Nagytakarítás a Napnál

Egyszer egy hatalmas, nagy felhő úgy eltakarta az eget, hogy három napig nem lehetett látni a Napot. A kiscsibéknek nagyon hiányzott a napsugár. – Hova tunhetett a Napocska? – kérdezték. – Keressük meg, hívjuk vissza az égre. – Igen ám, de hol találjátok meg? – kotkodácsolt a kotlós. – Talán bizony tudjátok, hol lakik? – Nem tudjuk – csipogták a kiscsibék –, de majd mindenkit megkérdezünk, akivel összetalálkozunk. – Koty-koty-koty, jól van, menjetek – mondta a kotlós, és ahogy illik, útravalót készített a csibéknek. Adott nekik kicsi zsákot, kicsi zacskót, zsákocskában magocskát, a zacskóban meg mézeskalácsot. A kiscsibék útra keltek. Mentek, mendegéltek, egyszer csak a káposztáskertbe értek. Látják, hogy az egyik káposztalevélen ül valaki, nyújtogatja a szarvát, hátán hordja a házát. Egy csigabiga! A kiscsibék megálltak, megkérdezték tole: – Csigabiga, nem tudod, hol lakik a Napocska? – Én nem tudom, de ott ül a kerítésen a szarka, o biztosan tudja. A szarka meghallotta, hogy emlegetik, hát mindjárt közelebb röppent, és csirregni kezdett: – Csibe, csibe, kiscsibék, hová mentek, kiscsibék? – Elbújt a napocska, megyünk, megkeressük. – Én is megyek, én is megyek! – örvendezett a szarka, és még közelebb röppent. – De tudod-e, hol lakik? – kérdezték tole. – Azt biz én sem tudom, de nyúl koma talán tudja, itt lakik a szomszédban, a répaföld csücskében. A kiscsibék meg a szarka elmentek a répaföldre. Mikor látta a nyúl, hogy vendégek közelednek, fejébe húzta a sapkáját, a bajuszát megpödörte, és a háza kapuját még jobban kitárta. – Nyulam-bulam – csipogták a csibék, csirregte a szarka –, a Napocskát keressük, nem tudod, hol lakik? – Azt biz én sem tudom, de a szomszédom, a kacsa biztosan tudja. Itt lakik a nádasban, a patak közelében. No, elmentek a nádasba, a nyúl is velük ment. A patak partján megtalálták a kacsa házát meg egy szép piros ladikot, a ház mellé volt kikötve. – Hé, szomszédasszony, itthon van-e kelmed? – kiáltotta a nyúl. – Itthon, itthon! – hápogott a kacsa. – A tollamat szárítom, három napja nedves, nem süt a Napocska. – Éppen ot keressük! – csipogták a kiscsibék, csirregte a szarka, a nyúl meg buzgón bólintott hozzá. – Nem tudod, hol lakik? – Azt biz én sem tudom, de a patak túlsó partján, az odvas bükkfa alatt lakik a sün, az bizonyára tudja. Beültek mindannyian a csónakba, áteveztek a patakon, hogy megkeressék a sünt. Meg is találták, ott szunyókált sün koma a bükkfa tövében. – Süm, sün, sün koma! – csipogták a kiscsibék, csirregte a szarka, hápogta a kacsa, a nyúl meg örvendezve ugrándozott. – Nem tudod, a Napocska merre-hol lakik? Három napja nincs az égen. Tán csak nem betegedett meg? A sün elobb gondolkodott egy kicsit, aztán így szólt: – Már miért ne tudnám! Tudom én, hol lakik, meg is mondom nektek. A bükkfa mögött van egy nagy hegy, a hegy fölött egy nagy felho, a felho fölött az ezüst Hold, onnét a Napocska csak egy bolhaugrás! Így szólt a sün, azzal fogta a botját, fülére húzta a sapkáját, és indult, hogy mutassa az utat. No, útnak eredtek. Mentek, mendegéltek, egyszer csak megérkeztek a nagy hegyre, hát annak a csúcsának a csücskibe beleakadt egy rettento nagy felho, nagyobb, mint három lepedo... A kiscsibék, a szarka, a nyúl, a kacsa meg a sün mindjárt felmásztak a felhore, jó erosen megfogóztak benne, aztán – huss!, repültek a felho hátán, meg sem álltak a Holdig. Mikor a Hold észrevette oket, egyszeribe ragyogni kezdett ezüst tányérja. – Hold, Hold, ezüst Hold! – csipogták a kiscsibék, csirregte a szarka, hápogott a kacsa, s a nyúl meg a sün is szépen kérlelte: – Mutasd meg nekünk, hol lakik a Napocska. Három napja nincs az égen, három napja vacogunk! A Hold megsajnálta a kicsi állatokat, s mindjárt elvezette oket a Nap házának kapujához. De bizony a házban sötét volt, nem égett bent a lámpa. Úgy látszik – gondolták –, elaludt a Napocska, nem akar felébredni. S akkor egyszerre rázendítettek: a kiscsibék csipogtak, a szarka csirregett, a kacsa hápogott, nyulam-bulam makogott, a sün pedig az ablakon kopogott a botjával. – Napocska-korongocska, kelj fel! Süss ki, Napocska! A Napocska felébredt, nagyot ásított. – Ki az, ki kiabál, ki zavarja álmomat? – Mi vagyunk itt, a kiscsibék, a szarka meg a nyúl, a kacsa meg a sün. Eljöttünk, hogy felköltsünk. Épppen reggel van! – Jaj, jaj, kelnék én, de hát hogyan keljek? – szomorkodott a Napocska. – Három napig eltakart egy fekete felho. Hiába sütök, mégsem ragyogok, úgy bepiszkolódtam. Amint a nyúl ezt meghallotta, mindjárt kerített egy vödröt, s elkezdte hordani a vizet. A kacsának sem kellett több, egyszeribe mosni kezdte a Napot. S a szarka a törülközovel törülgette, a sün a tüskéivel kefélgette. A kiscsibék meg a porszemeket fújogatták le az álmos Napocskáról. Ez aztán igazi nagytakarítás volt! Egykettore úgy megtisztították a Napot, hogy menten kibújt a házából, kiballagott az égre, és vidáman ragyogott. Gondoljátok, hogy micsoda öröm volt odahaza! A kotlós kifutott az ólból, maga köré hívta a kiscsibéket, és azóta is ott futkosnak az udvaron, magot keresgélnek, s ha jóllaktak, a napon melegszenek.

(Szlovák népmese)