nincs lakásunk – szipogták panaszkodva -, az odvas fákba, sziklák üregeibe már beköltöztek a manók. Nekünk nem maradt hely. Fáradtak vagyunk, és nincs hova lefeküdjünk, fázunk és nincs mivel betakaróznunk.És sírtak, sírtak keservesen.- No, ne sírjatok – mosolygott rájuk az angyal -, mindjárt gondoskodom rólatok is. De előbb látni akarok mindenkit. A boszorkány hol van?Azzal intett a Visszhangnak, s az kiáltozni kezdett a boszorkánynak. Jött is nagy bosszúsan. Előtte járt a Köd, mögötte kígyók kúsztak a nyirkos mohában. Morogva és sántikálva jött, mint a boszorkányok mindig, ha zavarják őket. Rosszkedvű volt. Ráncos ábrázatán, hosszú, görbe orrán harag és bosszúság sötétlett. Egyetlen nagy, hegyes foga mérgesen vicsorgott elő szájából, ahogy dohogott:- Mit zavartok? Mi bajotok van? Most csinálom a mérges gyökereket! Most gyúrom a mérges bogyókat! Most keverem a mérget a kígyók fogának! Mit akartok tőlem?Nézte az angyal a hajlott hátú, csúnya, vénséges vén boszorkányt és kacagott.- Sok dolgod van, látom – mondta kacagva -, hát ide figyelj! Itt az erdőn én parancsolok, megértetted? Mérges bogyódat, mérges gyökereidet gyárthatod. De megparancsolom, hogy minden mérges gyökeret megmutass a tündéreknek! Értetted? Ti pedig, tündérek, vigyáztok arra, hogy senki az erdő népéből ezekhez ne nyúljon. Érted, boszorkány? Értitek, tündérek?A boszorkány morgott valamit, és bosszúsan visszasántikált az erdőbe. Előtte kúszott a Köd, mögötte csúsztak-másztak a kígyók. A tündérek pedig megígérték, hogy vigyázni fognak. (És ez még ma is így van. Azóta is egyre ülteti a vén, gonosz boszorkány a mérges gyökereit, és itt-ott felaggatja mérges bogyóit a fákra és bokrokra. De senki az erdő népéből nem nyúl ezekhez, mert a tündérek betartják a parancsot és mindenkit figyelmeztetnek, aki egy ilyenhez közelít. Azért ha egyedül jársz az erdőn, és ismeretlen bogyókat találsz, kérdezd meg előbb a tündéreket, mielőtt szádba vennéd őket. Ők majd elmondják neked, hogy ehetők-e. Ha hallgatnak, akkor tudnod kell, hogy azok a bogyók a vén, sánta boszorkánytól származnak. Tudiillik, a boszorkány is csinált egy varázslatot, mégpedig azt, hogy ha az ilyen bogyókhoz egy gyermek közeledik, a tündérek egyszerre elfelejtik az emberi beszédet. És ez egy nagyon komoly varázslat. A tündérek nem tudnak téged ilyenkor megszólítani, még csak kiabálni sem tudnak. Csak elkezdenek sírni a virágok kelyheiben vagy a fák mögött. Sírnak, mert szeretik a gyerekeket, és tudják, hogy ezektől a bogyóktól rettenetes hasfájást kapsz. Tehát figyelj jól, hogy meghalljad őket, és ne egyél ismeretlen bogyókat!)Így történt ez tehát a boszorkánnyal. Visszasántikált az erdők legsötétebb sűrűjébe, és az angyal ott maradt a tisztáson a tündérekkel és a manókkal, az öreg Csönd bácsival és az ő vidám, szőke, kék szemű leánykájával, akinek Visszhang a neve. És hozzákezdett az erdő megszépítéséhez.Ruhája ráncaiból előrázta a szellőt és elindította, hogy tanítsa meg beszélni a fákat. Aztán elővette zsebéből a virágokat és telehintette velük a rétet. (Láthatod, elég nagy zsebe volt az angyalnak, jó sok virág belefért. Igazán sok. Éppen annyi, amennyit ma is megtalálsz az erdőszélen és a réteken és azokon a kis napos tisztásokon, melyeket szereteszét megtalálsz az erdők között.)- Így – fordult az angyal a tündérekhez, mikor már minden virág a maga helyén állott – mindegyikőtök beköltözhet egy virágba.Egyszeriben jókedvük lett a tündéreknek. Mindegyik talált szállást magának. Egyik a harangvirágba bújt, másik a margaréta kelyhére heveredett, harmadik beköltözött a tárnics kék tölcsérébe, a negyedik a piros lángvirágba, ötödik a kikericsbe és így végig. Valamennyi tündérnek jutott egy-egy virág.- Most pedig – mondotta az angyal, mikor elkészültek ezzel – tanítsátok meg a madarakat énekelni! Ez a ti foglalkozásotok.A tündérek pedig szétrebbentek, hogy megkeressék a madarakat. És elkezdett az erdő fütyölni, énekelni, búgni, csivitelni.- Így – mondotta az angyal megelégedetten -, és most ti, rest manónépség, eredjetek és tanítsátok meg az állatokat dolgozni. Mindegyiket a maga mestersége szerint. Ez legyen a ti dolgotok.Tetszett ez a játék a manóknak, és egyszeribe szerte is futottak, hogy megkeressék az állatokat és megtanítsanak nekik mindent, amit egy jól nevelt állatnak tudnia kell, kinek-kinek a maga mestersége szerint.Az angyal pedig lassan fölsétált a sziklákhoz, melynek tetején a Visszhang lóbálta a lábát és onnan nézett le az erdőkre. És látta hogy jól megy minden. A Szellő járta a fákat és a fák beszélni tanulták az erdő nyelvét. A madarak szorgalmasan gyakorolták a maguk dalait, az állatok igyekeztek ellesni mindent a manóktól, amire mesterségükhöz szükségük lehetett. És minden manó és minden tündér végezte hűségesen a maga dolgát. Az öreg boszorkány is ott volt valahol a sűrűségben, valahol a sötét és nyirkos sziklakatlanok között, a Köddel együtt. Mérges gyökereit ültette, vagy főzte a mérget a kígyók fogához, ahogy azt már általában a boszorkányok szokták. Nem látszott onnan fentről, de egészen bizonyosan ott volt ő is.És ott állt a Csönd is, az öreg, valamivel távolabb, a szikla alatt. Szürke köpenyét ráterítette a fákra, és hosszú zúzmószakállából egyenként másztak elő az apró kis csigák.Az angyal körülnézett. És ahogy ott állt, érezte, hogy valami még hiányzik. És akkor meglátott a szikla mögött egy kis árva, zöld ruhás tündért.- Hát te kicsoda vagy? – kérdezte meglepődve.A kis, zöld ruhás tündérke lehajtotta a fejét.- Én senki sem vagyok – sóhajtotta búsan -, mert nekem még nincsen nevem.Az öreg Csönd fölmordult ott hátul:- Hagyd! – dünnyögte bosszúsan. –Az én kisebbik leányom ez. Olyan haszontalan, hogy semmire sem tudom használni. Ha rábízom a csigákat, szétszaladnak. Ha rábízom a mohát, elszárad. Még a Ködöt sem tudja megőrizni a réteken. Csak mesélni akar folytonosan, és én azt nagyon unom. Én szeretem, ha mindenki hallgat. Na, de ezek az én leányaim; nem is jó beszélni róluk!- Úgy? – nézett az angyal kíváncsian a zöld ruhás kis tündérkére. – Aztán miről tudsz mesélni?- Mindenről! – csillant fel a tündérke szeme. – Fákról és felhőkről, madarakról és állatokról… Arról, amikor lemegy a Nap, és arról, amikor fölkél a Hold, és ezüstport szitál a fák tetejére.- Várj csak – mosolygott az angyal -, várj csak egy kicsit!Azzal lehajolt és megérintette a sziklát. És abban a pillanatban csillogva gyöngyözött elő a kövek közül a víz azon a helyen.- Neked adom a forrást és a patakot – mondotta az angyal -, mesélhetsz és játszhatsz vele örökkön-örökkétig, és soha senki meg nem háboríthat. Jó lesz így?A kis, zöld ruhás tündér abban a szempillanatban beleszökött a forrás vizébe, tapsolt és kacagott, és szökdelt lefelé a kövek között, a fák között, csodálkozó réteken és álmodó tisztásokon át. Kacagott és mesélt, mesélt, mesélt. A köveknek a fákról, a fáknak a kövekről, a madaraknak a virágokról, a virágoknak a madarakról. Surrant, csilingelt, dalolt, fecsegett, szökdelt és tréfált, és közben csodálatosan szép és titokzatos meséket mesélt az erdőről. A fák mosolyogni kezdtek, a kövek kacagtak, a virágok vidáman bólogattak a tisztásokon, és szirmaikra kiültek a virágtündérek, hallgatni a mesét.(És azóta is egyre mesél. Ha egyszer az erdőn jársz, és rábukkansz valahol egy patakra, ülj le melléje csöndesen és figyelj. Nagyon csöndes légy, és akkor hallani fogok a kis, zöld ruhás tündérke hangját a surranó vízben. Ha pedig jó füled van, és érted az erdők nyelvét, akkor meghallgathatod azokat a csodaszép meséket is, amiket ilyenkor elmond a fáknak.)Tehát így történt ez akkor. Az erdő kacagott és kacagtak a fák, virágok, rétek. Kacagtak a manók és a tündérek, és fent a sziklákon a Visszhang. Csak a vén Csönd bácsi nem kacagott, hanem megrázta haragosan hosszú zúzmószakállát, úgyhogy a kis csigák alig tudtak megkapaszkodni benne; összehúzta köpenyét, és messzire elvonult onnan, az erdők legsötétebb mélyére, mohos fák és még mohosabb sziklák közé.- Így – mondotta az angyal, mert tetszett neki, hogy az erdő megéledt -, így most már rendben van minden.Az erdő pedig élni kezdtett. Úgy éppen, ahogy ma is él. A Szellő, akit az angyal a ruhájából kirázott, járta a fákat és a fák suttogva beszélgettek egymással. Úgy, mint ma is, éppen úgy. Vén fák odvában, sziklák üregeiben, bozótok sűrűjében matattak a manók, s tanítgatták az állatokat arra, amit tudni jó és hasznos. Úgy, mint ma is, éppen úgy. Tisztásokon, rejtett nyiladékok napfoltjain virágok nyíltak, s minden virágban egy-egy tündér lakott, és gondoskodott arról, hogy minden madár megtanulja a maga dallamát, és senki az erdő népéből mérges bogyót és mérges gyökeret ne egyék. Tudod olyat, amit a vén, sánta boszorkány készít. Énekeltek a madarak, és mesélt a forrás, a Visszhang meg ült a sziklán halványkék ruhában, és lógatta a lábát. Úgy, mint ma is, éppen úgy.És az angyal látta, hogy szép az erdő. És ekkor elindult és megkereste három társát. A Jóság angyalát, a Szeretet angyalát és a Békesség angyalát.- Gyertek – mondotta nekik -, az erdő majd kinyitja az emberek szívét, és lesz hely benne a ti kincseiteknek.És elvitte őket a legszebb tisztásra, amit azóta is Angyalok Rétjének neveznek. Aztán várták az embereket.És jött az első.Jött, de hiába daloltak a madarak, hiába virágoztak a virágok, hiába susogtak a fák; az ember nem látott és nem hallott meg mindezekből semmit. Fejszét fogott. Levágott egy fát és elment vele. A szíve nem nyílt meg egyetlen pillanatra sem. Rontó-ember volt, ebből a fajtából való. Rontó-ember.Az angyalok elszomorodtak, amikor látták, hogy hiába szép az erdő, a Rontó-ember nem lát meg belőle semmit. Megsiratták szegényt, mikor elment. És ez volt az első harmat a földön. Az esti harmat.Aztán jött a második ember. Jött és ő sem látott meg semmit az erdőből. Vakon és süketen haladt a maga útján, fejét lehajtva hordta, és száraz ágakat gyűjtött. Száraz ágakat az élő, zöld, csodaszép erdőben. Az ő szíve sem nyílhatott meg. Jött, elment. Gyűjtő-ember volt, abból a fajtából való. Gyűjtő ember.Az angyalok megsiratták, még jobban, mint az elsőt. És ez volt az erdőn a második harmat. A hajnali harmat.Búsan álltak az angyalok a tisztás közepén és sírtak. Siratták az embereket, akik nem látják meg a szépet. Sírtak a fák is, sírt a Szellő. Sírtak a virágok és a tündérkék a virágokban. A patak is sírt, és a Csönd is.És ekkor jött a harmadik ember.Jött, megállott a tisztás szélén, és meghallotta sírni az erdőt. Meglátta a virágokat, a fákat. Meghallotta a Csöndet és a patakot. És azt mondta halkan:- Milyen szép…És abban a pillanatban lehullott a szívéről egy nagy, rozsdás lakat.Akkor kelt föl a Nap. Kacagó sugarai aranycsikókon nyargalták végig az erdőt. Szempillantás alatt fölszáradt a harmat. Szétfoszlottak a ködök. Ragyogott a kék ég, ragyogtak a fűszálak. Egy sárgarigó éppen felröppent a legmagasabb fenyő tetejére, és vidámat, nagyot füttyentett.És erre egyszerre megszólalt minden madár. Kacagtak a virágok és kacagott a patak. Tündérek táncoltak a fák alatt, bukfencet vetettek örömükben a manók. A Szellő megcsiklandozta a fák leveleit, és fent a sziklán tavaszillatú madárdalokat énekelt a visszhang.- Milyen szép! – mondotta még egyszer az ember.Az angyalok pedig odaléptek hozzá, és nyitott szívének adták kincseiket.Az égen fönt magasan, fehér felhőhajón a Jóisten ült maga. Bárányfelhőket pöfékelt nagy, kék pipájából, és lemosolygott a földre.Így volt ez, kisfiam, így van azóta is.Háromféle ember él a világon: Rontó-ember, Gyűjtő-ember és Látó-ember. Te Látó-ember leszel, ugye?Ha majd az erdőre kimégy, figyelve járj és lábujjhegyen. Ahogy a fák alá belépsz, és felrebben előtted az első rigó: akkor már tudnod kell, hogy az erdő észrevett.Meghallhatod, ahogy a szellő a fák között oson, és a fák susogva beszélnek. És akkor már tudni fogod, hogy ezt a szellőt az angyal rázta elő köpenye ráncaiból. A manókat is hallhatod, ha jól figyelsz: surrannak, matatnak, topognak itt-ott a sűrűben. Sok dolguk van, hiszen tudod, ugye?A virágokat is láthatod majd, és minden virág kelyhéből egy tündér les rád. Figyelik, hogy Rontó-ember vagy-e. Azoktól félnek.De te Látó-ember leszel, és a tündérek azt hamar észreveszik. Kiülnek a virágok szirmaira, és kedvesen rád kacagnak. Akkor már a patakot is meghallod, mert neked mesél csodálatos meséket az erdőről.Csönd bácsi, az öreg, ő csak a fák közül vagy egy szikla mögül les rád. A vén, sánta boszorkányt szintén nem láthatod, mert elrejtőzik a legsötétebb sűrűség mélyére. Csak a mérges bogyókról tudhatod majd, hogy ott járt valahol.Kacagsz vagy énekelsz? A Napsütötte sziklacsúcson egy kék ruhás leányka ül, lábait lóbálja, és hangodra vidáman visszakacag. Te már tudod, ki ő. Csönd bácsi nagyobbik leánya és Visszhang a neve.Menj bátran, minél mélyebbre az erdők közé. A fák alatt itt-ott még látod majd a harmatot, ahogy megcsillan a fűszálak hegyén. Jusson eszedbe, hogy az angyalok könnye ez. Angyaloké, akik sokat sírnak ma is, mert annyi sok embernek marad még zárva a szíve a szép előtt.De miattad nem sírnak már. Mosolyognak, ha meglátnak jönni. Mosolyognak a fák is. A virágok legszebb ruháikat öltik magukra, és megdobálnak puha, láthatatlan illatlabdákkal. Minden olyan szép, puha, tiszta és illatos körülötted. Mint a mesében.Csak mégy és arra gondolsz, hogy szép. Semmi mást, csak azt, hogy szép. A virágok ahogy nyílnak. A fák, ahogy susognak a szellővel. A forrás, ahogy mesél. És a madarak és minden.És ahogy mégy, céltalanul, egyik tisztásról a másikra, valahol megleled az Angyalok Rétjét.Nem tudod, hogy ez az, mert az angyalokat nem láthatja a szemed. Csak annyit érzel, hogy csodálatos. És megállsz. És abban a pillanatban megnyílik a szíved, és az angyalok észrevétlenül melléd lépnek és kincseikkel megtöltik a szíved. A legnagyobb kincsekkel, amik csak vannak az ember számára: a Jóság, a Szeretet és a Békesség.Egy nagy, csillogó felhőn a Jóisten ül, bárányfelhőket pöfékel nagy, kék pipájából, és jóságosan alámosolyog.Ha visszatérsz újra az emberek közé, a Rontó-emberek, a Gyűjtő-emberek közé, és ha gonoszak hozzád, te mégis jóval viszonozd gonoszságukat, szeretettel vagy mindenki iránt, és az élet legnehezebb pillanataiban is derű és békesség lakik a szívedben: csak akkor sejtik meg, hogy az Angyalok Rétjén jártál, kisfiam.

Aloe vera

2008-11-09T09:37:00.007+01:00

ALOE VERA, A CSODANÖVÉNY
Írta: Andok Anita

NEM IS OLYAN ÚJKELETŰ
Az egyiptomiak az aloe verát a holtak mellé temették, így az általuk nevezett halhatatlanság növénye a temetési ajándékok egyikeként szerepelt. Gyógyhatása ismert volt már az ősi Indiában, Kínában és az ókori Görögországban, Rómában egyaránt.
Mivel az aloe vera Columbus embereit több ízben mentette meg fertozésektől és táplálkozási zavaroktól, ezért a felfedező "orvos a cserépben" névvel látta el.
Az 1700-as évektől az aloe verat már dísznövényként is számon tartják, így előfordul lakásokban, üvegházakban egyaránt.

MANAPSÁG GYAKRAN TALÁLKOZHATUNK A TERMÉSZETGYÓGYÁSZATBAN, GYÓGYNÖVÉNYES ÉS BIOBOLTOKBAN AZ ALOE VERAVAL. VAJON, MIT TUD PONTOSAN EZ A NÖVÉNY ÉS MITŐL OLYAN NÉPSZERŰ NAPJAINKBAN?

CSALÁDFA
Az évelő aloe vera a liliomok családjába tartozik, külsejében pedig a kaktuszokhoz hasonlít.
Levelei a szélein tüskések, húsosak és lándzsa alakúak. A növény magassága 120 cm lehet, levelei akár 50 cm-re is nőhetnek.
Az aloe vera Észak-Amerikában és Spanyolországban is őshonos, azonban megél más forró területeken is.
Az aloe veranak több mint 300 fajtája ismeretes, azonban ebből csak három, négy fajta rendelkezik gyógyító hatással.

MI A TITKA?
Az aloe vera húsos levelei egy áttetsző gélt tartalmaznak. A levél legkülső rétege és a belső része közötti lé szárításával nyerik az aloe latexet, tejnedvet.
Ez a kocsonyás nedv 95 százalékban víz, azonban a fennmaradó 5 százaléka rendkívül gazdag vitaminban (A, B, C, E), kalciumban, aminosavban illetve enzimekben.
Mivel táplálékaink többségének ásványi anyag és vitamintartalma erőteljesen csökkenni látszik az utóbbi évtizedekben, így hatalmas jelentőséget kapnak az étrend kiegészítők, ezek közül is az aloe vera tartalmúak.

KÜLSŐLEG HASZNÁLJUK!
Az aloe vera alkalmas sebek, égések, viszketések, duzzanatok enyhítésére és azok gyógyítására. Alkalmazhatjuk enyhe vágások, rovarcsípések kezelésére, továbbá növeli a sérült területek véráramlását.
Ezen kívül az aloe vera elősegíti a kollagén termelést is, amely a bor öregedését, ráncosodását gátolja, így a kozmetikumok előszeretettel használják alapanyagként. A bőr ugyanis négyszer gyorsabban szívja magába az aloe verat, mint a vizet.
További előnye arcbőrünk számára, hogy segíti nyitva tartani a bőr pólusait.

BELSŐLEG KIFEJTETT HATÁSOK
Gyógynövényes és bioboltokban többfajta aloe vera tartalmú itallal találkozhatunk, amelyek segítik az emésztést és a bevitt tápanyagok gyorsabb felszívódását. Alkalmas cukorbetegek vércukorszintjének szabályzására, illetve energiaital helyett is ihatjuk, hiszen növeli az energia-termelést.
Rendkívüli hatással erősíti az immunrendszert, továbbá élénkíti az érrendszerünket. Tapasztalatok alapján az aloe vera hatásosnak bizonyult légzőszervi, idegrendszeri és látószervi megbetegedések kezelésére is.
Rendszeres szedésével megakadályozható a vese és epekövek lerakódása a szervezetünkben. GYAKORLATI TANÁCSOK
Amennyiben külsőleg szeretnénk alkalmazni az aloe verat, abban az esetben vágjuk le a levelét és a keletkezett géllel kenjük be a kezelni kívánt területet.
Ha pakolást szeretnénk készíteni, akkor a 2/3 adag gélhez keverjünk 1/3 kozmetikai krémet. Az így nyert pakolás körülbelül negyedóra alatt fejti ki hatását.

ALOE VERA TUBUSBAN ÉS TÉGELYEKBEN
Ma már se szeri se száma a piacon azon termékeknek, amelyek az aloe verat használják fel alapanyagként. Találkozhatunk aloe vera gélekkel, krémekkel, pakolásokkal, kozmetikumokkal, samponokkal, testápolókkal. Italként juice, tea és szörpök formájában kapható.
Gyógyhatású szerek között szerepelnek aloe vera kapszulák és vitaminok is, ezenkívül számos készítmény, ha nem is önállóan, de kiegészítő alapanyagként előszeretettel alkalmazza ezt a csodanövényt.

CSIPET GYÓGYÁSZAT OTTHONRÓL
Az aloe verat nevelhetjük otthon saját magunk is cserépben, vagy dézsában. Nyáron kiültethetjük a szabadba, ahol szereti a nedves talajt, azonban túlöntözni nem szabad.
Leginkább világos helyen, de tűző naptól mentes helyen tartsuk a lakásban.
Mindenképpen érdemes kipróbálnunk és nevelgetnünk saját magunknak egy "orvost a cserépben".
Azonban ne felejtsük el, hogy az aloe vera nem csodaszer, ám fogyasztásával hozzásegítjük szervezetünket a gyógyulási folyamatok beindításához.

Nyelvlecke

2008-11-08T16:53:00.006+01:00

Nyelvlecke

Egyik olaszóra során,

Ím a kérdés felmerült:

Hogy milyen nyelv ez a magyar,

Európába hogy került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,

Mire képes a magyar.

Elmondtam, hogy sok, sok rag van,

S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,

A rengeteg árnyalat,

Példaként vegyük csak itt:

Ember, állat hogy halad?

Elmondtam, hogy mikor járunk,

Mikor mondom, hogy megyek.

Részeg, hogy dülöngél nálunk,

S milyen, ha csak lépdelek.

Miért mondom, hogy botorkál

Gyalogol, vagy kódorog,

S a sétáló szerelmes pár,

Miért éppen andalog?

A vaddisznó, hogy ha rohan,

Nem üget, de csörtet és

Bár alakra majdnem olyan

Miért más a törtetés?

Mondtam volna még azt is hát,

Aki fut, miért nem lohol?

Miért nem vág, ki mezőn átvág,

De tán vágtat valahol.

Aki tipeg, miért nem libeg,

S ez épp úgy nem lebegés,

Minthogy nem csak sánta biceg,

S hebegés nem rebegés!

Mit tesz a ló, ha poroszkál,

Vagy pedig, ha vágtázik?

És a kuvasz, ha somfordál,

Avagy akár bóklászik.

Lábát szedi, aki kitér,

A riadt őz elszökell.

Nem ront be az, aki betér.

Más nyelven, hogy mondjam el?

Jó lett volna szemléltetni,

Botladozó, mint halad,

Avagy milyen őgyelegni?

Egy szó - egy kép - egy zamat!

Aki slattyog, miért nem lófrál?

Száguldó hová szalad?

Ki vánszorog, miért nem kószál?

S aki kullog, hol marad?

Bandukoló miért nem baktat?

És ha motyog, mit kotyog,

Aki koslat, avagy kaptat,

Avagy császkál és totyog?

Nem csak árnyék, aki suhan,

S nem csak a jármű robog,

Nem csak az áradat rohan,

S nem csak a kocsi kocog.

Aki cselleng, nem csatangol,

Ki beslisszol, elinal,

Nem battyog az, ki bitangol,

Ha mégis: a mese csal!

Hogy a kutya lopakodik,

Sompolyog, majd meglapul,

S ha ráförmedsz, elkotródik.

Hogy mondjam ezt olaszul?

Másik, erre settenkedik,

Sündörög, majd elterül.

Ráripakodsz, elódalog,

Hogy mondjam ezt németül?

Egy csavargó itt kóborol,

Lézeng, ődöng, csavarog,

Lődörög, majd elvándorol,

S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt tekereg,--

Elárulja kósza nesz!

Itt kóvályog, itt ténfereg.

Franciául, hogy van ez?

S hogy a tömeg miért özönlik,

Mikor tódul, vagy vonul,

Vagy hömpölyög, s mégsem ömlik,

Hogy mondjam ezt angolul?

Aki surran, miért nem oson,

Vagy miért nem lépeget?

Mindezt csak magyarul tudom,

S tán csak magyarul lehet.!

Gyimóthy Gábor, Firenze 1984. X. 12.

Habcsókok az égen

2008-11-05T10:03:00.010+01:00

Temészetlesen: Habcsókok az égen
Milyen vagány lenne a felhők tetején utazni! A repülőgép ablakából nézve ez nem is tűnik lehetetlennek, hiszen úgy látszik, mintha tömör felhőtakaró hullámozna alattad, amelyre akár rá is ugorhatnál.
A felhőkben azonban sajnos nem lehet megkapaszkodni, ugyanis apró vízcseppekből, illetve – a magasabban lévők – parányi jégtűkből állnak. Hogy mennyire pirinyók a felhőket alkotó vízcseppek? Cseppents orr- vagy szemcseppentővel egy kis vizet az asztalra! Kicsit szétlapul ugyan, de még így is formás, kerek vízcsepp fekszik előtted. Egy ilyen vízcseppben a felhőket alkotó icipici cseppekből akár millió is elférne! Tehát bármennyire is egybefüggőnek, tömörnek látszanak a felhők, valójában éppoly tünékenyek, megfoghatatlanok, mint például a köd.Hogyan kerül az a rengeteg aprócska vízcsepp a levegőbe? A folyók, a tavak és a tengerek az erős napsütés hatására párolognak: a vízcseppek – az emberi szem számára láthatatlanul – gőzzé alakulnak. A gőz pedig felemelkedik. Ám minél magasabbra ér, annál hűvösebb lesz, a hidegben pedig a vízgőz kicsapódik a levegőben lebegő por- és koromszemcséken – így a vízcseppek visszanyerik eredeti gömbölyű alakjukat.

Amikor a levegőben milliárdnyi vízcsepp gyűlik össze egy helyen, felhő képződik belőlük – ez már számunkra is látható. Amíg a felhő hőmérséklete magasabb, mint a környezetéé, a felhő vidáman lebeg az égbolton. Persze azért nem mozdulatlan: a légáramlás állandó mozgásban tartja, és a felhő sokszor több száz kilométert is utazik a szél hátán. Így történhet meg az, hogy például az óceán felett kialakult felhőkből néha több száz kilométerrel távolabb hull csapadék.Azokat a felhőket, amelyek magassága nagyobb, mint a szélessége – azaz leginkább egy toronyra emlékeztetnek –, gomolyfelhőknek nevezzük. A lapos, rétestésztaszerűen megnyúlt felhőket pedig rétegfelhőknek hívják a meteorológusok. Nagyon sokféle felhő úszik az égen: feküdj hanyatt a fűben, és gyönyörködj a fodros-bodros bárányfelhőkben, fátyolfelhőkben, párnafelhőkben, gomolyfelhőkben, zivatarfelhőkben! Nagyon gyorsan változtatják alakjukat, biztosan nem fogsz unatkozni!

Miért FEHÉR a bárányfelhő, és miért SZÜRKE a zivatarfelhő?

A szivárvány kapcsán is volt róla már szó, hogy a Napból érkező fénysugarak leginkább fehérek. Ez a fehér szín pedig színekből áll. A bárányfelhők esetében a felhőt alkotó vízcseppek a Nap fehér sugarait visszaverik, éspedig a fény minden egyes színét egyenlő mértékben, így a felhőt fehérnek látjuk. A zivatarfelhőkön (vagy azért, mert nagyon magasak, vagy azért, mert nagyon sűrűek, azaz rengeteg vízcsepp van bennük) a fénynek csak egy része tud áthatolni, így kékes-szürkés színűnek tűnnek. Szintén szürkések lesznek, ha a környezetükben sok más felhő van, és azok árnyékot vetnek rájuk.

Írta: Zsonga Hanga

Halottaknapján

2008-11-01T17:18:00.007+01:00

"A sír csak üres doboz, akit szeretek él az emlékezetemben. Egy széthajtogatott zsebkendőből felszálló illatban, egy hangsúlyban, mely váratlanul eszembe jut, és egy hosszú percre belefeledkezem míg lehajtom a fejem. És micsoda keserűség... de később micsoda nyugalom, megkönnyebbülés, amikor egy fázós, nyugtalan és tavaszi reggelen rájövünk, hogy semmi sem változott. Sem a föld illata, sem a csermely tükrén a remegés, sem az olyan formák, mint a rózsabimbó vagy a vadgesztenye fán az új hajtások. Amikor ámulva hajolunk egy végtelennek tetsző ibolyaszőnyeg fölé kék-e vagy lila. Amikor tekintetünkkel végigsimogatjuk a hegyek el nem feledett körvonalait. Amikor tétova sóhajjal isszuk egy új nap csípős borát. Amikor újra élni kezdünk!" /ismeretlen/

2008-10-29T19:45:00.006+01:00

A Nap gyermekei

Régen, réges-régen nem volt más az égen, csak a Nap meg a Föld. A Nap minden nap körbeszaladta a Földet, becézgette, cirógatta sugaraival, mígnem élet sarjadt rajta. Az ám, csakhogy ez a mindennapos szaladgálás nagyon fárasztó dolog volt! A Nap sosem húnyhatta le a szemét, hisz te is tudod biztosan, hogy ha nálunk este val, a Föld másik felét ragyogják be sugarai. Így aztán igen elfáradt a Nap, el is sírta magát néhanapján... Azaz sírta volna - hisz oly forró volt, hogy könnyei, mihelyt kigördültek szép szemébõl, menten gõzzé, párává foszlottak. Hanem a Föld, akin kisarjadt az élet, mindenkinél jobban szerette a Napot - ami nem is csoda, hiszen csak õk ketten voltak az égen -, s mikor meglátta a Nap szemén a párafelhõket, nyomban tudta, mi a baj. Nagyon szeretett volna segíteni rajta, ezért egyszer, mikor jólesõen végigsimítottak rajta a sugarak, magába fogadta a Nap erejét, s hogy, hogy nem, huszonnyolc nap múltán egy gyönyörû lánynak adott életet. Gömbölyû volt, mint õ maga s a Nap. Melengette további huszonnyolc napon át. Nõtt, növekedett a leány, egyre szebb lett, egyre kedvesebb. A Földön sarjadt élet, amely születése óta sokezer színre bomlott - így születtek a növények, majd az állatok -, csodálkozva vette szemügyre. A lány cirógatta a növényeket, eljátszott az állatokkal, s azok egyre jobban megkedvelték. Sápadt volt ugyan, s fénye hideg, de ha hûsre volt valamelyik teremtménynek szüksége, õ mindegyiket szívesen fogadta. Nála megpihenhetett az egész világ. Mikor anyja elérkezettnek látta az idõt, így szólt hozzá: - Látom, lányom, szép is vagy, jó is vagy. Itt az ideje, hogy munkához láss a világban. Felnõttél, s vár a feladat. - Soha nem játszhatok többé? - Ha jól végzed a munkád, meglátjuk. A neved mától fogva Hold. Jól figyelj rám! Látod azt a magas hegyet? - Igen, Földanyám. - Arra a hegyre kell fölkapaszkodnod. - De anyám, hisz kerek vagyok! Legurulok. - Ne aggódj! A növények és állatok segíteni fognak utadon, mert szeretted õket. Aztán ha fölértél, látni fogsz egy nagy medencét. Tüzes folyadék kavarog benne. Ne félj tõle! Ugorj csak bele bátran! Én a tüzes folyadék alatt leszek, karomba kaplak és feldoblak az égre. Ha fenn vagy, állj bátran a Nap elé. õ az édesapád. Öleld meg a nevemben, s hagyd, hogy árnyékodban megpihenjen! A többit majd meglátod. Elindult a lány, búsult kicsit, hogy itt kell hagynia a földi világot, de valóban segítették útján. Az állatok követ görgettek mögé, hogy vissza ne guruljon, a növények erõs kötéllé fonódtak, amelyben megkapaszkodhatott. Minden úgy volt, ahogy édesanyja mondta. Azaz majdnem: valahol ugyanis hiba csúszott a dologba. A tüzes folyadék nem akarta elengedni, szép, sima testére tapadt, s ettõl csupa ránc lett. Csak szemei ragyogtak a régi fénnyel. Megállt a Nap elõtt és így szólt: - Jó napot, édesapám! Hold vagyok, a lányod. eljöttem, hogy te megpihenj. Ezentúl én is veled járom az utat, s ha úgy tartja kedved, árnyékomban megpihenhetsz. - Te nem lehetsz a lányom! - mordult rá a Nap. - Az én lányom, úgy hallottam a földön, szép, kerek, sima. Te pedig ráncos vagy és csúnya. Eredj elõlem! A Hold sírni kezdett, peregtek szemébõl a könnyek, s lenn a Földön tengerek születtek belõlük. Elmaradt apja mögött az égi úton, s fogyott, egyre fogyott. Tizennégy nap múlva elfogyott teljesen. Szomorúan nézte Földanyja. A Nap szemei elõtt pedig továbbra is párafelhõk lebegtek, le nem húnyhatta õket egy pillanatra sem. Ekkor megszólította a Föld: - Kedvesem, miért nem fogadtad illõen a lányod? Hisz kemény szíved miatt egészen elfogyott! Szép volt, kerek, sima, ahogyan itt beszéltünk róla, de a hegy, a tûzhányó hegy, ahonnan az égre perdült, oly igen szerette, hogy nem tudott elszakadni tõle teljesen. Ettõl kapta ráncait. De hisz a szemébe sem néztél! Pedig abból megismerted volna, hogy a te lányod õ. Mert tudd meg, hogy hetven napja megszántalak a szemeid körül lebegô párafelhôk miatt, s egy leánynak adtam életet. Te azonban elutasítottad ôt, s most fél a szemed elé kerülni. Egészen belefogyott bánatába! Elbúsult a Nap, hisz tulajdonképpen egyáltalán nem volt ô olyan keményszívu. - Ó, bárcsak jóvátehetném a botlásomat! - No, ez iganzán nem nehéz dolog. Cirógass csak végig! Segítünk azon is! A cirógatásra elôperdült a Hold. Igaz, nagyon sovány volt még, de egyre telt az örömtôl, hogy elfogadták. A második cirógatásra megszületett a Hajnalcsillag, a harmadikra az Esthajnalcsillag, majd mind a Föld s Hold szomszédai, mind a többi nyolc bolygó. Voltak immár Holdnak játszótársai is. Mikor eljött az idô, odaállt apja és anyja közé, s árnyékában néhány percre megpihent a Nap. Ez elég volt addig, míg újra meg nem látogatta a lánya. De azért a nagy bánatot nem tudta feledni a gyermek. Minden hónapban egyszer elfogyott, de aztán újra megtelt az örömtôl, mert a visszautasítás után szeretet fogadta. Így hát tovább játszott pajtásaival, a bolygókkal, a Nap és a Föld gyermekeivel. Boldogok voltak, mert szerették egymást, s te is tudhatod, hogy ez a legjobb dolog a világon. (Bendes Rita)

2008-10-29T19:43:00.008+01:00

2008-10-27T17:32:00.002+01:00

"A Földön élni drága mulatság, de a csomag legalább tartalmaz évente egy ingyenes Nap-körüli utat." /ismeretlen/

2008-10-23T11:17:00.002+02:00

2008-10-22T16:53:00.003+02:00

A szeretetnek nincsenek szabályai. Megpróbálhatunk előírásokat követni, uralkodni az érzéseinken, megpróbálhatjuk előre eltervezni a cselekedeteinket- de ostobák vagyunk, ha így cselekszünk. Úgyis a szív dönt, és csakis az ő döntése számít. Ezt mindannyian tapasztalhattuk már a saját életünkben. Mindannyian mondtunk már zokogva valami ilyesmit: „ nem éri meg,hogy ennyit szenvedjek ezért a szerelemért”. Szenvedünk, mert úgy érezzük, hogy többet adunk, mint amennyit kapunk. Szenvedünk, mert nem ismerik fel a szeretetünk súlyát. Szenvedünk, mert nem tudjuk a másikkal elfogadtatni a szabályainkat. Mindig találunk valamit, ami miatt szenvedhetünk, holott valójában nincs okunk szenvedni : mert a szeretetben rejlik növekedésünk magva. … Mert aki szeret, az legyőzi az egész világot, és nem fél, hogy elveszít valamit. Az igazi szeretet a teljes odaadás aktusa.
Paulo Coelho

2008-10-20T15:51:00.004+02:00

Az életben

2008-10-20T15:10:00.002+02:00

„Az életben a lényeges dolgok ingyen kaphatók: a gondos anya, a nap és a barátság.Hely az asztalnál és egy szívélyes ölelés. A tavasz fénye. Egy gyermek nevetése.Egy madár éneke. A patak csobogása. A fák árnya. A tenger hullámai.A nap és az éj. A nyugalom és a csend. A hetedik nap. Az élet és a halál.Embernek lenni a földön.”
(Phil Bosmans)

2008-10-20T12:59:00.004+02:00

Barátság

2008-10-19T15:07:00.002+02:00

"Ki minek gondol, az vagyok annak... Mért gondolsz különc rokontalannak? Jelet látsz gyűlni a homlokomra: te vagy magad ki e jelet vonja s vigyázz hogy fénybe vagy árnyba játszik, mert fénye-árnya terád sugárzik. Ítélsz rólam, mint bölcsről, badarról: rajtam látsz törvényt saját magadról. Okosnak nézel? hát bízd magad rám. Bolondnak nézel? csörög a sapkám. Ha lónak gondolsz, hátamra ülhetsz; ha oroszlánnak, nem menekülhetsz. Szemem tavában magadat látod: mint tükröd, vagyok leghűbb barátod."
Weöres Sándor