"A sír csak üres doboz, akit szeretek él az emlékezetemben. Egy széthajtogatott zsebkendőből felszálló illatban, egy hangsúlyban, mely váratlanul eszembe jut, és egy hosszú percre belefeledkezem míg lehajtom a fejem. És micsoda keserűség... de később micsoda nyugalom, megkönnyebbülés, amikor egy fázós, nyugtalan és tavaszi reggelen rájövünk, hogy semmi sem változott. Sem a föld illata, sem a csermely tükrén a remegés, sem az olyan formák, mint a rózsabimbó vagy a vadgesztenye fán az új hajtások. Amikor ámulva hajolunk egy végtelennek tetsző ibolyaszőnyeg fölé kék-e vagy lila. Amikor tekintetünkkel végigsimogatjuk a hegyek el nem feledett körvonalait. Amikor tétova sóhajjal isszuk egy új nap csípős borát. Amikor újra élni kezdünk!" /ismeretlen/
1 megjegyzés:
Nagyon szép a blogod Napsikánk. Rögvest mi is csináltuk egyet (bár van már egy, amit sajnos elhanyagoltunk, de ennek a szerjesztése nagyon tetszik). Ha gondolod, látogass el hozzánk. Barátaid, Csibe és Babuci
Megjegyzés küldése