A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Legendás indián tárgyak. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Legendás indián tárgyak. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. szeptember 19., vasárnap

A tomahawk

Az indiánok és a fehérek közötti összecsapások során óriási szerep jutott a fegyvereknek. A keleti partvidék első telepesei ellen az indiánok még egyszerű fegyverekkel: kőbaltákkal, bunkókkal és mindenekelőtt íjjal és nyíllal küzdöttek. Az indián férfiak már kisfiú korukban megtanulták, hogyan kell megfelelő fából íjat készíteni, a nyílvesszőt úgy feltollazni, hogy jól repüljön, és annyit gyakoroltak, hogy még egy vágtató ló hátáról is pontosan célba találtak.

A későbbi időkben a tomahawk nevű fegyver tett szert nagy hírnévre. A szó az algonkin nyelvből származik, jelentése „vágó szerszám”. Az indiánok kezdetben saját készítésű kőbaltájukat jelölték ezzel a névvel, később azonban már a fehérektől nagy számban vásárolt acél- vagy vaspengéjű szekercéket is így hívták. A tomahawk használata gyorsan elterjedt a különféle törzsek között. Szerszámként, de fegyverként is jó szolgálatot tett az indiánoknak, akik hamarosan mesteri módon tudtak bánni vele. Az angol Thomas Anburey 1777- ben a következőket jegyezte fel: „Az indiánok végzetes pontossággal hajítják tomahawkjukat a menekülő ellenség után, akit a fején vagy a hátán ért találat biztosan leterít.”

A tomahawkkal fontos üzeneteket lehetett átadni. Ha egy törzs hadat üzent egy másiknak, akkor elküldték egyik harcosukat, hogy átadjon egy vörösre festett, harci tomahawkot az ellenfélnek. Néha olyan csatabárdot küldtek el, amelynek belsejében egy pipát alakítottak ki. Az viszont mendemonda, hogy békekötéskor az egykori ellenfelek elásták a csatabárdot.

Az európaiak kezdettől fogva tűzfegyverekkel felfegyverkezve léptek az Újvilág földjére. Az indiánok szívesen adtak állatbőröket a puskákért cserébe. Az újfajta fegyverek használata azonban eléggé nehézkednek bizonyult. Mialatt megtöltöttek egy előltöltős puskát, egy indián akár 8 nyílvesszőt is ki tudott lőni. Ezenkívül az íjjal hangtalanul lehetett lecsapni az ellenfélre, míg a puska döreje nagy távolságban felriasztotta az ellenséget.

A fehérek hadtechnikai fölényét csak az ismétlődő puskák bevezetése tette véglegessé, amelyekkel gyors egymásutánban akár tizenöt lövést is le lehetett adni. Az amerikai katonák ezekkel a fegyverekkel valósággal lemészárolták az indiánokat.
Az indián népek – természeti népek lévén – jelentős mértékben alkalmazkodtak a helyi földrajzi viszonyokhoz mindennapi életük során. Így minden, amivel körülvették magukat, tükrözte a fellelhető alapanyagok adta lehetőségeket.
Kézműves technikájuk sok ezer éven át csiszolódott, és a természetes anyagok tökéletes ismeretét eredményezte – ehhez elég megnéznünk egy szarvasbőrből inakkal varrott, csont gombokkal ellátott mesteri ruhadarabot, vagy gondoljunk csak az eszkimók teljes mértékben célszerű öltözékeire és kenuira. Ők, a túlélésük érdekében, kénytelenek voltak tökéleteset alkotni…

Minden tárgyuk készítésekor, háztartási eszközeik, ruházatuk, fegyvereik megmunkálásakor a praktikum vezette őket, de anyagi világukat – mint egész életüket – át- meg átjárta spiritualitásuk. Ez nem csupán a tárgyak díszítésében, de gyakran azok rendeltetésében is megjelent.

Toll fejdísz


Toll fejdísz
A madártoll az észak-amerikai indiánok számára a legszentebb jelképek közé tartozott, melyet amulettjeikbe zárva, ruhájukra varrva, ékszereik részeként, a tipik oldalára festve vagy éppen fejdíszükön viselve tiszteltek.
A tévhitekkel ellentétben, a toll fejdíszeket nem csupán törzsfőnökök viselték, noha valóban bizonyos rang megjelenítésére szolgált.
A tollakat többnyire a törzs adományozta azon tagjainak, akik akár harcban, akár bármilyen fontos feladat elvégzésével kiérdemelték azt.
Minél több tollat viselt hát valaki fejdíszén, annál több dicső tett öregbítette már nevét.

Totemoszlopok



Az északnyugati partvidék indiánjai híresek hatalmas totemoszlopaikról, amelyek törzsfőnököket, szellemeket és állatokat ábrázolnak. Az egyes oszlopok mind egy mitológiai történetet jelenítenek meg, amelyből annak tulajdonosa örökletes előjogait eredeztette - ebből a szempontból hasonlítottak a középkori Európa nemesi címereihez.
A totemoszlop állhatott gazdájának lakhelye előtt, ugyanakkor gyakran az elhunyt hamvait tartalmazható síroszlopként is szolgált.

Tipi



Tipi
A Lakota nyelvből eredő thípi szó jelentése: a lakóház, amiben élnek. A tipik azonban nemcsak a mindennapi életre, de a gyakori helyváltoztatásra is alkalmasak voltak.
Az eredetileg állatbőrökkel vagy nyírfakéreggel fedett, kúp alakú sátrat gyorsan szét lehetett szedni és újra össze lehetett állítani, amikor a Nagy Síkság nomád törzsei új területekre költöztek.


Tudtad?
… hogy a tipi és a wigwam nem ugyanaz?
Ez utóbbi elnevezés ugyanis az északkeleti partvidék törzseinek kupola formájú, költözködésre kevésbé alkalmas, kunyhószerű építményeit takarja.

Álomfogó



Az álomfogó vagy álomcsapda kiváló példája annak, hogyan hatja át az indiánok láthatatlan hitvilága anyagi világukat. Az álomfogó ugyanis egy olyan tárgy, mely az emberek (általában a gyermekek) rossz álmainak foglyul ejtésére szolgál.
Hitük szerint a jó álmok akadálytalanul áthaladhatnak az ágy fölé helyezett álomfogó keretbe szőtt, tollakkal díszített hálójának szálain, a rossz álmok viszont fennakadnak azon, és a hajnal első napsugarai szertefoszlatják azokat.

A békepipa


A békepipa (vagy francia eredetű elnevezéssel: kalumet) Észak-Amerika indián kultúráinak egyik legfontosabb rituális tárgya.
A vörös színű zsírkőből készült fej és a tollakkal, gyöngyökkel, faragásokkal díszített szár magát az indián mikrokozmoszt jelképezi: a természetet és benne valamennyi teremtett embert.
Aki magánál hordja a békepipát, az bántatlanul átlépheti az ellenséges határokat. Ezért is válhatott a dél-minnesotai bánya (a pipakövek lelőhelye) az indiánok számára örök időkre a béke földjévé, ahová mai napig is minden irányból titkos indián ösvények vezetnek.
A békepipák őrzői a törzsek megbecsült öregjei voltak, akik csak akkor vették elő azt, ha elhatározásaikat, fogadalmaikat a pipa füstjével is meg akarták erősíteni, vagy ha a közeledő idegent bizalmukba, barátságukba akarták fogadni.
Amikor szekereiken feltűntek a nyugatra vándorlók első hullámai és az arany után kutató kalandorok tömege, az első találkozáskor az indián törzsek főnökei mindig a békepipát nyújtották a fehér embernek…