2015. július 17., péntek

Wass Albert: Te és a világ

Nincs vagyonod? Nincs házad, telked, értékes tárgyaid? Nincs pénzed? A rigónak sincsen. Mégis ő a legvidámabb teremtés. Igaz, neki nem kell cipő és nem kell ruha. Ételért sem fizet, csak füttyel. Lakásért sem fizet. Fiait ingyen tanítja az erdő. A rigónak könnyű, mondod, és igazad van. A rigónak valóban könnyű. Ő ma is úgy él, ahogy Isten annak idején elindította az első rigót. Mi nem úgy élünk. Az első ember nem tudta még, mi a vagyon. És hiszem, hogy boldog volt mégis. Pedig az első ember nehezen élt. Gondold csak el. Bunkóval védekezett a vadállatok ellen. Bőrüket maga húzta le, maga készített ruhát és lábbelit belőlük. Barlangban lakott és mohán aludt. Nem volt villanyvilágítása. Semmije sem volt. Mégis, azt hiszem, szerette az életet. Örvendett a szélnek és a napnak. A levegőnek. Annak, hogy egészséges, és ha fáradt volt, annak, hogy lefekhet a mohára pihenni. Örvendett az izmainak és mosolygott, ha pillangó szállt előtte. Ha gyümölcsökkel megrakodva tért haza összkomfort nélküli barlangjába, ha bunkója egy vadat leütött: gazdagnak érezte magát. És mert gazdagnak érezte magát, gazdag is volt. Erről eszembe jut, hogy ismertem embereket, akik palotában laktak, naponta új ruhát vehettek magukra, azt ettek, ami eszükbe jutott, halomban állt körülöttük a vagyon, gyáraik voltak és bankbetétjeik és mégis folyamatosan töprengtek, törték a fejüket, beleőszültek a gondba, mert mindenáron azt akarták, hogy még többjük legyen. Voltak ugyanis emberek, akiknek még több gyáruk volt és még több bankbetétjük. Szegényeknek érezték magukat azok mellett, és mivel szegényeknek érezték magukat, szegények is voltak. Pedig mondom, palotában laktak. Sokkal több szobában, mint amennyit egyáltalán használni tudtak volna. Villanyvilágításuk volt és fürdőszobájuk, nem is egy. Nem zárták le soha a villanyukat és a fürdőszobában bármikor folyt a melegvíz, csak meg kellett nyitni egy csapot. Télen központi fűtés őrizte az egyforma meleget és nem volt soha szénhiány. Rádiójuk volt és gramofonjuk, rengeteg sok lemezzel. Ebédlőben ettek, finom porcelánon, ezüst evőeszközzel. Cselédek szolgálták ki őket. Nem kellett se fát vágjanak, se vizet hordjanak, se edényt mosogassanak, se főzzenek, se seperjenek, se cipőt takarítsanak: mindezt megcsinálták helyettük mások. Olyan ruhába öltöztek, amilyenbe jólesett. Az utcákon, ahol jártak, tele voltak a boltok kirakatai mindenféle szép holmival és minden eladó volt. Minden boltba bemehettek és mindent megvásárolhattak, ami csak szemüknek megtetszett. Amikor eszükbe jutott, elmehettek a színházakba és a hangversenyekre. Kényelmes autók röpítették őket és utazhattak és nem kellett soha, sehol sorba álljanak. Mégis szegények voltak. Nem értek rá örvendeni a napfénynek, a víznek, a levegőnek, a virágoknak, az ételnek. Nem értek rá egyszerűen, mert éjjel-nappal gondok között futkostak, hogy miképpen szerezhetnének még több pénzt. Mert ami volt, azt kevésnek érezték. És amit az ember kevésnek érez, az valóban kevés is. Gazdag akarsz lenni? Gondolj a rigóra és az ősemberre. Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Sajnos, embere is van. Igyekezz kevesebbet törődni velük és többet azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz.

Hárs László : Miért piros a pipacs?

Hol volt, hol nem volt, valaha égen, régi időkben volt egyszer egy szántóföld. Szántóföld szélén, ároknak partján tengődött egy szál haloványkék pipacs. Úgy ám, haloványkék! Mert akkoriban, réges-régen, az az első szál pipacs, amely kidugta fejét a földből, haloványkék szirmokat tárt a nap felé, s ki tudja, tán mindmáig haloványkék is marad, ha nem esik meg az eset, amelyet most elmondani készülök, de megesett, meg bizony, s így esett...
Úgy esett, hogy az a pipacs széttekintett a világban, megfürdött a napsugárban, s gyöngéd szirmait kitárva így sóhajtott a hév nyárba: "Be szépséges szép világ, ó be boldog minden élő!"
Hát amint így sóhajtozott, ámuldozott, bámuldozott; rácsodálkozott a szőke, hajladozó búzaföldre. Búzaföldön, ért vetésben, a hév nyári napsütésben félmeztelen emberek görnyedeztek. A sereg háta mögött egy pocakos, nagy potrohos hajcsár lépdelt, s bőrkorbácsot suhogtatva így kiáltott: "Hé! Rabszolgák! Dolgozzatok, annyit mondok! Máskülönben a hátatok megkóstolja a korbácsot!"
A kis pipacs fakó szirma megremegett, mintha sírna. Pipacs-szíve megsajdult, ha szólni tud: feljajdul. Így csak nézte, némán nézte, fájdalomtól megigézve, a rabszolgák hogy görnyednek, homlokukról hogy hullanak sűrű záporban a cseppek. És amint a temérdek búza végébe értek, egyikük - a legsoványabb, legkínzottabb, legfáradtabb - mély sóhajjal lerogyott az árokparton megpihenni. Homlokáról egyetlen csepp veríték a földre hullott, azaz dehogyis a földre, egyenest a szál pipacs haloványkék szirmaira. Hát abban a pillanatban, ahogy az a sós csepp érte, a kék pipacs ím színt váltott, kékből váltott hófehérre.
Fehér pipacs megborzongott, mint amikor hűs szél támad, s virágszívén végigsuhant igaz részvét, fájó bánat. Ámde akkor odarontott az a kövér, az a hájas. Átkozódott, szitkozódott, bőrkorbácsát suhogtatta, s fene dühvel így kiáltott: "Hé! Rabszolga! Fel! Munkára! Ha nem mégy, nagy lesz az ára!"
S azon nyomba', hogy kimondta, bőrkorbácsa suhogott, megsuhogva lecsapott. Meg se jajdult, akit vertek, korbács nyomán vére serkent, s egyetlen csepp piros vére földre hullott...Azaz dehogyis a földre! Egyenest a szál pipacsra, szirmára, a hófehérre. S hát abban a pillanatban, ahogy az a csepp vér érte, fehér pipacs ím színt váltott, fehérből vált vérpirosra.
Piros pipacs megborzongott, mint amikor vihar támad. S virágszívébe költözött égő harag vörös lángja. Jöttek esők,hogy lemossák, záporok, hogy eláztassák azt a vérszínt, de hiába, mindhiába, a pipacs az piros maradt, mint a lánggal égő harag.
Régen esett ez az eset, piros pipacs már azóta sok magvát a szélbe szórta, s árkok, partok oldalán itt is, ott is pipacs nyílik, és vérpiros valahány.

A napfelkelte

 A nyelvhelyesség olyan, mint a napfelkelte. Tudjuk, hogy napfelkelte mint csillagászati esemény nem létezik, mégis számon tartjuk és beszélünk róla. Ugyebár a csillagászat bebizonyította: a Nap nem kel föl, csak áll a helyén, a Föld viszont forog, s ezért a szemlélő úgy látja, mintha a horizonton fölkelne a Nap. A csillagászok beletörődtek, hogy ezt az optikai csalódást továbbra is "napfelkeltének" nevezzük - végül is nincs a névvel semmi baj, ha mindenki tudatosította, hogy téves, és csak egy benyomást fogalmaz meg és nem az objektív valóságot.

Az élet Charlie Chaplin szerint


“Amikor elkezdtem szeretni önmagam, észrevettem, hogy a kínok, a szenvedések és érzelmi fájdalmak csak figyelmeztető jelei annak, hogy a saját igazságom ellenében élem az életem.
Ma már tudom, hogy ez: HITELESSÉG.
Amikor elkezdtem szeretni önmagam, megértettem, hogy mennyire tud bántani valakit az, ha rá akarom erőltetni a vágyaimat, miközben az idő még nem jött el erre, illetve az adott személy még nem állt készen rá, még akkor is, ha ez a személy én magam voltam.
Ma ezt úgy hívom: TISZTELET.
Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felhagytam azzal, hogy másfajta élet után vágyakozzak és láttam, hogy minden, ami körülvesz, az valójában egy lehetőség arra, hogy fejlődjek.
Ma ezt úgy hívom: ÉRETTSÉG.
Amikor elkezdtem szeretni önmagam, megértettem, hogy minden körülmények között a megfelelő helyen és időben vagyok és minden a megfelelő pillanatban történik. Így nyugodt lehetek.
Ma ezt úgy hívom: ÖNBIZALOM.
Charlie Chaplin
Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felhagytam azzal, hogy raboljam a saját időmet és abbahagytam a jövőre vonatkozó nagy tervek gyártását.
Ma csak olyan dolgokat cselekszem, amik örömet okoznak nekem és boldoggá tesznek. Olyan dolgokat, amik felvidítják a szívemet. Mindezt a magam módján csinálom, a saját ritmusomban.
Ma ezt úgy hívom: EGYSZERŰSÉG.
Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felszabadítottam magam azok alól a dolgok alól, amik nem tettek jót az egészségemnek – ételek, emberek, dolgok, helyzetek és minden, ami elvitt önmagamtól. Először ezt a hozzáállást egészséges egoizmusnak tartottam.
Ma már tudom, hogy ez: ÖNMAGAM SZERETETE.
Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felhagytam azzal a próbálkozással, hogy mindig igazam legyen, és azóta sokkal kevesebb alkalommal tévedtem.
Ma ezt úgy hívom: SZERÉNYSÉG.
Amikor elkezdtem szeretni önmagam, elutasítottam, hogy a múltban éljek és a jövő miatt aggódjak. Most, csak a pillanatnak élek, ahol MINDEN történik.
Ma napról napra élem az életem és úgy hívom: BETELJESEDÉS.
Amikor elkezdtem szeretni önmagam, észrevettem, hogy az elmém képes arra, hogy zavarjon és beteggé tegyen. De ahogy összekapcsoltam a szívemmel, az elmém nagyon hasznos szövetségessé vált.
Ma ezt úgy hívom: A SZÍV BÖLCSESSÉGE.
Nem kell, hogy féljünk a vitáktól, összekülönbözésektől vagy bármilyen problémától önmagunkkal vagy másokkal.
Még a csillagok is összeütköznek néha, és a találkozásukból új világok születnek.
Ma már tudom, hogy EZ AZ ÉLET!!!! “
Charlie Chaplin

Az igazi indián filozófiája

Az igazi indián filozófiája szerint indiánnak lenni egyfajta tartást, szellemi állapotot jelent; indiánnak lenni egyfajta létállapotot jelent, amit az ember a szívében hordoz. Ez azt jelenti, hogy a Szív szavát követed, s mintegy energia-elosztóként működsz ezen a Bolygón; ez azt jelenti, hogy hallgatsz a szívedre, az érzéseidre, a megérzéseidre, hogy eloszthasd az energiádat; hogy a Föld és az Ég hasonló energiáit mágnesként magadhoz vonzzad; s a szívedből - lényed valódi központjából - újra eloszthasd. Ez a mi feladatunk.
Számos filozófia beszél négy-öt különböző világról, s azt mondják, a Teremtő minden egyes világnak egyazon egyszerű törvényt adta: hogy minden dologgal harmóniában és egyensúlyban kell élnünk, beleértve a Napot. Az emberek mindig újra és újra megtörték a harmóniát; mi is szétromboltuk ezt a harmóniát. És ismét nem voltunk erre rákényszerítve.
Ha nem állítjuk helyre újra ezt az egyensúlyt, több lehetőségünk nem lesz rá.

Brooke Medicine Eagle, Nez Percé és Sioux

A Pokolból a Mennybe ...


... eltűnik a Nap a hegyek mögött, vörös felhőkkel játszik a szél,
a kerti fák reszkető ágain néhány magányos levél zenél,
csendes dallam, de tisztán hallom a közelgő tél mélabús énekét ...

Nem lettél más, még régi önmagad, aki a tükörből visszanéz,
de ez csak a látszat, megtéveszt, ha ma is a múltban élsz,
meg kell mászni a hegyet, hogy megtudd, mi vár a túlsó felén!
Szeress, hogy újra élj, és ne félj, ha ismét leszáll az éj,
csak egy imát kér a Fény, pár igaz szót az eltékozolt évekért,
az Ég pedig új utakra visz, és segít, hogy jeleit megértsd!

A Pokolból kell a Mennybe jutni, de még elindulni is nehéz,
csábít a Sötét, hogy elkárhozz, és a Pokol tüzében égj,
de hogy legyőzd az ördögöt, a hit és bátor szív is épp elég!

...ballag a Hold az alvó fák között, régóta visszajáró, hű barát,
lépked az avarban és összeáll egy dallam léptei nyomán,
halkan jár, hogy ne halljam a búcsúzó nyár szomorkás dalát... 

Kitűzöl újabb célokat, de nincs olyan, amit megvalósítanál,
alszol naphosszat, életed filmje egyre szürkébbre vált,
sose jön a változás, csak a tegnap kihűlt helyed vár ma rád.
Ne aggódj, ha valaki a szívedbe lát, tárd ki ablakát,
ébredj fel és szeress, és a szeretet elkísér egy életen át,
az Ég is megsegít, jelet küld és Fényt, hogy hazatalálj!

A Pokolból kell a Mennybe jutni, de hiába várod az indulást,
amíg a Sötét benned él, nem lépheted át a Pokol kapuját,
de erős hittel és merész szívvel legyőzheted az Alvilág urát!

Castelli di Cannero, 2014. szeptember 14.

Ezernyi színben ragyog a nap. (...) A fák fehér levelei és virágai gyöngyház színben tündökölnek, és időnként hófehér, puha mannával árasztják el a vidéket. A Fehér Fák Ligetét övező rét szivárványszínű, akárcsak a vele szomszédos erdő, és ha a kézfejeddel megsimogatod a virágok fejét, mindegyik csilingelni kezd.
 A. O. Esther