2008. december 21., vasárnap

MIÓTA A VILÁG VILÁG...


Vajon milyen sor idő és milyen világkép jár az eszünkben, mikor ezt mondjuk: „mióta világ a világ”..? Gondolat és érzelem tán az idő elején fakadt, de mindenesetre régtől fogva él, mert „mióta a világ világ”, az ember mindig ezt meg ezt tette, és így vagy úgy hitte a dolgokat. A kőtörő azt hiszi, hogy az ó- és újvilág útjain mindig is ugyanúgy törték a követ, ahogy ő. Ez a kőtörő felfogása, meg azé, aki nála nem különb. Így gondolkodik például az a bíró is, aki képtelen elképzelni, hogy a száza-dok folyamán akadt már pillanat, mikor nem volt büntetőtörvény és végrehajtó hiva-talnoksereg. Amit most látunk, mindig látható volt, ezt fújja kicsi és nagy a társadalmi létra minden fokán. E közhely rejtett értelmét hiába keressük. Nyilván úgy áll a dolog, hogy amit a múltban és állandóan látunk, az a jövőben sem lesz elrejtve előlünk, és így Istennek sem adatik engedély, hogy új dolgokat teremtsen.
De ha már a változhatatlanba beletörődünk is, afelől továbbra is bizonytalanok maradunk, milyen is hát az a világ, melyről ily határozottan merünk beszélni. Az Evangélium szerint a hányattatás olyan nagy lesz, aminőhöz hasonló a világ kezdete óta nem volt, sőt nem is lesz. Ettől ugyan sem a kőtörő, sem a merev bíró nem lesz okosabb, de a textus intő figyelmeztetés, mely megcáfolja a világ állandóságába és ne varietur jellegébe vetett hitünket. Mert elég egy pillanat, hogy a világ megforduljon és régi arculatát elveszítse.
Ha az Elveszett Paradicsomból ostobán és megalázottan visszatérünk és a Thébába vezető út lépcsőjén fenyegetőn és titokzatosan alkalmatlankodó régi szavak értelmét vizsgáljuk, akkor a fenti közhelyre egyszerre fény derül. A misztikus értelmezés szerint ugyanis a világ a Sátán birodalma. Így már világos a dolog.
„Mióta a Gonosz gonosz”, vannak kötelességek és emberek a világon, és vannak ostobák is, és az utca mindenkié. Van nagyvilág és kisemberek világa, van tudós világ, irodalmi világ, katolikus világ és félvilág, és vannak emberek, akik kellő hero-izmus híján, és mert az emésztés nem zavarja őket, azt hiszik, hogy sohasem halnak meg.
Léon Bloy

2 megjegyzés:

Vállalkozásom megszűnt írta...

Napsikám, azt kívánom néked ,hogy az új esztendőben minden vágyad teljesüljön!

Vállalkozásom megszűnt írta...

Mi van veled úgy eltűntél, remélem nincs semmi bajod!